Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)

VAJKAI AURÉL: Néprajzkutatás Veszprém megyében

hajóépítő üzem létesült. 1797-ben bocsátották vízre a Phoenix gályát, ami Keszthely és Kenese között közlekedett. EISSL külföldi utazó le is írta utazását (1808). A híres Festetics gályát az 1827-30 közti években állíthatták le, míg a Kisfaludy gőzös 1846ban indult meg, és közlekedett Füred-KeszthelyKenese között. A Balaton két partjának egymástól eltérő természeti adottságai folytán különbözőek a termékei, s így a múltban meglehetősen élénk vándor-cserekereskedelem alakult ki. Az északi part fő kereskedelmi cikke a bor, a kő, a délié a gabona. Elsősorban a téli,-jégen való szállítás volt a fontos, ahogy erről már BÉL MÁTYÁS tudósított, s EÖTVÖS KÁROLY is úgy látta, hogy a két part közt jégen fontosabb a szállítás (1860). Kereskedők távolabbi vidékekről is idejöttek, FÉNYES írja, hogy a Balaton mellékiek fő kiviteli cikke a bor, főleg soproni, Vas megyei hiencek vásárolják meg. EÖTVÖS KÁROLY részletesen ír a gyolcsos tótról, aki nemcsak textilt, de csengőt, kolompot is árult a vásáron, és még JANKÓ korában is virágzott a cserekereskedelem, elsősorban a fazekasok területén, akik az eladott cserépedényt az abba töltött rozs arányában értékesítették. SÁGI JÁNOS szerint Stájerországból almát hoztak Keszthelyre az ottani kékfestő portékáiért. Különben a Balaton melléki kereskedelemről a történeti adatok idézésével összefoglaló leírás olvasható a Balatonmellék című műben (VAJKAI 1964). A közlekedés tárgyalásához tartozik a csárdák, útszéli fogadók felsorolása, s ezzel kapcsolatban már KITAIBEL útinaplójában (a Ság melletti Koplalós vendégfogadó, 1799), s BEUDANT-tól is (1818) olvashatunk adatokat. Jó képet adnak a csárdákról, (de a korabeli településekről is) az 1783-ban készített katonai felmérés térképlapjai. Az almádi csárdáról, mint két megye határvonalába eső helyről a Tudományos Gyűjtemény is megemlékezik (1834), s ugyanerről később EÖTVÖS KÁROLY. A legnevezetesebb csárdák bekerültek a betyárhistóriákba (Ürgelik csárda a Szentgyörgyhegy alatt, Biliege csárda Tapolca közelében, a Gyöngyösi csárda Hévíz mellett). Mindezekkel talán érdemes volna még foglalkozni a mai néprajzkutatónak is. IRODALOM BARTÓCZ J.: A veszprémi csutorások. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 10 (1971). BATÁRI F.: XIX. századi veszprémi asztalosok. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 1 (1963). CSERMÁK G.: A magyar hajózás múltjából. (Bp." 1956). DARNAY (DORNYAY) B.: Az első fenéki fahíd építése 1837-39-ben. Balatoni Szemle, 1943. DOMONKOS O.: Egy keszthelyi köteles munkája. Népr. Közi. 1958. Egy muzeális értékű gyár: a pápai Kluge féle kékfestő üzem. Élet és Tudomány, 1960. ÉBNER S.: Szőrtarisznyás mesterség a Dunántúlon. Népr. Ért. 1932; A veszprémi csutorásmesterség. Népr. Ért. 1932. ÉGETÓ M.: Rézműves műhely a nagyvázsonyi Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 10 (1971). FALLER J.: A tési szélmalmok rövid ismertetése. (Veszprém 1936). HEGYI I.: A gajai malmok csuvározásához. Népr. Közi. 1959. MADARASSY L.: A Festeticsek és a balatoni hajózás. Balatoni Kurír, 1940, 1941. NAGY L.: Adatok a magyar csutora és csutorásmesterség eredetéhez. (Veszprém 1940); A veszprémi tobakosok. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 10 (1971). NAGYBÁKAY P.: Veszprémi és Veszprém megyei céhpecsétnyomók. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 1 (1963); Veszprémi és Veszprém megyei céhbehívótáblák. