Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)
PETÁNOVICS KATALIN: Népi vadfogás emlékei Keszthely környékén
3. ábra, Friss szarvasnyomok. Abb. 3, Neue Hirschspuren, összeakad egy páros bika egy páratlannal, akkor verekedéssel döntik el, hogy kié legyen a tehén. Bőgés végeztével nem verekszenek többé a bikák, akkor a tehenekkel járnak. Nem nagyon bőgnek meleg időben, és akkor, ha sok a tehén. Boijazás idején a tehén keres magának egy helet, ahol megboijuzhat. Bozótos, avasfüves részt szeret a szarvas. 2 8 Egy napig pihen az anyaállat, aztán csatlakozik egy csordához. Evéskor, legeléskor az állatok szétzalámbónak, de aztán összeverődnek. A kisboijú is megy az anyjával. A borjak vagy elöl, vagy az anyjuk mellett mennek, hátul nem. Kb. 1-1,5 éves korában már üzekedik a tehén. Tavaszféllel borjaznak. Egy-egy kis újszülött 15-20 kg-os. Az anya nagyon védi ám! Nyaka mindig védőn a borjú fölött van. Sok a kisállatok közül az elhullás, a róka is sokat megöl közülük. Mer a kis gyámótalanok efekszenek, a róka odalopakodik, és megöli őket. Evinni nem tudja, mert nagy, ott helyben eszi". Az orvvadász - vagy nem is kell annak lennie, egyszerűen mondjuk azt, hogy erdő mellett lakó - erdei tevékenykedése során, különösen, ha szembeszél fúj, és a vad nem fog gyanút, csöndben maradva élvezheti az erdő különös összhangját. A tapasztalt ember bizonyos állatok viselkedéséből már tudja, hogy a közelben nagyvad jár. A madarak jellegzetes hangot hallatI 4. ábra. Vadváltók a hóban. Abb. 4, Wildbahnen im Schnee. nak, a rigó szól, hallani a fákhoz csapódó agancsok sajátos zaját, száraz levelek, ágak csörgését. A szarvas roppant óvatos állat. Csapatosan jár, élükön egy-egy öreg sutával, vagy ahogy itt nevezik, vezértehénnel. Mielőtt kilépnek a tisztásra, megáll az egész csapat, és a vezérsuta mindenfelé kémlel, szaglász. Ha meggyőződött a veszélytelenségről, akkor hagyja csak el az erdő védősávját, mögötte a többi tehénnel, borjúval és a sort bezáró bikával. Míg a csapat legel, a vezértehén őrködik. Csak idébb-odább harapdál, folyton fölkapkodja a fejét, szemmel tartja a környéket. Veszély esetén böffenésszerű hangot ad, riaszt, és erre a jelre az egész csapat mozdulatlanná dermedve figyel. Ha a vezértehén megugrik, az egész csapat követi. A tél beálltakor a bikák külön csapatokba verődnek, és csak ritkán látni a tehéncsapattal egy-egy fiatal bikát. A szarvasbika bőgés idején megfeledkezik a szokásos, természetébe ivódott óvatosságról. E tulajdonságát a vadászok használják ki elsősorban, a rabsicok kevésbé. Előbbiek ekkor selejteznek, és számukra a trófea fontos. Az orvvadász nem tud mit kezdeni a rendkívül erős „bakszagú" hússal. 2 9 Az agancs pedig inkább gond. Ha szép, sajnálják eldobni, dugdossák, elássák, idővel a házba a falra rakják ajtó fölé. Bőgés 333 a
