A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)
Dr. Keve András: A Balaton búvár- és vöcsökfajai, gödénye és kárókatonája
9. Nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo) A nagy kárókatona tavaszi vonulásáról először SZIKLA (1888) tett említést 1886-ból. Érdekesen írt róla LOVASSY (1897), hogy évente kisebb-nagyobb számban áthúz a Balatonon, de part közelébe sohasem jön. Ugyan 1894-ben sikerült egy példányt elejteni a Zala torkolatában. Nem fészkel, de gyakran látni tavasszal, sőt nyáron is. 1895. III. 30-án és 1896. III. 14-én érkezett a Keszthely előtti vízre. HOMONNAY (1938, 1940) Tihany körül a következő alkalmakkor látta: 1932. IV. 15.; 1935. VII. 17.; 1936. IV. 10—13., VII. 2. KELLER (1940) szerint HOFFMANN 1939 őszén 8—10 példányt figyelt meg Fenékpusztánál. 1941-ben Tihany körül egész éven át elszórtan mutatkozott és első 8 példányát március 21-én, az utolsót december 13-án figyeltük meg (KÉVE—PÁTKAI—VERTSE, 1942, 1943). WARGA (1955) által 171513. számú gyűrűvel a Kis-Balatonban 1953. VI. 14-én jelölt példány, Kopácson VIII. 18-án került kézre. WARGA szóbeli közlése szerint az 1930-as években a Kis-Balatonban végzett gyűrűzései során igen gyakran találkozott kárókatonával és feltételezte, hogy előbb-utóbb itt költeni is fog. Ezt én erősen vitattam, ismervén a Duna mellékéről költési igényeit, és a Kis-Balatont nem tartottam alkalmasnak a kormorán fészkelése számára. 1945-ben azonban a pozsonyligetfalusi klasszikus telepüket rejtő nyárfást kivágták. A több ezer párnak másutt kellett fészkelési lehetőséget keresnie és 1947. V. 25-én magam találtam meg az első két fészküket az ún. „Nyírfáson", de kb. 20—25 madár is mozgott körülötte. Tanulságos példa ez arra, hogy madarak esetében sohasem mondjuk ki a lehetetlent. Ettől az időponttól kezdve STEFFEL GÁBOR minden évben igen nagy precizitással és lelkiismeretességgel számolta meg állományukat, mely adatai alapján a következőképpen alakult: 1947: 10; 1948: 30; 1949: 7; 1950: 9; 1951: 50; 1952: 10; 1953: 60: 1954: 110; 1955: 170; 1956: 118; 1957: 172; 1958: 166: 1959: 151; 1960: 93; 1961: 158; 1962: 196; 1963: 183; 1964: 48; 1965: 311; 1966: 121; 1967: 103; 1968: 137; 1969: 151; 1970: 151; 1971: 298 pár. A fészkelőhely pontjában azonban nagy az eltolódás, ugyanis a kormoránok ürülékétől a füzek rövidesen elpusztulnak, a fészkek súlya alatt amúgy is roskadozó ágak, ha elszáradtak, a téli viharok hamar letörik, így a fészkes fák egymás után tűnnek el. A „Nyírfás" magában álló hatalmas füze már 1954-ben elpusztult, akkor a kárókatonák áttelepedtek az attól kb. 500 m-re álló ugyancsak magános öreg fűzre a „Kiskunyhó" nevezetű részletre. Ezt a fát is csakhamar utolérte sorsa, és ekkor kezdték a madarak a Gurguló-csatorna menti fűzsort megszállni. De a szélső fáknak éppenúgy, mint a fentieknek ma már nyomuk sincs. Egyes párok 570 kísérletet tettek áttelepedni a Felső-Diás-szigetre is, de ott a kezelőség nem tűri meg őket, hiszen a szép kis liget csakhamar eltűnne. Mivel ilyen problémák merültek fel, s a balatoni halásztársaság a halastavak vezetőségei is panasszal éltek, 1964-ben gyérítésükre történt próbálkozás. Néhány madár kilövése után azonban az egész telep felkerekedett és napokig nem tért vissza. Elég volt csak néhány óra a dolmányos varjak megjelentek és valamennyi fészekből kiették az őrizetlen maradt tojásokat. Néhány hét után azonban a kárókatonák visszatértek és pótköltésre kezdtek. SZIJJ JÓZSEF 1953. III. 18—20. között Tihanynál a Balatonon kettőt figyelt meg. WARGA ugyanez év IX. 28-án még 6-ot látott a Kis-Balatonban. Saját 1948—71. közötti jegyzeteim 12 oldalt tesznek ki. Ebből közlöm a legkorábbi és legkésőbbi megfigyeléseimet: 1948: IV.—XI. 12.; 1949: III. 25.— XI. 7.; 1950: III. 6.— X. 15.; 1952: III. 17.— X. 29.; 1953. III. 13.— IX. 28.; 1954: III. 19.— X. 19.; 1955: IV. 21.— VIII. 27.; 1956: III. 13.— VIII. 25.; 1957: III. 20.— IX. 22.; 1958: III. 20.— XI. 24.; 1959: III. 5.— XI. 16.: 1960: III. 7.— X. 13.; 1961: III. 17.— X. 9.; 1962: III. 7.— XI. 8.; 1963: IV. 23.— XI. ?; 1964: II. 27,— XI. 21.; 1965: III. 13.— XI. 22.; 1966: III. 13.— XI. 18.; 1967: III. 10.— X. 14.; 1968: III. 12.— VIII. 12.; 1969: IV. 15.— XI. 16.; 1970: II. 14.—?; 1971: II. 14.—?. A tavaszi érkezéskor gyakran még jég borítja a Balatont s ilyenkor vagy jégre telepednek le, vagy ha léket találtak, annak szélére: Zala-torkolat (lék széle), 1964. II. 27. (10—12); Keszthely, 1964. III. 13. (lék szélén 10—12); 1964. III. 14. (100—120); de sok ízben már azonnal elfoglalták fészküket pl. 1971. III. 10-én 80—100 példány a behavazott fészkeken ült. Az etető öregek messze elmennek a zsákmány után, még az irmapusztai halastavakon is rendszeres látogatók. Kirepülés után gyakran azonnal eltűnnek a Kis-Balatonból és szerte kóborolnak, csak olykor tér vissza néhány a fészkére, pl. 1967. X. 14. (1). A keszthelyi móló végén álló jelző árbocon 1966. X. 10. körül napokig éjszakázott egy példány. Vedlésre vonatkozó érdekesebb megfigyelésem. hc b y Fenékpusztánál a Balaton felett 1967. IV. 12én egy négyes csapatot láttam, melyek közül kettő volt rendes színezetű, egy még nászruhás fehér nyakkal, a negyedik viszont fehér hasú fiatal. Általában azonban a kormoránok március végére levetik a nyakuk fehér díszét. Érdekes jelenetet figyeltem meg 1953. IV. 28-án a Kis-Balatonban: délután a közelgő zivatar elől a telep egyszerre felkerekedett és láthatólag menekült előle, sok volt köztük a fehér hasú, azonban minden fészekben maradt egy madár, mely fészkébe szorosan lelapult. A kárókatona 1947 előtt csak átvonuló vagy nyári vendég volt a Balaton környékén, azóta azonban a
