A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Tóth László: A Bakony hegység lágytestűbogár- (Col. Malacodermata-)faunájának alapvetése

menyének feldolgozása során egy példány került elő. Somlóvásárhely: Somló, 1963. V. 7—8. leg. PAPP J. PAPP JENŐ szóbeli közlése szerint a példányt a Somló-hegy déli oldalának öreg, részben kipusztult szőlőiben fűhálózva gyűjtötte. Ez a faj Magyarország faunájának állatföldrajzilag rendkívül érdekes színező eleme. Tipikusan Kaspi faunaelem, LATTIN (1967) felfogása szerint. A Kárpát-medencében posztglaciális área-diszjunkció következményeként mint reliktum-előfordulás jelentkezik. A korábbi területi állatföldrajzi szemlélet alapján pontusi áreájú fajnak tekinthetjük. Bakonyi adata azért fontos, mert a Somló-hegy jelzi eddigi ismereteink szerint az área határát északnyugati irányban. Ökológiai igényeit tekintve fénykedvelő (fotofü), szárazságkedvelő (xerofü) és meglehetősen melegkedvelő (termofil). Rendkívüli ritkasága ellenére feltételezzük, hogy a Balaton-felvidék Somló-hegyhez hasonló szubmediterrán, déli lejtőinek nyílt növénytársulásaiból a további kutatómunka során újabb példányai kerülhetnek elő. Dasytes oertzeni SCHILSKY. REITTER—HEYDEN—

WEISE (1906) előfordulását Morea (Peloponesos) területéről közli. JUNK— SCHENKLING (1920—39) Morea és Magyarország, WINKLER (1924—32) Görögországot és Romániát jelöli meg a faj áreájaként. KUTHY (1896) a Történelmi Magyarország területéről még nem mutatja ki mert a faj leírását, csak 1898-ban tették közzé: KÜSTER, KRAATZ, SCHILSKY (1894—98): Die Käfer Europas. KASZAB (1955) délkelet-európai elterjedésű fajként jellemzi és Siófok, Somogyapáti. Pécs, Horvátország lelőhelyekről említi. A Természettudományi Múzeum gyűjteményében a következő példányait találtam: Balatonalmádi; leg. FETTICH 1 db, Debrecen; leg. RÉVY 1930. VII. 5 db, Fiume; leg. EHMANN ldb, Plattensee; (leg?) 1 db. Siófok; leg. LICHTNECKERT 5 db, Somogyapáti; leg. MIHÓK 1 db. A Bakonyi Természettudományi Múzeum gyűjteményében 1 példányt: Balatonalmádi, 1967. VIL 20. leg. PAPP J. találtam. Ez a faj a Kárpát-medence faunájának érdekes és jellemző színező eleme. Mediterrán jellegű faj, áreájának valódi nagysága kiterjedése, véleményem szerint, a mai napig sincs kielégítően tisztázva. Ez abból is kiderül, hogy a leírást követően csak 60 év eltelte után közlik Magyarország faunájából. Eleve el kell vetnünk azt a feltételezést, hogy ezalatt az időszak alatt tette volna meg az utat a Pelopónneszosztól a Bakony hegységig. Semmi jel sem mutat arra, hogy rendkívül vagilis fajról lenne szó, és ilyen mérvű diszperziót mutatna a jelenben. Itt a gyűjtések, kutatások hiányosságáról beszélhetünk kizárólag, amit a faj kis egyedszáma, ritkasága. gazdasági közömbössége, és ami a gyűjtési adatokból kiderül, rövid rajzási idejű (stenochron) volta indokol. Mint melegkedvelő (termophü), fénykedvelő (fotofü) elem, talán a kedvező posztglaciális klímaváltozások hatására húzódott északabbra. Jelenlegi ismereteink szerint előfordulásának északnyugati határát, a Magyar Középhegység (Matricám) dunántúli szakasza (Pilisicum) jelenti, amelyet egyetlen ponton, a Balaton-felvidék szubmediterrán jellegű területén, Balatonalmádiban ér el. Remélhető, hogy a további kutatások életmódjáról, ökológiai igényeiről újabb részleteket tárnak fel. További példányok előkerülése talán lehetővé teszi, hogy mediterrán vagy pontomediterrán faunaelem volta, áreatípusa meghatározhatóvá válik. Hylocoetus dermestoides L. Euroszibériai elterjedésű faj: WINKLER (1924— —32), JUNK—SCHENKLING (1910—1938), KASZAB (1955). Lárvája közismert erdészeti kártevő, élő fákon, döntött törzsekben, sőt raktározott gerendákban is előfordul. A lárva táplálkozásáról illetően a szakirodalomban a vélemények megoszlanak, sokan úgy ismertetik a kérdést, hogy csak részben fogyasztja a faanyagot, részben a járatok falán megtelepülő Ambrosia gombatenyészetét eszi. GYÖRFI (1957) csak az utóbbi megállapítást fogadja el. Jellegzetes alakú mély járatokat rág a faanyagban. TÉGLÁS (1893) szerint tölgy, bükk, jegenye és lucfenyő, REITTER (1911) lombos fák a tápnövényci, KASZAB (1955) főleg bükkből említi. SAALAS (1917, 1924) Skandináviában elsősorban lombos fákból: nyír és tölgy említi, de a lárvát Picea excelsában maga is megfigyelte, ugyanakkor hivatkozik KALTENBACH, GYLLENHALL, RATZEBURG hasonló megfigyeléseire. Ezekből a megállapításokból kiderül, hogy a faj csak bizonyos csekély előszeretetet mutat a lombos fákkal szemben. Az imágó rajzását májustól júliusig terjedő időszakban figyelték meg — mint a régi erdészeti tapasztalatok mondják — a bükk kizöldülése után kezdődik rajzása. SCHAUFUSS (1916) szerint leginkább a forró nappali órákban, de néha az esti órákban is repül. Feltűnő az a tény, hogy a Bakony hegység nagy kiterjedésű erdőségeiből alig van adatunk előfordulását vagy kártételét illetően. KUTHY (1896) Bakony: Fekete-hegy lelőhelyről tett említést, HORVATOVICH (1969) a Természettudományi Múzeum gyűjteményéből nem közli bakonyi előfordulását. Magam egy ízben gyűjtöttem a Hódos-ér-völgy Porva felé eső szakaszán, a patakparton, teljesen kiszáradt fűzfatörzsdarab leváló kérge alól 3 példányt: 1965. V. 17-én. Más bakonyi adatról ez idő szerint nem tudunk. Mint erdei faj bizonyára na365