Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)
KÖRMENDY JÓZSEF: A felsőörsi préposti kúria története (1200-1945)
A déli oldalon a kert felől 2 új szobával, fürdőszobával, W. C.-vel bővítette, a leghátsó szoba boltozatát, mivel az bedőléssel fenyegetett, lebontva az új szobákkal egy magasságra emeltette, és hozzájuk hasonlóan kettősszárnyú ajtóval látta el. A lakás elrendezése így alakult: 8 szoba cserépkályhával (6 belül, 2 kívül fűtős), 2 cselédszoba, egyik téglával a másik cementtel burkolva, 1 konyha takaréktűzhellyel és sütőkemencével téglaburkolattal, 1 mosókonyha tűzhellyel, 1 kocsiszín, amelyből egy részt elkülönítettek fáskamrának, ahonnét lépcső vezet a padlásra, 2 istálló lovak, tehenek és növendékmarhák számára. A két istálló között kamra volt vasajtóval. A préposti szárny alatt pince van az udvarról nyíló kettősszárnyú ajtóval. A déli folyosóról 1893tól új ajtó vezet a kertbe. A régi az új épületrészbe jutott. A folyosót a töredezett terméskövek helyett cementlapokkal burkoltatta. Ugyanekkor a folyosóra szélfogó ajtót is csináltatott. Volt ezen a folyosón 1 vasajtó, továbbá 3 kicsi ajtó (kaminlyuk) a kályhák fűtéséhez. 3 8 (4-5. ábra) Vurglich prépost a déli szárny bővítésekor az egész lakóház főfalait körülbelül 1/2 m-rel megemeltette. Ezáltal az épület még impozánsabb lett. Az összhang kedvéért a külső homlokzatok ablakait köröskörül nagyobbítani kellett, hogy az új és régi rész harmonikus egységgé váljon. Ezt azáltal érték el, hogy a régi ablaksort vakzsalu alkalmazásával egyharmaddal megnagyobbították és hozzáigazították a külső keretezést is. Ez a munka összesen 25 000 koronába került. 3 9 4. ábra. A kúria alaprajza Vurglich idejében. Az új rész satírozva. 1893. Abb. 4. Grundriss aus der Zeit von Vurglich. Der neue Teil ist schattiert. 1893. 252 5. ábra. A kúria belső udvara 1896-ban. Abb. 5. Der Innenhof des Gebäudes 1896. Az udvarról léckapu vezetett az utcára. Ezt 1913ban 400 korona költséggel díszes vaskapuval cseréltette ki a prépost. 4 0 Az udvar felől bástyafal határolta a kertet, ahova ajtó vezetett. 1894-ben gyümölcsfákkal és díszcserjékkel ültették be, amelyekből 2 fügebokor és 1 tuja még ma is él. Az új lakórész alatt, kertfelőli bejárattal, szerszámkamra van. A kúria udvarát a majortól téglaoszloppal osztott léckerítés választotta el, ahova szintén ajtó vezetett. A préposti kúria külső méretei a Vurglich-féle átalakítás után így alakultak: a főhomlokzat hossza 25,50 m, a délié 22,35 m, amelyből 15,85 m az új lakosztályé, végül az északié 45,60 m. 4 1 Justh István prépost (1940-1971) a kúria északi szárnyát a személyzet részére kényelmes lakószobáknak átalakíttatta, személyzeti ebédlővel és fürdőszobával is ellátta. A pincében hidroforos villanymotort helyezett, amelynek segítségével nemcsak az egész kúria, hanem még a kert vízellátását is biztosította az udvaron lévő kútból. A préposti lakosztályt részben átalakította, fürdőszobáit modernizálta, a villanyhálózatot felújította A belső udvart feltöltötte, és parkosítással annak gazdasági jellegét teljesen megszüntette. (6. ábra) Az átalakításra és beruházásra 4 év alatt 100 000 pengőt költött. 4 2 A préposti kúria beosztása a Justh-féle átalakítás után: 9 szoba, 2 fürdőszoba, konyha, éléskamra, előszoba (hall) a főépületben, a régi gazdasági épületben pedig a házi alkalmazottak lakásai: 4 szoba, fürdőszoba, ebédlő, a végén kocsiszín és istálló (7. ábra). A kúria beosztása és méretei az alaprajz szerint: a) Préposti lakosztály: 1. könyvtár 5x6,50 m 2. dohányzó 5x3 m 3. hálószoba 5x3,80 m 4. fürdőszoba 5x1,65 m 5. vendégszoba 5x4,6 m