Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)

BÉKEFI ANTAL: A bakonyi pásztorok zenei élete II. Népi hangszerek, hangszeres zene

130. Szentgál, 1969-T. Molnár Istvánné, 1895. Tempo ciusto J • 180 Ke- le, ke- le fűz- fa, nyá- ri mo- gyo- rócs- ka. Arra is van azonban adatunk, hogy megkísérelték az egyszerű egyetlen hangot adó fűzfasípot továbbfejleszteni: „Tavasszá, mikor fakadt a fűzfa, megkalapátuk a késnyéllel, aztán lé lőhetett húzni a borit, a saját fájábú megcsinyátuk a nyelvit, még kis idiglenes furuglát is csinyátunk belülle. Több hangon is lehetett rajta játszani, majdnem mind égy kis furugla, olyan forma hangot adott eló'. L'éfektettük a térdünkre osztä ütöttük: A fene tudja már! Csak billegették, nem nótára." (Vigántpetend, Tóth) 2. Furulyafélék A furulyaféléket az egész Bakony területén ismerték. Az első világháború után még igen sok pásztornak volt furulyája pikulája, de ma már csak egyetlen pásztorunk viszi magával hangszerét a legelőre. Ha e furulyájukhoz hűtlenné lett pásztorok kezébe odaadtam a nálam levő hangszereket, egyszerre ráállt az ujjuk. A furulyákat - Sárosi Bálint rendszere szerint - három nagy típusban tárgyaljuk: Az elsőbe a hatlyukú furulyák tartoznak, amelyek viszont újra feloszlanak az oldalról megfújt, harántfuvolaszerűen megszólaltatott „ódalfújósok"-ra és az elölről megfújt blockflöteszerűen megszólaltatott ún. „réceszáju" vagy „végrűfujós" furuglák csoportjára. A második csoportba az 5 lyukú furolyák tartoznak. A harmadik fajtába a három lyukú úgynevezett „sidósipokat" soroljuk, tárgyaljuk még az agancsból és cserépből készült kis 2-3 hangú sípokat, és az okarinát. Itt említjük meg, hogy a középkorból a vidékünkre vonatkozó első olyan tudósítás, amely a népi muzsikáról, azon belül is a síp, dob és ütős hangszerek szerepéről tájékoztat az az 1211-ből származó tihanyi összeírás, amelyet említettünk. Elképzelhető, hogy furulyaféle hangszeren játszhatott az a játékos is akit ez az oklevél Sikítónak nevez. E szót több féle módon jegyezte fel a szerzetes, a sok közül a Chiquiteu francia nyelv szerinti olvasata megfelel a szó magyar ejtésének. 10. Harántfurulya „Ódalfujós furugla, keresztfujós furugla, fuvolla, flótd' A harántfuvolaszerűen oldalt tartott hangszert illeti a bakonyi pásztorság a fenti nevekkel (50. ábra). Az előkerült adatok alapján arra következtethetünk, hogy a Bakonyban több „ódalfujós furuglát" használtak, mint „végrűfujóst". Az adatok állítását megerősíti két vallomás is: „Jobban az ódalfujós, az volt több a mi vidékünkön" (Zirc, Lénárt János). „Én csak ezt a ódalfujóst láttam, mert hát édesapám ezt szokta csinyáni". (Zirc Lénárt Jánosné) „Né'm hiszem, hogy fele tudott a pásztornak rajta. Juhászok szokták, kanászok, azok ném. A tehenesek, a gulyások azok talán, de leginkább a juhász, az legjobban ráírt/Az, ha főgyütt a nap, akkor émehetétt a hűsre, de a kanásznak förösztenyi köllött mennyi, a teheneseknek még 50. ábra. Az „ódalfujósok" tartása. (Vigántpetend, Tóth István) Fig. 50. How to hold the sideblowers. (Vigántpetend, István Tóth) itatnyi. Tehát ezek nem értek rá foglalkoznyi, hacsak nem délbe." (Zirc, Lénárt János) A pásztorok nem mindig említik, hogy „ódalfujós" vagy végrűfujós furugláról" van-e szó, egyszerűen csak furugláról beszélnek. Sokszor ezért gondot okoz az adatok szétválogatása. Készítése Az „ódalfujós furugla" rendszerint bodzafából, vagy ahogy néhány pásztorunk mondja: borzafából készült. Méretre nézve a legtöbbször nagyobb volt, mint a „végrűfujós." A pásztorok ezt a legtöbbször maguk készítették el. „Flóta vót, aki a bátyámnak vót. 40-50 centi vót. A nagybátyám csináta, at tudott rajta játszani. Csak azt né'm játszotta el, amit né'm akart. Hat luk szokott rajta lenni a legtöbbször. Bodzafábú szoktuk csinányi, mer aztat n'ém köllött furdónyi. . . Én is csinátam, sé' égyszé'r, sé kétszer. A fiamnak. A lukakat oan egy-három centire szoktuk 'éggyik a másikhó kifúrni. Ahun az ember fújta, az valamellest nagyobb luk vót, mind egy közönséges imöggomb. Lent még egész kicsinyék." (2,5 cm-t mutat, hogy annyira voltak egymástól.) (Hegyesd, Simon) Maga készítette ódalfujósát öreg Csatári Gábor is. Mikor megkérdeztem tőle, hogy honnan tudta, hogy hova kellett a lyukakat fúrni a hangszerén, ezt válaszolta: „Honnan? Az ember az ujjairul!" „Eb bodzafa! Először mégégessük. Megszúrtam ilyen tüzes szeggé mind a hármat, akkor vót é'gy kis furum, akkor awá megfúrtam. Azután, amikor megfúrtam, akkor mögin avval a szeggel belenyútam. Azt hiszé'm meglátszik sok helyen máig is. Akkor még talán 35 vagy 36 éves vótam, mikor csináltam" (1925-26 táján lehetett.) 392