Tóth Sándor szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Természettudomány (Veszprém, 1979)

DR. RÉZBÁNYAI LÁSZLÓ: Kvalitatív és kvantitatív vizsgálatok az Északi-Bakony nagylepkefaunáján II.

Kvalitatív és kvantitatív vizsgálatok az Északi-Bakony éjszakai nagy lepkefaunáján II. DR. RÉZBÁNYAI LÁSZLÓ Jelen dolgozat „A Bakony természeti képe" tudományos kutatási program keretén belül, a Bakonyi Természettudományi Múzeum (Zirc) által támogatott munkám további eredményeit tartalmazó tanulmány II. része. Az I. részben (Rézbányai, 1973) ismertettem az Északi-Bakony lepkészeti történetét, munkám céljait, módszereit, valamint az első évek kvantitatív és kvalitatív fénycsapda-eredményeit (Fenyőfő': 1967-68 normálégő, 1969. VI. 1-1970. V. 31. higanygőz égő; Somhegy puszta: 1967—68 normálégő). Azóta fénycsapdahálózatomat tovább bővítettem, és 1971-től 3 helyen, 1973-tól pedig már 4 helyen működött egy időben fénycsapda az Északi-Bakony területén, közülük 1971-ben és 1974-ben kettő higanygőz égővel, ami igen érdekes összehasonlítási lehetőségekre adott alkalmat. A már ismertetett 3 éves programtervem alapján (2 év normálégővel, a 3. év higanygőz égővel) a következő helyeken indult újabb fénycsapda-program: Ráktanya (Hajag ÉK-i oldala, 500 m) 1969-71; Zirc (arborétum, 380 m) 1969, 1971-72; Bakonybél (község DNy-i széle, 280 m) 1972-74; Porva-Csesznek vasútállomás (Cuha-völgy, 350 m) 1972-74; Huszárokelőpuszta (Gerence-völgy, 250 m) 1973-75; Iharkút (község K-i széle, 380 m) 1973-74 (7. térkép). Ezeken kívül, 2 évi kihagyás után, 1971ben Somhegyen is befejeződött a higanygőzégős gyűjtés. Dolgozatsorozatom II. részében most a harmadik évi somhegyi, illetve a 3—3 évi ráktanyai és zirci gyűjtés eredményeit ismertetem, szokásos feldolgozási módszerem segítségével. A 3 csapdahelyen fogott 648 éjszakai nagylepkefaj jegyzéke a IX. c—d—e táblázatban található. A fajok határozását a megfelelő irodalom, a budapesti Természettudományi Múzeum gyűjteménye, dr. Kovács Lajos által revideált saját gyűjteményem és genitáliavizsgálatok segítségével hitelesítettem. Ismételten hálás köszönetet kell mondanom Tóth Sándornak, a Bakonyi Természettudományi Múzeum igazgatójának, sokoldalú támogatásáért, Eisenreich József kerületvezetó' erdésznek (Somhegy) és Spambeiger József arborétum-vezetó'nek (Zirc) fénycsapdáim kezeléséért, illetve a csapdahelyek szervezésében nyújtott önzetlen segítségükért, további csapdakezeló'ímnek, Kalmár Istvánnak (Ráktanya) Juronics Lászlónak (Bakonybél), Horecki Mihálynak (Porva-Csesznek), Hüll Józsefnek (Huszárokelőpuszta), Sági Pálnak és Németh Istvánnak (Iharkút), valamint családtagjainak, akik rendszerint komoly szerepet vállaltak a csapda körüli tennivalók terén. 4. Somhegy (2. rész) Somhegy (régebben: Somhegypuszta) ökológiai viszonyait munkám I. részében már ismertettem, így itt csak annyit szükséges megjegyeznem, hogy 1971-ig, a csapda környékének növényzetében (6. térkép) történt kis területű, de igen jellegzetes változás. A csapdától ÉK-re, a Som-hegy oldaláról előreugró vegyes lomberdőnyúlványt egy darabon kiirtották, és bár a csemete-telepítés már megtörtént, itt átmene\ tileg egy mészkősziklás irtástársulás alakult ki, növelve a környék nyílt növénytársulásainak területét. Ez a változás természetesen a gyűjtött lepkék szempontjából alig volt figyelemre méltó. Higanygőzégős (80 W-os kevert fényű, a továbbiakban csak Hg) csapdám ezúttal 492 éjszakai nagylepkefajt gyűjtött, 16 490 példányban, tehát itt nem mutatkozott olyan nagy eltérés a normálégős csapdával szemben, mint Fenyőfőn, ahol nem kétszeres, hanem 5 és 1/2-szeres volt az eredmény. A Hg-csapda így is 102 újabb som-hegyi fajt fogott (17,9%), míg 78 faj (13,7%) nem került elő az 1967-68-ban fogottak közül. Ez a különbség is nagyobb volt Fenyőfőn. A 3 év alatt fogott fajok száma így viszonylag igen magas (569), az összes macroegyedszám pedig 32 404. Az /. c. táblázat alapján, az I. a táblázathoz viszonyítva, a következő legfontosabb azonosságok és eltérések figyelhetők meg. Továbbra is megközelítőleg egyenletesen nagy számban jelentkezett 1971-ben a Th. fimbrialis Sc.,Th. decimalis Poda és H. alsines Brahm., míg a C. pusaria L., L. testacea Schiff, és H. tersata Schiff, egyedszáma erősen lecsökkent. Az előző években közepes, de állandó egyedszámú H. corticata Tr. pedig ezúttal egyáltalán nem került elő. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy a Horisme-fajok a direkt fényt kerülik, tehát valószínűleg menekülnek a rendkívülien erős fényt kibocsátó higanygőz égőtől. A leggyakoribb fajok nagy része 1971-ben is igen jelentős számban repült a csapdába, közülük jóval alacsonyabb volt ezúttal a T. griseata Pet. és C. vaccinii L. egyedszáma, míg a S. menthastri Esp., R. sericealis Sc., S. lubricipeda L., Th. fimbrialis Sc., és Sc. immorata L. átlagegycdszáma alig változott, így tömegrészesedésük mégis erősebben csökkent. Jelentősen növekedett viszont pl. a M. pisi L., H. ambigua Schiff. O. pleota L., P. chrysitis L., O. brumata L. és az O. latruncula Schiff, egyedszáma és részesedése. A megközelítőleg állandó részesedésű fajok átlagegyedszáma, a kb. kétszeres évi nagylepke-egyedszám következtében természetesen szintén kb. kétszeresre emelkedett, ami az E. imbecilla F. fajnál látható különösen világosan. Az 1%-os és 0,5—0,9^os tömegrészesedést elérő fajok száma és össztömegrészesedése ismét feltűnően hasonló az eddigi fénycsapda-eredményeimhez (5. grafikon). Ez igen érdekes, szabályszerűséget mutató jelenség. Bár nem mindig azonos fajok szerepelnek a leggyakoriabbak között, mégis kialakul minden évben egy bizonyos közösségi egyensúly, melyet csak valamelyik faj feltűnően domináló rajzása zavarhat meg. Természetesen szerepe lehet ebben a nagy számok törvénye alapján kialakuló bizonyos számszerű szabályosságnak is. A II. c. táblázat legérdekesebb fajairól később fogok részletesebben megemlékezni. 139