A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Történelem (Veszprém, 1979)

Nováki Gyula: Őskori és középkori földvárak a bakonyi Cuha-völgyében

dővonal hatósugarából, így a telep elvesztette védelmi jellegét. Ezzel egyidejűleg, vagy már ezt megelőzően is, merülhetett fel a szükség nagyobb terület védelmére. Erre a legalkalmasabbnak az ugyanazon a hegyen levő nagy, egyenes fennsík mutatkozott és ekkor épülhetett fel a Zöröghegy II. földvára. Igen valószínű, hogy a Zöröghegy I. telepét sem hagyták fel és nyílt telepként ez is tovább működött. A Kesellőhegy II. földvára a leletanyag szerint egyidős a másik kettővel, mégis feltételezem, hogy ezt a településre kevésbé alkalmas, erős szintkülönbségeket mutató hegyet a népesség további növekedésének a nyomására, valamivel később vették birtokba. Ez a folyamat feltűnően nagy népességgyarapodást jelent, ami általános jellemzője ennek a korszaknak. E három késő bronzkori földvár annyira szorosan egymás mellett van, hogy csakis egyazon népcsoporté (törzs? ) lehetett. A Kesellő- és Zöröghegy 5-10 kmes körzetében 9 lakótelepet találunk az urnamezős kultúrából és további ötöt, amikről egyelőre csak annyit tudunk, hogy késő bronzkoriak (49. kép). A környék tehát sűrűn betelepült, és ezek a telepek csakis a mi három földvárunkhoz tartozhattak. Talán nem érdektelen az a körülmény, hogy a legközelebb eső nyílt lakótelepek zöme a földvárainktól K-re eső, laposabb területre esik. Ha feltételezzük, hogy a három tárgyalt vár építésére ebből az irányból jöttek a hegyek közé, akkor ez is azt a már kifejtett hipotézist támogatja, amely szerint a Zöröghegy I., majd a Zöröghegy II. felépítését követte a Kesellőhegy II. létrejötte. Az umamezős kultúra, illetve csak általánosságban megjelölve, a késő bronzkor lakótelepeinek egy másik csoportosulását a közelben Bakonybél körül találjuk. Itt is van három földvár, a Somhegy, Kispápavár és Bakonyszűcs—Várhegy, egymástól kb. 8—8 km-re (MRT 4, 21-22, 56, 116). Ezeken kutatás még nem történt, jellegük és méretük alapján azonban a legnagyobb valószínűséggel sorolhatjuk be mindhármat a késő bronzkorba, és így ezeket is a közvetlen környékük központjainak tekinthetjük. Egy másik települési csoportosulás tapasztalható a Kesellő- és Zöröghegytől É-ra, ÉNy-ra is, Veszprém megye É-i szélén. Ezek sűrűje azonban már 10 km-nél távolabbra esik a Cuha-patak völgyének földváraitól. Veszprém megye Régészeti Topográfiájának lelőhelytérképén földvár itt nem szerepel (MRT 4. 2. térkép). Azonban Győr-Sopron megye D-i szélén, közvetlenül az utóbb említett csoportosulás mellett emelkedik Sokorópátka—Harangozóhegy nagy kiterjedésű földvára, amelyet 1955-ben Mithay Sándorral jártunk be (1. még: PATEK 1968, 47, UZSOKI 1969). Kutatás ugyan még itt sem történt, de jellege alapján ebben is késő bronzkori földvárat gyaníthatunk, és ez esetben a Veszprém megye É-i szélén jelentkező késő bronzkori csoportosulásnak ugyancsak megvan a földvárközpontja. Távolabb, a Balaton-felvidéken a Badacsony, Szent György-hegy, Csobánc és Haláp (MRT 1. 29, 31, 58, 63, 99, 174) magaslatán volt egy-egy jelentős késő bronzkori — urnamezős kultúrába tartozó lakótelep. Ezeknek a védelemre kiválóan alkalmas bazalt hegyeknek a vizsgálata a feltételezhető erődítés szempontjából még várat magára. Maguk a hegyek bővelkednek leletekben, de közvetlen környékük nem. Ez az első három hegy esetében nyilván a hegyeket körülvevő, egykor vizenyős, településre alkalmatlan terület következménye. Ennek a négy hegynek az egymáshoz való közelsége (alig 2—3 km-re vannak egymástól, a legtávolabbi Haláp is csak 5 km-re esik tőlük) itt is a késő bronzkori népesség egy összetartozó csoportját jelenti. További csoportosulást jelenthet még esetleg a Tátika, bár itt még csak bizonytalan adatokkal rendelkezünk (MRT 1. 179-180) és Várvölgy (Felsőzsid) -Kislázihegy (DORNYAY-VIGYÁZÓ 1934. 46, 279), ahol az 1957. és 1977. évi terepbejárásomkor végzett felmérés szerint kb. 2 km átmérőjű hatalmas földvár van, D-i végében nagy méretű kősánccal, a felszínen pedig sok késő bronzkori cserép található. Veszprém megyéből végül a Somlóhegyet kell kiemelni, amely ugyancsak jelentős magaslati lakótelep volt a késő bronzkorban és közvetlen környéke is bővelkedik azonos korú lelőhelyekben (MRT 3. 213-214). Ilyen csoportosulást Magyarország távolabbi vidékeiről is ismerünk, az ezzel egykorú Kyjatice-kultúrából, nevezetesen a Bükk hegységben, ahol két csoportban találunk földvárakat, (KEMENCZEI 1970, 29) továbbá a Börzsöny hegységben, ahol pedig hat nagy kiterjedésű földvár van egymástól 1,5—3,5 km-re és az alattuk elterülő Ipoly-völgy is sűrű lakottságot mutat ebben a korszakban (NOVÁKI-SÁNDORFIMIKLÓS). A magaslati, erődített telepek és a körülöttük csoportosuló, alacsonyabban fekvő, azonos korú nyílt telepek kapcsolatára biztos nyomokat nem említhetünk, de ezek összefüggését és egymásra utaltságát (ipari központok — mezőgazdasági jellegű kisebb települések) Patek Erzsébet is feltételezi (PATEK 1968, 17—20). így értékelhetjük a fentebb említett települési csoportosulásokat a földvárak körül a Bakony, Börzsöny és Bükk hegységben is. Ez általános jelenség Közép-Európában. Bár korban a mi várainknál valamivel későbbiek, mégis meg kell említeni a Sopron környéki kora vaskori (HC—HD) földvár-csoportosulást is, ugyancsak több azonos korú nyílt teleppel a környéken (PATEK 1976, 22). Hasonló képet kapunk a kora vaskorban eddig legjobban kutatott lausitzi kultúra területén is, ahol a várakat ugyancsak sűrű települési hálózatban, vagy legalábbis annak szélén találjuk, így Csehországban (PLESL 1963), Kelet-Németországban (COBLENZ 1965), Lengyelország területén (RAJEWSKI 1960, GALUSZKA 1963, BUKOWSKI 1974, GEDL 1976, 12, 27). Az, hogy a települési hálózat közepe táján, vagy a szélén, néha pedig akár 106