A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Szodfridt István–Tallós Pál: Vegetációtanulmányok a Felsőnyirádi-erdőben

szerű kis állományok faji összetétele különben teljesen megegyezik KOVÁCS M. Junco-Molinietumának összetételével. A konstans fajok szinte kivétel nélkül megvannak. A hiányzó karakterfajok többnyire a nyugati határszélen elterjedt állományok jellemzői, hazai areájuk keleti irányban már nem jutott el Nyirád környékére. Jímco-Molinietum PRSG. 1951 nardetosum strictae (JONAS 1933) KOVÁCS ap. SOÓ 1957 A nyirádi TSZ-legelőn nagy kiterjedésű társulást alkot. A Junco-Molinietum typicum-nál lényegesen szárazabb termőhelyen fordul elő, magasabb, hátasabb fekvésben jelenik meg. Kialakulása azonban csak részben magyarázható a szárazabb adottságokkal, erősen szerepet kap ebben a legeltetés okozta kultúrhatás. Valószínűleg ennek nyomán hatalmasodik el a Nárdus stricta és képez önálló szubasszociációt. Jellemzőnek tartjuk a Nárdus nagyarányú térfoglalását, valamint a nagyszámú savanyú és száraz állapotra jellemző faj megjelenését, legfontosabb a Calluna előfordulása. A Calluna vulgaris felvételi területünkön jellegzetes, sokszor hangyabolyokkal teli csomókban helyezkedik el. A szubasszociáció lokális differenciális fajainak nagy száma a Junco-Molinietum typicummal szemben: Platanthera bifolia, Carex ericetorum és Aira elegáns. Molinietum litoralis SZODFRIDT et TALLÖS associatio nova Az erdők kitermelése után felverődő növényzet tanulmányozása eléggé elhanyagolt területe a növénytársulástannak. Ez annál meglepőbb, mert e társulásoknak igen nagy a gyakorlati jelentősége. A másodlagos társulások ismerete alapján s ezek szukcessziós viszonyainak tisztázása révén ugyanis a beerdősítésre váró területek termőhelyi adottságairól jó tájékoztatást kaphatunk, másrészt a fafajmegválasztás sokkal biztosabb alapokon áll. Az erdő kitermelése elsősorban két irányban hat a termőhelyre. Egyrészt a fényviszonyok változnak meg döntően. Ennek megfelelően az árnyéktűrők kiszelektálódnak és a fényt jobban bírók konkurrenciájának esnek áldozatul. Másrészt a vízgazdálkodási viszonyok változnak meg igen jelentős mértékben. Utóbbi érthető, mivel a fák sokkal több vizet párologtatnak el, mint a lágyszárúak. Emiatt azután minden vágásterületen számolnunk lehet pár éven keresztül a vízigényesebb fajok elszaporodásával, így az eredeti növénytársulás képe nagyon elmosódik, pontos megállapítása sokszor bizonytalanná válhat. Fentiek miatt szükségesnek érezzük, hogy a Felsőnyirádi-erdő igen nagykiterjedésű vágásnövényzetével is részletesebben foglalkozzunk, annál is inkább, mert a vágásnövényzet eddigi feldolgozói zömmel csak a gyertyános-tölgyesek és bükkösök helyén felverődő másodlagos társulásokkal foglalkoztak. A tölgyesek vágásnövényzete nálunk még kevésbé ismert, az irodalom cönológiai elemzés nélkül említ különböző társulásokat (Vö. SOÓ 1964:194). A cseres-kocsányos tölgyesek után kialakuló vegetáció tanulmányozására pedig alig került sor. A nyirádi cseres-tölgyesekre (korábbi tanulmányunkban Potentillo-Quercetum névvel írtuk le őket, cönológiai hovatartozásuk azonban további tanulmányozást igényel. Hivatkozott tanulmányunk tabellái alapján SOÓ R. a nyirádi állományokat inkább egy lokális asszociációnak tartja. Ennek az álláspontnak a helyességét további vizsgálatokkal kell tisztázni) jellemző, hogy faji összetételükben kettős vízgazdálkodási jelleget ismerhetünk fel. A lombkoronaszintben a szárazságtűrő Quercus cerris mellett a talaj vízgazdálkodásával szemben kifejezetten igényesebb Quercus robur uralkodó. A cserjeszintben a szárazabb állapotra jellemző Crataegus monogyna, Prunus spinosa stb. mellett a vízigényes Frangula alnus, Betula puhescens, Salix aurita is megjelenik. Méginkább felismerhető a kettős jelleg a gyepszintben, ahol a cseres-tölgyesekre régóta jellemzőnek tartott, szárazabb vízgazdálkodási igényűnek ismert fajokon (Potentüla alba Pulmonaria angustijolia, Aphodelus albus, Muscari botryoides) kívül számos lápréti elemet (Potentüla ereeta, Succisa pratensis, Jtmcus-íajok, Deschampsia caespitosa) találunk. Ennek a körülménynek magyarázata a pseudoglejes talajok kettős vízgazdálkodási jellegében kereshető (SZODFRID—TALLÓS 1964 a, 1964 b). Az új asszociáció uralkodó növénye a Molinia litoralis. Ezért asszociációnk névadó fajául ezt a hazánkból nemrég közölt nagytermetű pázsitfüvet választjuk. Az asszociáció egészében a következőképpen jellemezhető: Összetételében egyformán megtaláljuk az erdei fajokat és a rétieket, főleg a kiszáradóláprétekre jellemzőket. Az erdei fajok aránya az eredeti társuláshoz (Potentillo-Quercetum) képest némileg visszaszorult, a láprétiek viszont előretörtek. Az erdeiek közül konstans, illetve szubkonstans fajok: Peucedanum cervaria, Betonica officinalis, Carex pallescens, a láprétiek közül pedig Potentüla erecta, Succisa pratensis, Lychnis flos-cuculi. A társulás önálló voltát éppen e kettős jelleg dinamikus egyensúlya támasztja alá, mely szép párhuzamban áll a termőhely (váltakozó vízgazdálkodás) kettős jellegével. Az egyensúly további bizonyítéka a tár226