A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)
Dietzel Gyula: A Márkó–Szentgál–Csehbánya–Hárskút négyszög Bakony hegység 10 éves lepidopterológiai kutatásának jelentősebb eredményei I.
A MÁRKÖ— SZENTGAL—CSEHBANYA— HÄRSKÜT NÉGYSZÖG (BAKONY HEGYSÉG) 10 ÉVES LEPIDOPTEROLÓGIAI KUTATÁSAINAK JELENTŐSEBB EREDMÉNYEI I. A kérdéses terület lepidopterológiai-faunisztikai kutatását 1962-ben magánemberként kezdtem el, majd 1967-től „A Bakony természeti képe" kutatási program keretében, a lehetőségekhez mérten tudományos alapokra helyezve, nagyobb intenzitással folytattam, illetve végzem jelenleg is. A terület a domborzati viszonyok figyelmen kívül hagyásával mintegy 70 km 2 alapterületű. PAPP JENŐ állatföldrajzi felosztását alapul véve, az Északi-Bakony és a Déli-Bakony határvonalán fekszik. A megoszlás kb. 4 : 1 arányú az Északi-Bakony javára. A négyszögnek mintegy 30%-a kultúrterület, gyűjtés tekintetében tehát kevésbé számottevő. Sík vidék csak a Veszprém—Ajka törésvonal mentén található. A fennmaradó rész hegyvidék. A Déli-Bakony északkeleti részéből a négyszögre jutnak a Szentgáli-hegyek: Mog-szeg (510 m), Mecsek, Balog-szeg, Miklós Pál-hegy (489 m), Vár-hegy, valamint Menyeke puszta dél—délkeleti irányban húzódó sekély völgye. Az Északi-Bakonyból a Hajagok tömbjétől (646 m) az ugyancsak Márkóig húzódó hegyvonulat képezi a legnagyobb összefüggő területegységet. Ennek kiemelkedőbb tömegei a Borostyán-hegy (486 m) és a Som-hegy (417 m). A legnagyobb egységet a már említett Hajagok tömbje adja, melynek főbb részei a Felső-Haj ag, amely a tömb északi peremét alkotja, a Pend-kő, a keleti perem záróegysége érdekes dolomitsziklás képződményekkel. Délen a Nagy-nyerges határolja, amely tulajdonképpen a Felső-Haj ag déli lankája, de ezzel a névvel egy külön kiemelkedését illetik, amely 573 m tengerszint feletti magasságú. A Középső-Haj ágtól nyugati irányban, Csehbányáig mezőgazdasági művelés alatt álló alacsony dombvidék húzódik, faunisztikai szempontból ennek a területnek van a legcsekélyebb jelentősége. A terület északi részének növényzetére legjellemzőbb a szubmontán bükkös, mint összefüggő lomberdő. Ez az állomány a jellemző a Hajagok tömbjének 400—550 méter közötti szintjére is. Szubdomináns fajok a cser, gyertyán, tölgy és elsősorban telepítésjelleggel a lue és az erdei fenyő. Az alacsonyabb régiókra jellemző az égerliget, főként a nedvesebb talajtakarójú völgyekben A törésvonalat északnyugat—délkelet irányban átszelő patakok mentén az éger—fűz komponensek dominálnak, a patakok által sakktáblaszerűen felosztott kaszálók pedig tipikus példái az erősen nedves, tocsogós rétegeknek. Délen, a Szentgáli-hegyek északi meredek lejtőjén is a bükk az uralkodó, de egyes tagjain szubdominánsként ott van a tiszafa és újabban az irtásokon telepített cser. A déli lankásabb lejtőkön már nagyobb szerepet kap a tölgy, és egyes összefüggő területeken, mint például a Vár-hegyen az erdeifenyő. A terület egyes részeinek alaposabb kutatása ugyan még csak néhány éves múlttal rendelkezik, de lepidopterológiai szempontból feltétlenül érdemes néhány faj itteni előfordulásával foglalkozni. Az adatközlésnek egyik legnagyobb jelentősége a Bakony állatföldrajzi felosztása szempontjából van. Mivel a négyszög két jellegzetes területet foglal magába (hacsak részben is!), bizonyos fajok esetében mód van az állatföldrajzi felosztást alátámasztani vagy esetleg támadni. A tíz év alatt a Geometridae család Eupithecia genusát és az Aegeridae családot figyelmen kívül hagyva, a négyszögben előkerült a magyaroszági nagylepkék 671 faja. A gyűjtésnek mintegy 60%-a lett feldolgozva, ez hozzávetőlegesen 12 000 példányt tesz ki A gyűjtött anyag zöme a zirci Bakonyi Természettudományi Múzeumban található, kisebb része saját gyűjteményemben. A nagylepkék egyes csoportjait vizsgálva, a legnagyobb faj számot — természetesen arányosan — a Rhopalocerák és a Notodontidae család mutatja fel. Végigtekintve a nappali lepkék faunajegyzékén, túlzás nélkül állítható, hogy az eddig előkerült 114 faj összetétele olyan ,hogy legkevesebb 12 faj előkerülése biztosra vehető, ugyanennyi előfordulása pedig nem kizárt. Számottevő fajszámemelkedés elsősorban a Hesperidae család esetében várható. Igen magas még az előfordulási százalék a Sphingidae, a Drepanidae, a Saturnidae (100%), a Lasiocampidae, és a Cymatophoridae családoknál. Kevésbé magas a Lymantriidae család fajszáma és igen gyenge a Noliidae és az Arctiidae fajok példányszáma, az alacsony fajszám mellett is. Közepesnek mondható a Noctuidae és Geometridae fajok jelenléte. Az Aegeridae-kat és az Eupithecia genust, meg389
