Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)

BÉKEFI ANTAL: A bakonyi pásztorok zenei élete II. Népi hangszerek, hangszeres zene

„Vót ollyan, aki vett az üzletbe rendes furullyát, mint hát ugye a hangászoknak müyen van." Miért és hogyan tanult meg a pásztorgyerek furulyázni? A szépen kolompoló gulya, a messze hangzó pásztorsíp szava nemcsak a pásztort magát gyönyörködtette, hanem a' falu népét, s mindenkit, aki a határban járt, dolgozott. Szinte a szakmájukhoz tartozott, hogy értsenek a kolompok összehangolásához, és a furulyához. Ezt látták környezetükben a többi pásztortól, ezt látta a gyermek apjától, öregapjától, bojtár-testvéreitől is. Pécselyen Molnár Jánosné meséü, hogy férje is és az édesapja is nagyon szépen furulyázott, s megtanult a fia is játszani. A szentgáli T. Molnár István kanász is így emlékszik vissza: „Egysze fönt őriztünk a főső erdőn. Az apám jól, meg az öregapám is, tudtak furuglázni. Aztán haüom: furuglyál. Csinát egy ilyen kis furuglyát az apám. - Adja oda éd'esapán, nekem! - De erontod! Még így, még úgy! - Elvittem tüle! Legelőször azt tanútam még: Putriba lakik a Sári. . ." Ha türelme és tehetsége volt hozzá, s hajó volt a hangszere, hamar előcsalogatta a dalokat furulyájából a pásztorgyerek, de ha türelmetlen volt, nem sokra ment. Ihász János mesélte Pécselyen, hogy fiatal bojtár korában ő is megkívánta számadója: Hoffer János jávorfafurulyáját. A számadó meg is ajándékozta egy bodzafapikulával. „Odaadta, én mEg csaknem éjjel is kínlódtam vele, de ném úgy mént |ahogy szerettem volna], aztán megharagudtam rá, összetörtem. . . Így abbamaradt". S ha már készen volt a szépszavú „réceszájú furugla" s megtanulta a legényke, hogy hogyan „kormányozza az ujjaival meg a „likakkal" hangszerét, vajon mit játszott a legszívesebben? A furulya megszépíti a pásztorember életét „Tavasszal a legjobb [furuglázni,) mert akkor szépen hangzik az erdő és nagyon finom a tavaszi levegő" (Diszel, Kiss István) „Este szót a legszébben, akkor hSgattuk messzirű." (Dudar, Ács Gergő) A juhász ráért őrzés közben is furulyázni. Azért sétált a falka előtt, hogy előre ne fussanak és apróra lelegeljenek mindent. „Még mikor 10-11 éves vótam, Tagberkin vót égy juhászbojtár, nevit ném tudom ám, az tudott szépen (furuglázni). A kosokat őrözte ott mellettünk a legelő mellett. Előttök fújta a furuüyát, a birkafóka, a kosfóka még utánna ment. Aszongya: Akkor legének jót, ha mégy előttük. Szépen csomóba legetek. Egész nap, am mindig fújta!" (Pécsely, Ihász) A kanásznak sokkal több lótni-futnivalója akadt. „Őrzés közbe bizony ném mindig értünk rá, de mikor ráértünk, elővettem a tarisznyából a furuglát, furullyát, mikor az idó'bű kikerűt. A jószág az né'm törődött a furugláva. . . Szerettem a zenét még a nótázást. . ." (Vigántpetend, Tóth) Szoktak furulyát használni a betlehemes játékokban is, de itt nem volt e hangszernek fontos szerepe. Abban az időben, amikor ezek a furulyák még muzsikáltak, nem fityegett még táskarádió minden fiatal oldalán. Abban az időben egy-két rádió volt csak a faluban, s talán csak az Amerikából visszatérteknél jártak csodájára agramafonnak. Nagy szó volt hát, ha a munka robotja meüé valahol felcsendült a nóta, kivirágzott a furulyaszó. „Bizony, sokszoronkin olyan szépen furulyázott. . ., hogy az ember gyerfeke: majdné'm sirnya köllött rajta. Otthun még táncútunk sokszor rája." (Pécsely, Molnárné) A furulyaszó nemcsak a családtagok szeretete miatt tűnt szépnek, meghódított mindenkit, aki haüotta. Még a grófné sem tartotta üyenkor rangján alulinak, hogy szóba bocsátkozzék az egyszerű kis pásztorgyerekkel, aki oly szépen furulyázott: „[ Az uram] tudott furuglyázni. Aztán az én kis fiamnak is csinát 'égy furuglát. Aztán a is má kezdett furuglázgatni. Éppen is a grófné ära mént [Alsópere pusztán, Nádasdy grófné], és hát figyéte, hogy a gyerék ott furuglázgat. Odamfe'nt hozzá és ottan tüzet raktak és nyárson sütötték a szalonnát a gyerekké a tehenek mellett. Mer teheneket őrzött. . . Aztán akkor odamént hozzá, aztán így szórakoztak." (Zirc, Lénártné) A családi életbe is mennyi új színt, életet hozott a muzsika: „Akkor vótam boldog az életembe, mikor a gyerekeim é'ggyütt vótak, mikor a gyerek szépen furuglát, a leányom meg szépén danút mellette." (Zirc, Lénártné) Mivel nem volt nagy dolog egy furulya elkészítése, s megszerezni sem volt nehéz, sok pásztorunk élt e kedves hangszerrel. Mikor aztán összejöttek egy-egy pásztormulatságra, felváltva muzsikáltak a társaságnak. Megkísérelték a közös furulyázást is, de ez a furulyák különböző hangolása miatt kudarcba fulladt. Erről részletesebben majd a hangszeregyüttesekről, pásztormulatságokról szóló fejezetben szólunk. Egy szál furulya mellett is jól elszórakoztak a régi pásztorok kisebb családi ünnepek alkalmával: „Paszitakor keresztelőkor vágtam égy kis sűdeléket, osztán lett készítve mindén: bor vót, me'g mindén, a bujtárom nagyon jó tudott furugláni, oan jól éfurugláztunk, énünűgettünk, még danótunk is egy kicsit rajta. Éjfél utánig is majném!" Furulyatudásukra büszkék voltak pásztoraink. Ezt dalukban is megénekelték: 140. Szcnlgál. 1972 - Maycr Vilmosnc. 19(H). Tempo giuito J. 84 Csii-tör-tö- Won rüg- gel mélyek a pi- arc- ra. Cifra kis ta- risz-nyám té-szém a nyakam- ba. Sej. vé szek be- le ká-vét.cuk-rót, sza-fo- Iá- dét. Sej, válos-sza ki min-den kis- lány a ma-gá- ét. e) ,,Sidósip" (zsidósíp) Két pásztorunk is emh'ti, hogy volt sidósipja, azaz olyan háromlyukú sípja, amelyen a rongyot, ócskaságokat, kopott holmit összeszedő zsidók játszottak. E vándorárusok egyik keze foglalt volt: vagy a gyeplőt, vagy a batyut tartották vele a hátukon, másik kezük maradt tehát a sípjukhoz, azon is három ujjukat használták. E háromlikú furulyájukon, sípjukon mégis meg tudták szólaltatni átfúvás és az ujjaik segítségével a teljes, diatonikus hangsort is, sőt átfúvással a lyukak nyitása nélkül is megszólaltak az alaphang felhangjai, c alaphang esetén a g' — c" és az é" hangok. Igy van ez egy birtokomban levő balkáni ikerfurulya bal oldali felén levő háromlyukú sípon is. Csak így érthető, hogy 402