Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)
VAJKAI AURÉL: Néprajzkutatás Veszprém megyében
de e vidékek népi építkezéséről leírást kaphatunk a Veszprém megye népi építkezését tárgyaló tanulmányban (VAJKAI). Ebben kísérlet történt a házalaprajzok, építőanyag megyei térképezésére, nemkülönben jellegzetes községalaprajzok bemutatására. A Balaton két partjának egymástól eltérő földtani, földrajzi viszonyaival függ össze e két part településeinek különbözősége (BÁTKY 1926, VAJKAI 1964), de településtípusokat illetve községalaprajzokat JANKÓ monográfiája (1902) is bemutat. Különleges településforma a hegyközség: a lakóház és a gazdasági épület körül helyezkedik el az egész földbirtok. E településformával több tanulmány foglalkozott (megemlíti már JANKÓ is, részletesebben VAJKAI, DORNYAI 1939). Néprajzi szempontból feltétlen fontos feladat marad a régi települések jelenbeli alakulásának, fejlődésének leírása, pl. a hegyközségekben az esetleges központok kialakulása, a Balaton mellékének, mint üdülőtelepnek kihatása a településre stb. Néprajzi irodalmunk meglehetősen sokat foglalkozott a Balaton mellék építkezésével, de számos híradást ismerünk a múltból is (pl. BEUDANT megfigyelése a kőházakról - 1818, vagy a Tudományos Gyűjtemény megállapítása néhány falunak a kőépítkezéséről - 1834). Jellemző, hogy a németek építkezésére már korábbi szerzők is felfigyeltek, és ha a német telepesek háza lényegében meg is felel a Balaton melléki magyarság építkezésének, már BÉL MÁTYÁS megírta, hogy a németek csinosabban építkeznek, s kedvelik a söyényfalat. A Tudományos Gyűjtemény is hangsúlyozta a német házak csinosságát, nagyobb méretét. Német szokás volt, hogy a pajtákat egymást követően sorba építették, amire nemcsak a Bakonyban (pl. Márkó, VAJKAI), hanem a Balaton partján is (pl. Örvényes) találkozhatunk (VAJKAI 1964). JANKÓ JÁNOS balatoni monográfiájához az 1890-es években gyűjtötte az anyagot, és sokat foglalkozott a népi építkezéssel. Több megállapítása azonban kijavításra szorul. A sövényfalú házak nagy elterjedését hangsúlyozta, pedig a Balaton mentén sok, pontosan datálható XVIII. századbeli kőfalú, bolthajtásos házat találhatunk (VAJKAI), sőt Alsóőrsön áll országunk egyetlen gótikus falusi kőháza (VAJKAI). A régebbi házak alaprajzuk, tüzelőrendszerük alapján két csoportba oszthatók: füstös és szabadkéményes konyhájú házak csoportjába. A füstös konyhás házra jellemző az egyes helyiségek külön bejárata. JANKÓ az említett alaprajzi elrendezésnek megfelelően magyar és német háztípust állapított meg. E meghatározását már SÁGI JÁNOS megcáfolta a Malonyay sorozat dunántúli kötetében, majd részletesebben BÁTKY ZSIGMOND (1931, 1932). Mindezek ellenére Jankó magyar és német háztípus felosztása a legutóbbi időkig számos balatoni útikalauzba, ismeretterjesztő cikkbe bekerült. A népi építkezéssel, számos régi parasztház bemutatásával Sági János a Malonyay sorozat IV. kötetében foglalkozott. A Balaton északi partmelléke épületeinek legfőbb dísze az igen változatos formában megjelenő ívelt, oszlopos, bolthajtásos folyosó, amelyre a húszas-harmincas években különösen építészeink figyeltek fel. (THOROCZKAY - WYGAND 1921, VISKI 1926, 1931, TÓTH - NÁSZAY - PADÁNYI - GULYÁS 1936., TÓTH 1962.) Több kutató e parasztházakban jellegzetes Balaton felvidéki stílust talált, azonban ilyen épületek a Dunántúlon is előfordulnak, bár kétségtelen, hogy a legváltozatosabb, a legszebb formákat épp a Balaton mentén látjuk. Mindent összevetve megállapítható, hogy a Balaton melléki népi építkezés kutatása területén jelentős eredményeket értünk el. Számos községben és a hozzátartozó szőlőhegyben az Országos Műemléki Felügyelőség megbízásából rendszeres házfelmérés folyt, így tulajdonképpen a legtöbb, néprajzilag, műemlékileg jelentős épület pontos műszaki felvétele megtörtént. A felvételek az Országos Műemléki Felügyelőség archívumában megtalálhatók. Hasonló néprajzi anyagot őriz a Néprajzi Múzeum Adattára. A bakonyi és a Balaton melléki ház berendezésében elsősorban figyelemreméltó a tüzelőrendszer, a konyha kemencéje, a szoba cserépkályhája. Már BRIGHT is értesített vörös kályhákról a szigligeti hegyekből. Különben ha a szemes cserépkályhák el is tűntek a szobából, sok esetben még megmaradtak a kályhaszemek, esetleg csibeitatónak használva. Bútorzat közül az egyszerűbb régifajta, hasogatott fából összerótt szökrönyöktől az igen változatos formájú faragott támlájú keményfaszékekig sokféle bútor található. A kisnemesi ház legjellegzetesebb bútordarabja volt a faragott támlájú keményfaszék. A támlák faragás? történeti stílusokat (barokk, rokoko, copf) árulnak el, és sok szép tárgy az idők folyamán a szőlőhegybeli présházakba vándorolt ki. A présháznál néha megtalálható a kezdetleges zsombékszék, amit már a Tudományos Gyűjtemény is megemlít (1834), a kezdetleges ágy féleség, a' lésza' (VAJKAI 1938). Bútorzatból JANKÓ monográfiája is tartalmaz hasznosítható anyagot, népművészeti kutatók pedig többször foglalkoztak a faragott támlájú székekkel (VISKI 1925). Értékes a különböző történeti stílusokat eláruló, olykor intarziás sarokpad. Az egykori kisnemesi, szép bolthajtásos, oszlopos gádorú lakóházak elhanyagoltságukban szomorú képet adnak. A múltszázadbeli lakáskultúráról nem kapunk kedvező képet. BEUDANT francia geológus rossz képet fest a tihanyi parasztlakásról (1818). A mai lakáskultúráról modern néprajzi összefoglalást is kaphatunk egy hegyközséggel kapcsolatban (VAJKAI 1948). Szentgál monográfiájában az ottani házak teljes bútorleltárát olvashatjuk (VAJKAI 1959b) s általában az építkezéssel foglalkozó szakcikkek a legtöbbször a ház bútorzatáról is szólanak (VAJKAI 1959a, 1964). IRODALOM BÁTKY ZS.: Telepek és eloszlásuk Dunántúlon. Föld és Ember, 1926; „Felnémet" vagy álfelnémet magyar ház? Népr. Ért. 1931, 1932. BENCZE L.: Dudar falu építészete. Tér és Forma, 1939. DORNYAY B.: A balatonparti Gyenesdiás régi fapincéi. Népr. Ért. 1939. 319
