A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Természettudomány (Veszprém, 1978)

Papp József: A Szigligeti Arborétum madárvilága

A harkályok közül a zöld küllő (Picus viridis) nem állandó madarunk, de télen is, nyáron is meg-meglátogat bennünket. A szürke küllőt (Picus canus) még gyérebben, inkább csak télen láttuk néhányszor. A nagy, pirossapkás feketeharkály (Dryocopus martius) minden télen megjelenik, s szorgalmasan munkálkodik a beteg és halott farészeken. A fakopáncsok közül három is megfordul nálunk, a nagy- (Dendrocopos major), a kis- (Dendrocopos minor) és a balkáni fakopáncs (Dendrocopus syriacus). Szétválasztásukat KÉVE ANDRÁSnak köszönhetem. A füsti fecske (Hirundo rustica), s a molnár fecske (Delichon urbica) több ízben fészkelt épületünk eresze alatt. 1971-ben három pár nevelte itt fiókáit. Volt rá eset, hogy a veréb nemcsak zaklatta őket, de el is foglalta a lakott fészküket. Évről évre költ a sárgarigó, vagy aranymálinkó (Oriolus oriolus). A vetési- és a dolmányos varjú (Corvus frugilegus, Corvus comix) egész éven át, de főleg télen gyakorta meglátogat bennünket. A csóka (Coleus monedula) sokkal gyakoribb, rendesen csapatosan jelennek meg. Évente itt is költenek. A szép, de kártevései miatt nem kedvelt szarka (Pica pica) és a szajkó, vagy mátyásmadár (Garrulus glandarius) állandóan gyakori, többször fészkeléssel is próbálkoztak már. A szajkók 1965-ben inváziószerűen tömegesen lepték el környékünket. Téli etetőinknél a cinegék több faját észleljük évről évre. Leggyakoribb a széncinke (Parus major) több párban, minden évben itt is költ. Télen hol gyakrabban, hol ritkábban a kék- (Parus coeruleus), a fenyves(Parus ater), a barátcinege (Parus palustris) is látható. Egy ízben a búbos cinege (Parus eristatus) is megjelent. A kis őszapó (Aegithalos caudatus) nem jár az etetőre, inkább a fák- cserjék kártevőit kutatgatja. A csuszka (Sitta europea) viszont a cinkékkel együtt állandóan látogatója a madáretetőknek. A másik fán csúszkáló madár, a fakúsz (Certhia brachydactila) csak elvétve mutatja magát. Minden télen megjelenik az ökörszem (Troglodytes troglodytes). A rigók közül a leggyakoribb, s állandó fészkelőnk feketerigó (Turdus merula) . Második éve látunk itt egy példányt, melynek bal szárnya két evezőtolla fehér. A léprigó (Turdus viscivorus) a fenyőrigó (Turdus pilaris), a szőlőrigói (Turdus iliacus) hol ritkábban, hol gyakrabban látogatnak az arborétumba. A házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochrous) és a nálunk ritkább kerti rozsdafarkú (Phoenicurus phoenicurus) is előfordul az arborétumban. Az előbbi télen át is itt marad. A kis fülemüle (Luscinia megarhynehos) dalát májusban az arborétum 4-5 pontjáról is hallani egyszerre. A vörösbegy (Erithacus rubecula) valamint a barátkaposzáta (Sylvia atricapilla) és a mezei poszáta (Sylvia communis) a fészkelőink közé tartozik. 120 A csilpcsalp füzike (Phylloscopus collybita) minden tavasszal itt hangoskodik, a sisegő füzike (Phylloscopus sibilatrix) valószínűen itt is fészkel. Legkisebb madarunk, a parányi királyka (Regulus regulus) téli vendégként rendszeresen megjelenik. A szürke légykapó (Muscicapa striata) is fészkelt már arborétumunkban. A szürkebegy (Prunella modularis) csak átvonulásakor, mint vendég jelentkezett. A barázdabillegetőt (Motacilia alba) korán tavasszal szoktuk látni. Esetleg nem is frissen érkezett, hanem áttelelt példányokat észleltünk. A csonttollú madarak (Bombycilla garrulus) csapatosan szoktak érkezni. (1965/66 telén több hullámban, s 1969. december 17-én.) Ha korábban jönnek, akkor az ostorfa (Celtis occidentalis) fákat lepik el, ha később érkeznek, úgy ezek a fák már üresek (sokféle madár szereti ennek a termését), s akkor a korábban még ehetetlenül kemény, de később a fagyoktól már megpuhított japánakác (Sophora japonica) hüvelyeit nyitogatják. A tövisszúró gébics (Lanius collurio) nemcsak rovarokat, de apró madárfiókákat is nyársra von, ezt sajnos tapasztaltuk már. A nálunk fészkelő pár újabban felfedezte, hogy a vadcitrom (Poncirus trifoliata) hatalmasabb tövisekkel van felfegyverezve, mint a galagonya, s rovarokon kívül még egy kisebb gyíkot is feltűzött egy nagy tövisére. 1971 nyarán láttuk a következőket. Az apró madarak fészkeinek hírhedt fosztogatóját a nálánál is hírhedtebb fészekrabló, a szajkó tisztelte meg látogatásával. A gébics vad dühhel támadt a nálánál sokkal nagyobb szajkóra, melyre még menekülése közben is úgy reácsapott többször, hogy annak csak úgy hullott a pehelytolla. A seregély (Sturnus vulgaris) egy-egy itt fészkelő példányától eltekintve nyáron alig látható, de késő ősszel átvonuló csapatok gyakran itt időznek, élelem után kutatva. A házi- és mezei veréb (Passer dömesticus, Passer montanus) nem kedvelt, de gyakori fészkelőnk. A meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes) csak hellyel-közzel látható, de őszi vonulásukkor rendszeresen, csapatosan jelenik meg. A zöldike (Chloris chloris) az évente itt fészkelők közé tartozik. A tengelic (Carduelis carduelis) ősszel, tél elején csapatosan szokott érkezni. Egy-egy pár valószínűen itt is fészkel. A tengelic szorgalmasan fogyasztja a platánfa termését. Inkább az őszi átvonulok között látható a csíz (Carduelis spinus), a kenderike (Carduelis cannabinus), a csicsörke (Serinus serinus) és a süvöltő (Pyrrhula pyrrhula) Ritka vendég, de akkor kisebb-nagyobb csapatban érkezik a keresztcsőrű pinty (Loxia curvirostra), fenyőtobozok bontogatója. 1969 október közepén 8—9 tagú csapatait figyelhettük meg. Nemegyszer pusztították el az értékes exóta-fenyők várva várt termését! Fészkelőnk a citromsármány (Emberiza citrinella)