Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)

VAJKAI AURÉL: Néprajzkutatás Veszprém megyében

történetek olykor ismert földrajzi ponthoz fűződnek, pl. a gyöngyösi csárdához (VAJKAI 1964). Monda, hiedelem, rege a Bakonnyal kapcsolatban alig ismeretes, legfejlebb a dalban, betyárhistóriákban elszórt' Bakonyerdő' szavak villannak fel. Talán azért nem szerepel monda az erdővel kapcsolatban, mert az erdőt reális formában ismerik, könnyen áttekintik. Aki még hisz természetfeletti lényekben, lidércben, boszorkányban, azzal a faluban vagy a falu végén, keresztútnál találkozik, de nem a sűrű erdőben (VAJKAI 1959a). Különben az ember és az erdő viszonyáról részletesen szól a Szentgál monográfia (VAJKAI). A Balaton, ahogy a Bakony mondairodalma meglehetősen szegényes, a nép szemléletében különösebb élményt nem jelentett. Balatoni mondákról már BÉL MÁTYÁS megemlékezik. (Az emberi nemnek Krisztustól való megváltásakor tört fel a Balaton vize. Bél szavai szerint a köznép szerint a Szentgyörgyhegyen játszódott le a sárkányölő vitéznek a küzdelme. Érdekes népetimológiát is közöl: őseink egy nagy víziszörnyet láttak a Balatonban, s így kiáltottak fel: Bál a tón). Jellemző, hogy ismételten külföldi szerzők műveiben olvashatunk legendás történeteket a Balatonnal kapcsolatban (KOHL 1842, SEPP 1846), de hazai szerzők is megemlítenek balatoni mondákat (WLISLOCKI 1886, HERMAN OTTÓ 1887). A kecskeköröm legendájának egyik változata már 1778-ban könyvben jelent meg, ezt is közlik külföldi szerzők (PAGET 1835), de hasonló mondák más vidékekkel kapcsolatban külföldön is ismeretesek, nálunk is irodalmi eredetűeknek látszanak. A Balaton-királyról, tündérekről szóló Balaton mondákkal behatóan foglalkozott RELKOVIC DAVORKA, azonban a helyszínen semmiféle adatot nem sikerült gyűjtenie (1916). Századunkban sokféle feldolgozásban jelentek meg a Balatonnal foglalkozó mondák, legendák gyűjteményes kiadásai, mindezeknek azonban a néphithez vajmi kevés közük van, és inkább a gyenge fajsúlyú szépirodalomhoz tartoznak. A mondakörök kérdése mindenesetre eléggé bonyolult, így pl. FÁY ANDRÁSnak a „Sió, a Balaton tündére" c. tündéres regéje jelent meg annak idején, és a bonyolult romantikus történetben feltehetőleg népi elemek is lappanganak, hiszen Fáy András 1825-ben Füreden nyaralt. A partmellékkel, a Balatont környező hegyekkel kapcsolatban viszont már több népi eredetűnek tartott monda ismeretes, amilyent BÉL is említ. A Szigliget melletti megáldott és megátkozott halom legendáját JÓKAI dolgozta fel, a badacsonyi Harangozó szikláét EÖTVÖS KÁROLY jegyezte fel (VAJKAI 1964). Gazdag mondakör kapcsolódik az akarattyai nagy szilfához és a kenesei Tatárlikakhoz, ezekkel kapcsolatban a mondák történeti hitelességét DÖMÖTÖR SÁNDOR tisztázta (1939, 1943). Helynevekkel kapcsolatban is gyűjthetők mondák, mondatöredékek (PÁKAY 1942), és ilyesfajta gyűjtőmunkát napjainkban is lehetne még végezni. A dal, a muzsika, a tánc csak természetes környezetébe ágyazva, a maga valóságos életében fogható meg igazán. A múltban a Bakony területén csak szórványos népdalgyűjtés folyt (a gyűjtött anyag a Néprajzi Múzeum Adattárába került), újabban BÉKEFI ANTAL adott ki több bakonyi népdalgyűjteményt (BÉKEFI 1954, 1955, 1958, 1963, 1966). A népdal még ma is él, társas összejöveteleken órákon keresztül énekelnek és olykor bámulatosan gazdag daltudást tapasztalhatunk. E területen tehát még igen eredményes gyűjtő munkát végezhetünk. Fontos volna egy-egy személy teljes dalkincsét is feljegyezni. A Balaton mellékén eddig még alapos népdalgyűjtés nem folyt. Pedig mindenesetre hálás téma lenne megvizsgálni a több évig a Balaton mellett lakó PÁLÓCZI HORVÁTH ÁDÁM dalgyűjteményét (1813), mennyi abban a kapcsolat a Balaton mellék népköltészetével. össze kellene gyűjteni a társas összejövetelek teljes műsoranyagát, dalkincsét. Eddigi kisebb vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a meglehetősen vegyes tartalmú dalműsorban a Balaton szó alig fordul elő, s ha elvétve felbukkan, akkor is inkább csak műdal keretében (pl. Hullámzó Balaton tetején. VAJKAI 1964). A bakonyiak régi táncairól keveset tudunk, RÉTHEI PRIKKEL M. látott kanásztáncot egy bakonyvidéki kondástól, aki szekerceforgatva járta. Táncvizsgálatokat végeztek a Balaton környékének néhány pontján (MORVAY-PESOVÁR 1954), de az eddigi adatgyűjtés elsősorban a Balaton déli partjára vonatkozik. Adósok vagyunk még a táncgyűjtés területén is. A népi hangszerekről szólva a dudáról megemlékezik a már érintett KISFALUDY vers, ahogy a duda szerepelt a Helikoni ünnepkor is (Keszthely, 1817), de az egyéb hangszerek (pl. a furulya) inkább a somogyi részről ismeretesek. Feldolgozásra várna még a Balaton északi partján is korábban elteijedt citera készítése, használata. Az eddig előadottakból megállapítható, hogy Veszprém megye néprajzi anyagát egyes fejezetekben (pl. halászat, szőlőművelés, építkezés) részletesen és alaposan feldolgozták, néhány településről (pl. Cserszegtomaj, Szentgál) kimerítő monográfiák jelentek meg. A múltból is értékes adataink vannak, elég ha Bél Mátyás, Kitaibel Pál és az itt járt külföldiek megfigyeléseire vagy akár a Tudományos Gyűjteményben közölt régi néprajzi adatokra gondolunk. Mindezzel azonban korántsem merült ki a néprajzi kutatás. Több területen a gyűjtéssel még adósok vagyunk. A falu merőben megváltozott életkörülményei közt is még akad elég hagyományos néprajzi objektum (régi épület, szerszám, munkaeszköz, használati tárgy), nemkülönben népszokás, hiedelem, népdal, mese és sok egyéb szellemi hagyományos kincs, ami összegyűjtésre, feljegyzésre vár. Már egy évszázada hangoztatja tudományunk, hogy elérkezett az utolsó óra a néprajzi kincsek megmentésére, összegyűjtésére. Ha eddig nem is, de most valóban a huszonnegyedik órához jutottunk el. Néhány év múlva minden régi 326