A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Természettudomány (Veszprém, 1978)

Tapfer Dezső: A szalakóta (Coracias garrulus) a Keleti Bakonyban

FIÓKANEVELÉS A rendszerint június utolsó napjaiban kikelő fiókák sok táplálékot kívánnak. Legtöbbször négyen, öten vannak, (csak éppen a legutóbbi években mutatkozik rendellenesség a költésükben: csökkenő fiókaszám). Ilyenkor a szalakótapár úgyszólván egész nap a környező mezőkön, földeken van és elsősorban nagy testű rovartáplálékot gyűjt: megfigyeléseim szerint sok szöcskét, olykor — ha van — sáskát, ganajtúró bogarakat, néha még lepkét is. Kiálló száraz ághegyen lesve, vagy telefonpóznán — de olykor a dróton is megülve — figyelik a nagyobb rovarok mozgását és rájuk csapnak. Nem egyszer — rövid ideig — a réti fűben „gyalogolva" is rovarásznak. A fiókákhoz szállva az összegyűjtött rovartáplálékot zajos csipogás, később a fiókák egyre mélyülő hang- „kórusa" mellett adják át. A déli és késő délutáni órákban általában hosszabb szünetet lehetett megfigyelni a táplálékhordásban. Az odúban ülő fiókák kezdetben állandóan és halkan, később szakaszosan, de egyre hangosabban csipognak, követelik az élelmet. Ritkán az öreg madarak is válaszolnak, mélyebb „kra-kra" jelzésekkel. Az embert igen hamar észreveszik az odú közelében: aggodalmukban hangmasságuk emelkedik. A negyedik héten a fiókák tollazata kezd egyre szebben kiszíneződni: alig halványabbak a tollak pompás kékeszöld, kék, fahéjbarna színei, mint az öregeknél. A fiókák egyike-másika majdnem mindig kitekintget az odú széles nyílásán. A negyedik hét végén, az ötödik hét elején repülnek ki: egy ideig még egymás közelében tartózkodnak és az öreg kékcsókák is körülöttük mozognak. Párszor megfigyeltem náluk ilyenkor még táplálékátadást is. Ez az időszak már július végén, augusztus elején volt, az aratás is lassan befejeződött a mi vidékünkön. Giliszta, apró csiga, gyík, békaporonty is akad ezidőtájt a táplálékukban. NYÁRVÉGI MAGATARTÁS Augusztusban — sőt jó időjárás, napos-meleg szeptemberben még az első—második szeptemberi héten is — a szalakóta-családok a mezőkön, az aratási területeken tartózkodnak és az ekkor még feltűnően bőséges rovarvilágra vadásznak elsősorban. Gyakran üldögélnek a helyenként még keresztberakva hagyott kalangyákon, szénakazlacskákon is. A mi tájainkon — a szalakótákra mondva — a „kalangyavarnyú" kifejezést ritkán ugyan, de hallottam. Odúlakó életét, madarunkat népünk nem ismeri eléggé, sajnos az iskolások sem. Ha esős, hűvös a nyár vége, már augusztus 20-a után el szoktak tűnni szalakótáink a Bakony-szegélyről. Az idő romlásakor rögtön megindulnak délibb, napsütötte, meleg vidékek felé, végcélként télire a trópusi Afrika déli, délkeleti tájaira. A SZALAKÓTA TERMÉSZETVÉDELMI ÉRTÉKE: AZ 1973. ÉVI ELŐFORDULÁSI ADATOK A BAKONY KELETI SZEGÉLYÉN Ragyogó tollazatú, hasznos madarunk természetvédelmi értéke jelentős. Táplálékuk csaknem kizárólag rovarokból áll, melyek nagy többsége mezőgazdaságunkra káros. Madárvédelmi törvényeink folyamatosan védték és védik a szalakótát. Képzetlen vadászok olykor lelövik feltűnő színezetű madarunkat (ez nyár végén sportszerűtlenül „könnyű munka", költési időben meg egyenesen barbárság), odvait, ha megtalálják — és ez a fiatalok nagy hangja miatt sokszor elkerülhetetlen — kifoszthatják. Ezért igen fontos lenne pl. biológiaórákon az ifjúság számára a tanító-nevelő munka, madárvilágunk értékeinek védelmére is felhívni fiataljaink figyelmét. Az 1973-as év tavaszán, nyarán vizsgálva a kékcsókák előfordulását az általam kutatott és jellemzett hat kelet-bakonyi fészkelőhelyen, azt sikerült megállapítanom, hogy a szalakóta tájunkon három, több évtizedes területét, revierjét még mindig tartja és egy újabb helyen is megtelepedett (BANKOVICS A. adata). Az 1973-ban megállapított szalakóta-fészkelőterületek a Bakony keleti szegélyében: 1. Iszkaszentgyörgy-kastélypark, 2. Fehérvárcsurgó (behúzódva a természetvédelmi terület-kastélykertbe), 3. Szerencsekerék-erdő. Újabb megtelepedési helye egy jellegzetes bakonyi fennsíki tölgyes: Isztimértől nyugatra. 83