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 2 (1964); Veszprémi és Veszprém megyei céhkorsók. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei. 4 (1965); Veszprémi és Veszprém megyei céhládák. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 5 (1966); Veszprémi és Veszprém megyei céhzászlók, céhlámpák és egyéb céhjelvényes emlékek. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 10 (1971). PÉCZELY P.: Adatok a keszthelyi és soproni takácsipar múltjáról. Soproni Szemle, 1957. A keszthelyi Festetics kastély és belső berendezése. (Bp. 1958). SÁGI J.: Dunántúli kékfestés. Népr. Ért. 1905. SÁGI K.: A balatoni „fakutya". A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 10 (1971). SZÁDECZKY L.: Iparfejlődés és a czéhek története Magyarországon. (Bp. 1913). TAKÁTS GY.: A szömörce aratásról és a tobakokról. Ethn. 1956. TEMESVÁRY K.: A vilonyai malmok története. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 9 (1970). VAJKAI A.: Adatok a veszprémmegyei magyarság és németség teherhordásához. Nép és Nyelv, 1941; Olajütők Veszprém vármegyében. Ethn. 1942; A lábbeli készítés múltjából Veszprém megyében. Cipőipari Dokumentáció, 1960. nov; A Bakony vidéki bőrfeldolgozó ipar emlékei (Régi tímármesterség Veszprém megyében). Cipőipari Dokumentáció, 1961. július; A veszprémi tobakmesterség. Term. Tud. Közi. 1961; Szabadtéri néprajzi múzeumok Veszprém megyében. Nagyvázsony. (Veszprém 1970); Népi olajtermelés régen. Olaj-Szappan-Kozmetika. 1972. ápr-júni. ZÁKONYI F.: (szerk.) A gyöngyösi csárda. (Veszprém 1956,1959); Balatonmelléki házi iparról Balatoni Évkönyv, 1921. 9. Díszítőművészet A Bakony művészete és a falu, a közösség kapcsolatáról olvashatunk részletesebben Szentgál monográfiájában (VAJKAI 1959 a-b). Ennek alapján megállapíthatjuk, hogy a mai népművészetben különböző eredetű stíluselemek találkoznak, kezdve a prehisztorikus ízű ékítményektől az újkori iparművészetig. Sok tárgyon felbukkanhatnak a történeti stílusokkal alig kapcsolatba hozható népi motívumok, mint pl. a faragott széktámlák fabetétes virágeleme. Ha a pásztorművészet lényegében nem is tekinthető önálló művészetnek, bizonyos tekintetben mégis különbségek találhatók a fentebb említett díszítőelemek és a pásztorfaragások stílusa között. Pásztorfaragások tulajdonképpen csak a múlt század első negyedétől ismeretesek. Olykor ezeken is felismerhető a biedermeier kispolgári vitrintárgya, az empire, a klasszicizmus hatása. Az említett stílus hatásáról részletesebben olvashatunk Szentgál monográfiájában. Múzeumaink gazdag gyűjteménye megőrizte a korábbi női kézimunkákat, hímzett ruhaneműket, ágyneműt (HERKELY), összefoglalás olvasható ezekről Bakony monográfiájában (VAJKAI 1959a), a bakonyi keresztszemes hímzésekről monográfia is megjelent (VAJKAI 1960). A Balaton mellékén HERMAN OTTÓ nagyszerű pásztorművészeti tárgyakra bukkant. Nagyra értékelte a kimagasló darabokat, és meg is kísérelte a pásztorművészetet jellemezni. Tulajdonképpen a pásztorművészet kérdésével, a művészet elemeivel, technikájával, az ide tartozó motívumok, anyag összegyűjtésével behatóan első ízben SÁGI JÁNOS foglalkozott (Malonyay-sorozat III. kötet). A kötet kizárólag a Balaton mellékével foglalkozik, elsősorban a pásztorműyészettel. SÁGI JÁNOS módszerét modern felfogásúnak kell mondanunk, mert már akkor egyéniségkutatással foglalkozott, és a népművészetet nem személytelen, 323