A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Dr. Horváth Lajos: A Tapolcai-medence madárvilágának összehasonlító cönológiai és ökológiai vizsgálata

VII/1. Monticola saxatiUs-fészkelőközösség Amint a sorszám mutatja, a kilenc hazai fészkelőközösségnek öt nagy csoportja (II—

VI.) teljesen hiányzik ezekről a szigethegyekről, ami a táj egyéni adottságait igen szembetűnően emeli ki. A kúphegyek kis kiterjedése, viszonylagos magassága és meredek oldalai sok mindent megmagyaráznak ezzel a kérdéssel összefüggésben. Kétségtelen, hogy ezeknek a sajátságoknak vannak természeti és gazdasági vonatkozásai. Ilyen körülmények között nagyobb sík felület vagy ellaposodó rész nem fejlődhetett ki, ugyanígy nem kedveznek az adottságok a mezőgazdálkodásnak, nagyobb rétek, kaszálók kialakításának sem. Mindez elégséges magyarázatul szolgálhat ahhoz, hogy miért hiányoznak innen teljesen a réti, mocsári, sziki, sztyeppi és lösz-fészkelőközösségek. Amikor ezek hiányára és a hiány fő okaira rámutatok, nem hagyhatom megemlítés nélkül, hogy ezek a tények ugyanakkor fényesen bizonyítják az egyes tájtípusokba sorolt fészkelőközösségeknek a tudományos létjogosultságát. A Tapolcai-medence mozaiktájának ornitocönológiai vizsgálata igen kifejező módon járul hozzá az egész országra kiterjedő fészkelőközösségek korábbi meghatározásának igazolásához. Egészen pontosan kifejezve ez azt jelenti, vagy inkább azt igazolja, hogy a fészkelő fajok nem egymástól elszigetelve költenek, hanem valamilyen függőségi alapon egymással meglehetősen szoros és eléggé állandó közösségekben. Ha nem így lenne, akkor a tíz kúphegyen egyrészt aligha találnánk szépen kialakult, tipikus fészkelőközösségeket; ugyanakkor más, tájidegen cönózisok töredékeit is fellelhetnénk, hiszen bőven vannak itt rét-jellegű, homokos, sőt kisebb mocsaras tájelemek is. Ha pedig tájelemek cönóziselemek jelenlétét tételeznék fel, akkor a fészkelőközösségek felállítása nélkülözné a biztos alapot. Ennek azonban éppen az ellenkezőjét erősítik meg a Tapolcai-medence bonyolult viszonyai, amelyek tisztajellegű és a legtöbb esetben csaknem hiánytalan fészkelőközösségeket mutatnak fel. Ebből is látszik, hogy a cönózishatárok viszonylag igen élesek és kevert tájtípusok kevert vagy vegyes cönózisáról beszélni sem lehet. Csak egy példával illusztrálva ezt a gondolatmenetet: elképzelhetetlen, illetve a valóságban nem fordul elő, hogy például rét-erdő-rét-erdő váltakozó, vegyes mozaiktájban az erdei és réti fészkelőközösségeknek valamilyen vegyüléke alakuljon ki; tehát, hogy részben erdei, részben réti fészkelők jelenjenek meg. A táj jelleg vagy erdei és ilyenkor a cönózis is az, vagy réti a maga fészkelőtársulásával együtt. Lezárva ezt a fejtegetést, ismételten kiemelhetjük, hogy a jelenlegi vizsgálatok bonyolult adottságok mellett is a korábbi felosztást igazolják. Most már visszatérve a VH/l fészkelőközösségre, azt tapasztaltam, hogy a Csobáncon, a Halápon és a Kopaszon tipikusan jelenik meg, míg a Szent György-hegyen némi hiánnyal, ez azonban nem jelenti azt, hogy a vezéralak, az állandó tag vagy a legjellegzetesebb alárendelt tagok hiányoznának, mert hiszen ezek nélkül erről a cönózisról nem is beszélhetnénk, illetve a Szent György-hegyet nem is sorolhatnánk ide. A valóság csupán annyi, hogy a Szent György-hegy nem mutatja azt a tipikus formáját ennek a tájnak (VIl/l), mint a másik három és így az alárendelt tagok közül néhány elmaradt. VII/2. Falco peregrinus-fészkelőközösség Ezt a cönózist, amint az szinte várható is volt, egyedül a Badacsonyon találtam meg. A vándorsólyom csaknem kizárólag sziklafészkelő faj lévén, a többi hegyen az igényeinek megfelelő, magas és egyben nehezen hozzáférhető helyet nem is találhatna. IX/l. Serinus canarius-fészkelőközösség Az emberi településekhez kötött cönózisokat mindig úgy kell felfognunk, hogy ezek tulajdonképpen másodlagosak. Minden okunk megvan annak a feltételezésére, hogy ilyen közösségek akkor is megvoltak, amikor az ember települései nem alakultak ki. Természetes azonban, hogy az egyes fajok. a kérdéses cönózis egyes tagjai nem egy időben jelentek meg az ember tanyái körül. Nagyon valószínű, hogy az ősiség kérdése párhuzamos az állandóság kérdésével, tehát a vezéralak vagy az állandó tag előbb lépett közelebbi kapcsolatba az emberrel, mint az alárendelt fajok. A közösség történelmi kialakulása azonban nem lehet hű tükrözője a közösséghez való ragaszkodás fokának, tehát az alárendelt tagok fontossági, elsőbbségi sorrendjének. Ugyanis egyes fajok gyorsabban alkalmazkodnak az új viszonyokhoz, mint mások. Az emberhez való ragaszkodás foka vidékenként — vagy inkább talán országonként •— is eltérő lehet. Például a fekete rigó Ausztriában korábban lett városi madár, mint nálunk; a seregély Dániában sokkal inkább „házimadár", mint Magyarországon. Mindezekből a tényekből arra a következtetésre juthatunk, hogy az emberi településekkel lazábban vagy szorosabban összefüggésbe hozható fészkelőközösségek fényt vetnek azok történelmi kialakulására; az indítékok lehetnek általánosak és speciálisak egyaránt. Jelen esetben nem lehet célom ennek a kérdésnek a további, elméleti fejtegetése és ezért áttérek a Tapolcai-medencében szerzett tapasztalatok ismertetésére. 553