Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)
CENNERNÉ WILHELMB GIZELLA: A dunántúli végvárábrázolások tipológiai kérdései
5. ábra. Veszprém. Justus van der Nypoort rézkarca. 1686. Magyar Történelmi Képcsarnok. Abb. 5. Veszprém. Radierung von Justus van der Nypoort. 1686. Magyar Történelmi Képcsarnok. hadiéletet, harcmodort bemutató genrejelene lekkel történő benépesítéséről. A képek grafikusa, Justus van der Nypoort éppen az 1680-as években tartózkodott hazánkban, és a felszabadító háborúk több fontos csatáját örökítette meg. 4 4 Gyűjteményéről mégsem lehet azt állítani, hogy helyszíni tanulmányok alapján készült, mert sok lapjáról első látásra kitűnik, hogy korábbi alkotások segítségével komponálta. Győr, Panonhalma, Pápa, Szigetvár, Várpalota, Veszprém (5. ábra) Dilich látképeit másolták, helyenként nem az eredeti példányokról, hanem már a ,, Denkmal Serinischer Helden-Thaten" lapjain megjelent variánsokról. Székesfehérvár a Sibmacher típusban jelenik meg. Tata várának megfogalmazásán ugyancsak erősen érezhető a „Denkmal "-ban megjelent átdolgozott látkép-forma hatása, de felhasználta Nypoort Le Dentu rajzainak az „Ortelius Redivivus" -ban megjelent későbbi metszetváltozatait is Németújvár, Rohonc, Légrád és Zalaszentgrót esetében. Pécs „Denkmal" -ban megjelent látképéhez jellegzetes orientális csoportot komponált az előtérbe. Igénybe vette az idő tájt Magyarországon hozzáférhető ikonográfiái forrásokat is, így Greischer Esterházi vár-, és kastélysorozatát Lánzsér, Kismarton, Feketeváros, Nagyhöflány és Tábor ábrázolásánál. Nypoort kompozícióit nyilván nagymértékben befolyásolta, hogy Magyarországon tartózkodott, és így módja nyílt talán hallomás, talán személyes tapasztalat alapján a legmegfelelőbb előképek kiválogatására. Nyugati kollégáinak ez nem állott rendelkezésükre, s a sürgető üzleti igény gyors kielégítésére való törekvés arra vezetett, hogy olyan mintákat keressenek, ahol lehetőleg kép és szöveg együtt van, és csekély fáradsággal kompilálható. így e földrajzi-történeti leírások, mint pl. Sigmund Birken „Donau-Strom" c. műve 45 is, újból csak Dilich mintáit ismételték (6. ábra). Az 1680-as, 90-es, évek formátumban és címben páratlanul változatos veduta-termésében láthatjuk Dilich ábrázolási típusainak utolsó virágzását. A szabadabb művészi alakítás és a staffage-alakok kort és miliőt jellemző kompozíciós beállítása karakterizálta Gaspar Bouttats XVII. század végi két magyarországi vedutasorozatát. 4 6 A töröktől elragadott városok hangzatos címét viselő két sorozat, hasonló alakítási elveken épült fel, mint a Birckenstein-féle geometriakönyv, de éppen keletkezési helyének földrajzi távolsága folytán a minták követésében kevésbé korlátozott. Győr, Kanizsa, Pannonhalma, Pápa, Székesfehérvár, Szigetvár, Tata, Veszprém látképén tisztán felismerhetőek Dilich mintái. A legutoljára említett városnál például visszahozta a kompozícióba az előtér finoman ívelő és repoussoir célt szolgáló fatörzsét. Visegrád várát Hogenberg gyűjteménye, Pécset a „Denkmal" a kisebb dunántúli határszéli várakat Le Dentu, illetőleg Schnitzer nyomán adta. Csak Várpalota látképén szakított ezzel a meggyökeresedett tradícióval, és a Kieser—Meissner közmondás-sorozat öttornyú változatát másolta 4 7 (7. ábra) XVTI-XVIII. század fordulóján befejeződött török felszabadító háborúk nyomában városaink nagymérvű átépítése, a Rákóczi-szabadságharc után pedig váraink sajnálatos felrobbantása következett. A külés belföldi mesterek érdeklődése egyaránt az új pompás barokk templomok és középületek felé fordult, amelyek mondhatni a mai napig meghatározzák városaink arculatát. A XVII. század végének ikonográfiái tradícióira immár nem volt szükség. Próbáljuk most az eddig kifejtetteket városainkra vonatkoztatva értékelni. A megvizsgált helységek többségének ábrázolásait, mint azt annyiszor ismételtük, Dilich rézkarcai határozták meg. Még, ha korábbi alkotáshoz nyúlt is vissza a casseli mester, mint például Szigetvár esetében, akkor is az ő megfogalmazása maradt a későbbiekben az iránytadó. Pannonhalma, Veszprém, Várpalota vedutái mondhatni teljes egészükben ezt a hagyományt őrizték. Ugyanez a helyzet Tatánál is, amelynek alaprajzos-madártávlati képe is ismeretes a Braun-Hogenberg féle sorozatból. Győr esetében is számbelileg nagyobb az utóélete Dilich távlati látképének, mint a Sibmacher-féle alaprajzos formának. Ez nyilván a vedutaművészet XVII. századi fejlődésével, művészi követelményeinek kifinomodásával is magyarázható. Ugyanez a helyzet Pápa várá145
