A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Tóth László: A Bakony hegység futóbogár-alkatú faunájának alapvetése (Coleoptera: Cicindelidae et Carabidae)

távolságokról is vonzza ezeket a fajokat. Eddig előkerült: Clivina ypsilon, Bembidion ephippium, Pogonus luridipennis, P. persicus. Véleményem szerint területünkön csak euryhalin, esetleg oligohalin szervezetekre számíthatunk állandó jelleggel. Aciditas. — A hidrogénion koncentráció fontos tényező egyes karabidáknál. Megkülönböztethetők euryon és stenion szervezetek. KÜHNELT (1965) részben KROGERIUS adataira támaszkodva közli: Agonum ericeti, Dyscnirius kelleni 3—5 pH, Agonum consimile, Elaphrus lapponicus 6—8 pH értéknél találják meg az optimumot. Ezek azonban a Bakony hegységben nem fordulnak elő, az itt honos fajoknál ilyen vizsgálatra pedig nem került sor. A légnyomás, légmozgások, sugárhatások kérdése a karabidáknál nem tisztázott, így az élőhelyhez kötöttséggel, vándorlással, szétterjedéssel kapcsolatos szerepükről sem tudunk. A fénycsapdavizsgálatok anyagának értékelésénél ezeket a tényezőket is feltétlen figyelembe kellene venni. A földrajzi helyzet. — A Bakony hegység földrajzi szélesség és hosszúsági fokokkal meghatározható helyzete elsődlegesen szabályozza a faunakép alakulását és eleve kizárja a trópusi, ill. cirkumpoláris fajok jelenlétét. Középhegység jellegéből következik, hogy nivalis régióban élő havasi fajok számára a terület pesszimumot jelent. A domborzat sajátos alakulása ezzel szemben különleges mikroklímahatások kialakulásának kedvez, a zonáció pedig nem mindig érvényesül, bizonyos vegetációzónák egymás mellé kerülnek (FEKETE 1964). így az a sajátos helyzet áll elő, hogy bár nem kedvez, de nem zárja ki a középhegységi jelleg szubalpin, montan elemek előfordulását, legfeljebb korlátozza. Az észak—déli irányú szélesebb törésvonalak, nagyobb medencék, kis magasságban előforduló fennsíkok, a pusztai, síksági fajok behúzódásának lehetőséget nyújtottak. Itt kell hivatkoznunk arra az inverzióra, amely a középhegységben általános, szembetűnő módon jelentkezik, és számos zoológiai gyűjtés és megfigyelés is alátámasztja. A mélyen fekvő, szűk patakvölgyek, apró medencék a leghidegebb, nyirkos, sötét élőhelyeket jelentik, refúgium területei lehetnek glaciális faunaelemeknek. Itt találjuk a szubalpin és montán fajok nagy részét: Carabus arcensis arcensis, C. variolosus ssp. nodulosus, Bembidion schüppeli, B. tibiale stb. fajokat, melyek főleg a magas hegységek felsőbb régióiban élnek! Ugyanakkor a hegyoldalakon, hegytetőkön 5—600 m magasságban is találunk mediterrán, pontusi fajokat: Harpalus azur eus, Acupalpus steveni, Diachromus germanus, Cyraindis axillaris stb., amelyek a síkságra és a dombvidékre jellemzőek inkább, de itt a délies expozíció, a kevés csapadék, erős megvilágítás, hőtároló kőzet, szélvédettség lehetővé teszi az ottlétezést (egzisztálást). Az élettér nagysága. — Az ökológia megállapítása szerint az élettér nagysága szintén kihat az előfordulásra, de inkább az egyedsűrűséget befolyásolja. Különösen ott számottevő, ahol sztenők, kevéssé mozgékony fajról van szó. A kis példányszámban előforduló fajok esetén a kis területre lokalizálódó, kedvező mikroklíma lehet a ritkaság magyarázata. A troglobiont fajoknál természetesen a legerősebb korlátozó tényező. A nagy elterjedésű, diszjunkt áreájú fajok ritkasága is ezzel indokolható, bakonyi példa lehet erre a Bembidion doderoi. A környezet biotikus tényezőivel is számolnunk kell az előfordulás kérdéseinél. A növényekkel való közvetlen kapcsolatuk, néhány fitofág fajt leszámítva elhanyagolhatóan csekély. Néhány fakéreg alatt élő karabida: Tachys nanus, Dromius agilis stb. esetében viszont látszólag igen erős a kapcsolat, de itt, ha a kérdést közelebbről szemügyre veszszük, inkább csak közvetett kapcsolatról beszélhetünk. A leváló kéreg alatti mikroklímafaktorok, az ott élő fitofág vagy szaprofág ízeltlábúak a ható tényezők, a fafaj, a fa anyagai legalábbis az eddigi ismereteink szerint közömbösek. — A zoocönológiai vizsgálatok élesen felvetik a különböző növényaszszociációkkal való kapcsolat kérdését is. Ha tárgyilagosan nézzük az eddigi eredményeket, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy itt sincs szó közvetlen kapcsolatról. A fitocönózisok mikroklímafenntartó, esetenként azt módosító, vagy akár kialakító hatása az, ami indokolja a talajzoocönózis karabidáinak szorosabb vagy lazább növénytársuláshoz való kötöttségét. A többi állathoz való viszonyukra ráüti bélyegét a döntően ragadozó életmód. Elsősorban tehát pusztító faktort jelentenek a legtöbb ízeltlábú, azok fejlődési alakjai, valamint a puhatestűek szempontjából. Más állattörzsekkel szemben általában közömbösek, a puszta egymás mellett létezés esete forog fenn. Velük szemben viszont ellenségként jelentkezhetnek más állatok. Közülük TISCHLER (1965) a következőket említi: számos madár, főleg a varjú, a seregély, emlősök közül a vakond, több egér és pocok, a bogarak közül a nagy termetű holyvák. A kétszárnyúak közül a Viviania cinerea-t mutatták ki a Carabus cancellatus, Broscus cephalotes, Harpalus rufipes, Zabrus tenebrioides esetében. A nematodák közül a Heterotylenchusok a Bembidion, Clivina fajokban élősködnek és pusztítják azokat. MAHUNKA (1960) a Tyroglyphid fauna több faját mutatta ki a Kárpát-medence karabidáiról. Ezek a következők: Garscultia gigantonympha (WITZT 1920) - Pterostichus melas; Acotyledon schmitzi (OUDMS 1929) — Abax ater, Pterostichus raacer, Brachynus crepitans; Sancassania bartheli (TÜRK et TÜRK 1957) - Abax ater, Carabus scheidleri, Amara aenea, Harpalus smaragdinus, Pterostichus melas; Histiostoma litorale (OUDMS 1914) — Pterostichus niger. 312