A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Janisch Miklós: Adatok a Bakony hegység kullancsfaunájához

előfordul. Imágói az embertől kezdve a nagy emlőseinken át, az apró emlősökig a rókán, borzon és a vadmacskán is élősködnek. Nympha- és hexapod lárva-stádiumai pedig a kis és apróemlőseinken, valamint a földön gyakran mozgó és alacsony szinteken, talajon fészkelő madárfajok és nyakörvös gyíkjaink közül főként a nagyobb termetű Lacerta viridis-en és L. agilis-en fejlődnek. Jellemző tartózkodási helye a lomberdő, különösen a bokros, sűrű vágások és bozótosok. Ilyen biotópokon élő szarvas, őz, dám és mezei nyúl a tavasz és kora nyár folyamán sokat szenved tőle. Az újszülött szarvasborjú és őzgida sokszor annyi kullancsot felszedhet magára belőlük — egy-egy kedvező tél és tavasz „terméseként", — hogy a szívásuk eredményeként a fokozott vérveszteségtől elcsenevészesedik, sőt el is pusztulhat. A bokros erdőszéleken legelő szarvasmarha nemcsak idegesítő zaklatásuknak és vérszívásuknak van kitéve, hanem nyálával beléoltja a haemicol kisalakú Babesiák közül a Babesia divergens M* FADYEAN et STOCKMAN nevű piroplasmát. Az emberre pedig endémiás gócterületeiken az agyvelőgyulladás vírusait terjeszti. Ixodes laguri OLENEV.: Az ürge kullanc s a. E kullancsfaj hazai elterjedése megegyezik az ürge (Citellus citellus L.) elterjedésével. így a Bakony területén, ahol gyepes legelők és mezőgazdasági földek ékelődnek az erdős hegyvidék közé az ürgén és hörcsögön mindenütt előfordul. Ixodes vulpinus SCHULZE: Gazda állata a r ó к a. Amennyiben az elmúlt időszak folyamán a veszettséggel kapcsolatos országos méretű rókairtás eredménnyel járt: e kullancsfajunk is még ritkábbá vált. Ixodes hexagonus LEACH.: Ez a kullancsfaj gyűjtőfogalma lehet a körülötte sorakozó fajoknak a rendszerben. A „Hexagonus" csoport ugyanis több olyan „rossz*' fajt foglal össze, melyek elég biztos, fajspecifikus bélyegekkel nem dicsekedhetnek. Az ide sorolható fajokon belül felállítható variációs sorok olyan finom átmeneteket mutatnak, amelyek kö zött nehéz a határt megvonni. Éppen ezért ezek megnyugtató rendszerezéséhez sokkal nagyobb sorozatokat kellene tanulmányozni. BABOS idézett munkájában is több, e csoporthoz tartozó fajnál említi, hogy sokan összetévesztik a rokonfajokkal. Miközben ő maga is kénytelen új alfajokat és fajokat kreálni (bakonyensis, danyi, hungaricus stb.), hogy az újaknak vélt formákat valahová be tudja sorolni. Ixodes trianguliceps BIRULA. : Hazai előfordulása igen ritka. Több éves gyűjtéseink során korábban csak két helyről: először a Murapartján, a Letenye melletti erdőkből, s másodízben az Észak-Börzsönyből került elő. Most aBakonykutatás során 2 lárváját, 3 nympháját és egy félig szívott nőstényét gyűjtöttük. Általában erdei apróemlősökön élősködik. Capituluma lapított háromszögletű, innét kapta a nevét is. 2. genus : Haemaphysalis KOCH Haemaphysalis concinna KOCH.: A nemzetség leggyakoribb faja. Ahol lomberdeinkben az őz és a szarvas él, ott található legkönnyebben. Míg imágói főleg a rőtt vadunkat szívják, lárvastádiuma mezei nyúlon, mókuson és apróemlősökön fejlődik. Hímjének tapogatói harapófogó-szerűén összehajtanak és oldalra erősen kiszögellnek. Vérszívása közben az emberre az agyvelőgyulladás vírusát oltja be. 3. genus: Dermacent о r KOCH Dermacentor marginatus SCHULZER.: Az Alföld szikesein s a Hortobágy bokor nélküli gyepjein éppen úgy megtaláljuk, mint a domb- és hegyvidékeink bokros, fás legelőin. A közönséges Ixodes ricinus után ez a tarka, mintás pajzsú kullancsfajunk a leggyakoribb. Míg lárvastádiumai kizárólag apróemlősökön fejlődnek, addig imágói a haszonállataink károsító i. Hazánkban a ló és az ebek piroplasmatosisainak átvivője, ezenkívül a nyulak tularémiájának is közvetítője. Vérszívása igen fájdalmas. Lovon és szarvasmarhán a szívásának predilekciós helye a hosszú szőrzet mente: vagyis a sörény éle és a farokrépa juhokon a szügytáj és a hasi korc mögötti lágyékhajlat, ahol a bőr a legfinomabb. Gyűjtési metodika A kullancsok gyűjtésénél mindenkor a végleges és a köztigazdák begyűjtését, illetőleg azok pontos identifikálását is szem előtt tartottuk. Ezért gyűjtési módszerül az apróemlősök csapdázási módjait, a nagyemlősök, valamint a madarak gyűjtéseként a vadászati módokat alkalmaztuk. Nem használtuk fel az éhes, még növényzeten mozgó kullancspéldányok gyűjtésére alkalmas ún. kullancsekés és kullancszászló vontatásos módszereket. Ezek a gyűjtési módok ugyanis csupán az egyes fajok jelenlétéről tájékoztatnának. A mi gyűjtéseink célja ugyanis nem csupán faunisztikai, mert az egyes kullancsfajok gazda és köztigazda igényét és felkeresését is kutatjuk. 514