A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Dr. Rézbányai László. Kvalitatív és kvantitatív vizsgálatok az Északi-Bakony éjszakai nagylepkefaunáján, I.

diagram). A fajjal kapcsolatos problémákról már az előző részben megemlékeztem, így itt nem térek ki rá. Jellemző tehát a som-hegyi faunára, hogy ez a problematikus faj VI. közepétől 1—2 hetes önálló aspektust képezhet, többször elérve a napi abszolút dominanciát! <í&. Fenyőfő egyik leggyakoribb faja, a Thalera fimbrialis SC. itt is elérte az 1,5%-ot, és szintén mindkét évben azonos számban jelentkezett, azonban repülési ideje jóval hosszabb volt (VI. 8—

VIII. 15.). aspektusalkotó jelentősége pedig kisebb, és csak VII. közepétől lépett fel nagyobb számban. A Campaea margaritata L. lombosfa-károsító araszoló faj jelentős részesedése 1967. évi rajzásának következménye. Ekkor elérte az 1,5%-os évi tömegrészesedést. Szerencsére száma 1968-ban erősen csökkent. Első, kisszámú nemzedéke V. 16—

VI. 26., második, tömegesebb nemzedéke VIII. 20—

IX. 26. között repült, főleg VIII. végén, IX. elején (1968. IX. 8., 21 példány). A Horisme tersata SCHIFF, araszoló gyakorisága is figyelemre méltó, hiszen ez a kevés számú relatíve hasznos lepkefajok közé tartozik, mint erdeink egyik élősködő növényének, a Clematis vitalba-пак fogyasztója. Bár megfigyeléseim szerint az Eszaki-Bakonyban meglehetősen gyakori, nagy száma mégis elsősorban a csapdához közel található Clematisnak a következménye. Az Eilema lurideola ZINCK. össz-tömegrészesedése csak 0,8%, de 1968-ban elérte az 1,3%-ot, és a 15. leggyakoribb faj volt. Mivel nagyobb számban csak bükkösökben fellépő fatörzsszinti faj, gyakori6. diagram: Az Amphipoea fucosa FRR. repülési görbéje. Diagramm 6: Die Flugkurve von Amphipoea fucosa FRR. Diagram 6. The flight curve of Amphipoea fucosa FRR. 10. kép : Saturnia pyri sága még ilyen mértékben is fontos jellemzője a som-hegyi faunának. Repülési ideje 1967-ben VI. 26—

VII. 21. közé, 1968-ban VI. 16—

VII. 13. közé esett, és 1968. VI. végén fontos aspektusalkotó faj volt. A ritkább karakterfajok között két nagy csoportot alkothatunk. A hűvösebb klímát kedvelő, tehát hazánkban inkább hegyvidéki fajok száma jóval több, mint Fenyőfőn, a melegkedvelők pedig nem elsősorban síksági, homoki fajok, hanem a síkságok mellett a meleg, déli fekvésű mészkő- vagy dolomitoldalakra jellemző, nagyrészt erősen szubmediterrán—mediterrán kapcsolatú komponensek, megjelenésük pedig a Som-hegy meleg, déli oldalának köszönhető. Az első csoportban igen jellegzetesek a nyírfán vagy égeren fejlődő fajok. Már említettem, hogy ezek a távolabbi nyíresekből (Száraz-Gerence, Kerteskő) és patakvölgyekből vetődhettek ide, így csak néhány példányukat fogta a csapda: Pheosia gnoma F. (I. tábla: 6. kép, 1968. VIII. 19.), Tethea fluctuosa HB. (I. tábla: 11. kép, 1967. VII. 31.) Drepana lacertinaria L. (I. tábla: 8. kép, 1968. IV. 22., VII. 30.). Endromis versicolora L. (6. kép, 1968. III. 28.), Apatele cuspis HB. (I. tábla: 12. kép, 1968. VIII. 14.). Euchoeca nebulata SC. (1968. VI 14.) és Plemyria rubiginata SCHIFF. (1967. VII. 1.) A szubmontán bükkösök közelsége miatt, hazai viszonylatban jellegzetes bükkerdei fajok is megjelentek néhány példányban, melyek a bükkösökben, illetve azok magaskórós társulásaiban gyakoribbak: Drynobia melagona BKV. (1967. VI. 30., VII. 15.). Aglia tau L. (7. kép, 1967. IV. 19.; 1968. IV. 23., 27.). Drepana cultraria F. (1968. IV. 24—

V. 4.), Autographa iota L. (I. tábla: 10. kép, 1967. VII. 6., 15.; 1968. VII. 2., 4.), Oporinia christyi PROUT. (1968. X. 10—27.), Operophtera fagata SCHARF. (I. tábla: 4. kép, 1967. XI. 11., 19.), és Diactinia capitata H. SCH. (1968. VII. 24.). Hűvösebb, nedves erdőket kedvelő fajok a Diarsia brunnea SCHIFF. (I. tábla: 14. kép, 1967. VII. 10.; 1968. VI. 29., 30.. VII. 4., 5.). Cirrhia aurago SCHIFF. (1967. IX. 14—

XI. 3.; 1968. IX. 23—

XI. 4.), 426