Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)

BÉKEFI ANTAL: A bakonyi pásztorok zenei élete II. Népi hangszerek, hangszeres zene

mogyból, Zalából. A keszthelyi Balatoni Múzeum 4-5 db hasas citerát is őriz, de ezek legtöbbje a Balaton vonalától délre eső területekről származik. Közülük hozzánk a legközelebbi területről származó hasascitera a Keszthelytől nem messze fekvő Gyenesdiásról került a múzeumba, 1971-ben. (Leltári száma: 71.20. 1.) A hangszer elhanyagolt állapotban van, egyetlen húr sincs rajta, csak a 8 szeg és ezen kívül négy szeghely jelöli a húrok helyét. A fogólapja viszont teljesen ép, csúcsban végződő. Kottája alapján ez is szó hangsorú, hangterjedelme két oktáv és egy kvart. Az ajándékozó nevét nem ismerjük. (18, 14. ábra 11.) 18. ábra. A gyenesdiási hasascitera. Fig. 18. The bellied cither of Gyenesdiás. A Keszthelyi Múzeum másik hasasciterájáról, annál többet tudunk Petánovics Katalin néprajzi kutató gondos gyűjtőmunkája nyomán. Ez Felsőpáhokról került a múzeumba. A citera egykori tulajdonosa Vajda József a hangszer használati módjáról, készítéséről is több, számunkra is hasznos tudnivalót is elmondott a gyűjtőnek. Első citeráját elajándékozta, ez pedig a múzeum birtokába került. (19, 14. ábra 12.) 19. ábra. A felsőpáhoki hasascitera. Fig. 19. The beillied cither of Felsőpáhok. A hangszer méretei a következők: hosszúsága 780, szélessége 273, mélysége 70 mm. (Leltári száma, 64.6.11.) A bicskája volt az egyetlen szerszáma,.amellyel készítette, ahogy mondja. „Tölgyfából és cseresznyefából faragtam. . . Teljesen én szereltem fel a citorát és a citorahurt a boltban szoktam venni. Orsón volt." Sajnos a húrok - egyetlen vastag drótból lévő, hangolatlan kísérőhúr kivételével - már hiányoznak a hangszerről. A kottapadja viszont ép. Leolvasható róla a szó hangsor. Érdekes azonban, hogy e hangszer ambitusa igen kicsi lehetett: A kották szerint éppen csak két oktáva volt rajta játszható. A szegekből és szeglyukakból ítélve ezen a hangszeren körülbelül 12 húr lehetett, ha valamennyi helyet felhúrozták. Érdekes formai sajátsága, amelyet gyenesdiási társán is megtalálhatunk, hogy a citera hasának vonala a citera végén nem egyetlen ívvel éri el a citera alját, hanem a vonal kicsit megtörik. Gazdája hangszerét gazdagon díszítette. A fényképen kevésbé látható, mert csak mélyített faragású, pedig ott van a két rózsa között a babérkoszorúba foglalt régi, koronás, osztott pajzsú magyar címer. A kottapad fölé ugyancsak ilyen technikával leveles ágakkal Vajda József nevét írta fel a hangszer készítője. A citeratanulásról és a hangszer alkalmazásáról így vall Vajda József: ,;Nem tanított s'énki játszani a citorán, csak ugy füttyszóról tanultam." Kedvelte érte mindenki mind a családban, mind pedig a falu közösségében. „Mig kicsik voltak a gyerekéTc, nekik játszottam rajta. . ." - mondja. Húshagyókedden azonban a felnőttek számára zörgette a talp alá valót: „Három négy citora is volt a faluba. Bálba fölváltva muzsikáltunk, egyszerre nem." Ez a különböző méretű és hangolású citerák miatt nem is volt lehetséges. Arról is beszámolt, hogy néha egész zenekart alakítottak: sodrófával bőgőztek az ajtón, höppögetővel: köcsögdudával erősítették a citera ritmusait. Akkor még nagy becsben tartotta hangszerét, a szobában volt felakasztva. Már húsz éve, hogy elárvult a régi zeneszerszám, azóta a padlás lim-lomai közé került.

8 Ugyancsak dél-nyugatról származik az a hasascitera is, amelyet a káptalanfai nyugdíjas pásztor kezében láttam 1971 májusában. Neszler István (1908) ötven évig pásztorkodott, s már gyermekkorában szívesen pengette citeráját. A II. világháború alatt azonban eltűnt a hangszere, s most, hogy öreg napjait megszépítse, leutazott „Szalába", s Lentiben vásárolta ezt a szépen pengő hasasciterát 100 forintért. Húrjait, hogy jobban csússzanak, bezsírozta. Citerájának hangolása a következő: 74. A hangszer egyéb adatai: — 14. ábra 8. — A kis b, mint a melódiahúrok alaphangja a legmélyebb az eddig talált citerák között. Basszushúrja nagy A-ia van hangolva. Szó hangsorú. A citera, mint kedves kísérőtárs egy életen át vidámítja, vigasztalja gazdáját. Nem is feledkeznek meg róla, magukkal hozzák az ország legtávolabbi sarkaiból is. íme néhány ilyen vándorhangszer. 1972. november 3-i gyűjtőutam alkalmával Szőc községben egy nagyon régi, az idők során már el is vetemedett kisfejes citerával kísérte a tánccsoport egyik leánytagjának édesapja a november 7-i ünnepségre készülő táncosokat. A család magával'hozta hosszú vándorútján a hangszerét: Szeged környékéről Pécs vidékére települtek, majd itt a Bakony közepén leltek végleges otthonra. De a citeraszó nem hallgatott el sem a Mecsek, sem az Agártető tövében. E citerának három kisfeje volt. (14. ábra 7.) Üjdörögd pusztán szintén alföldi származású kisfejes citera színezi a pusztaiak estéit, ahogy ezt az egyik pásztorból bányásszá lett adatközlőm elmesélte. 1972. november 7-én Berhidán pedig a Bihar megyei Sarkadkeresztúrról származó igen régi hasas kisfejes citerát láthattam Jenei József-nél (1924), néhai Nagy István berhidai faragó művész, a Népművészet Mestere vejénél. A hangszer régisége mellett bizonyít, hogy egyetlen darab fából faragták ki. 369