A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Dr. Szalai Tibor: A Nyugati-Kárpátok délkeleti vonulatának kialakulása, különös tekintettel a Bakony hegységre az Alp-Kárpáti rendszerben

mélységben a magasabb hőmérséklet és a nagyobb nyo­más hatására mennyiségi és minőségi változást szen­vednek. A mélyben fizikai és kémiai átalakulások hőt termelnek. A tömegek mélybe süllyedése, kéregrészek helyváltoztatása révén a mozgási energia hővé alaku­lása is szaporítja a hőmennyiséget, mely az ásványok átalakulásához vezet. Bizonyos mélységben az ezzel kapcsolatos hőfokhoz alkalmazkodó jellegzetes ásvá­nyok jönnek létre. Az átalakulás, a metamorfózis nagy mélységben, nagy nyomás és nagy hőhatás következté­ben megy végbe. Ezek alapján az átalakult, metamorf kőzeteket epi-, meta-, katazonálisan átalakult kőzetek­nek nevezzük. Az elnevezés utal a mélységre, melyben az átalakulás történt. A Eöld felszínén tengerbarázdák, keskeny bevágódá­sok. geoszinklinálisok keletkeznek. A barázda lassan alakul ki. A táblák szétválása, behorpadása folytán el­borítja őket a víz. A barázda mélyül és szélesedik, le­nekét a megvékonyodott földkéreg és a folytonosan málló, pusztuló szárazföldről belegyűlt üledékek, vala­mint a tengerben elpusztult élőlények alkották. Ez a barázda a lánchegységek szülőföldje. A békésen hul­lámzó tenger feneke megremeg, s a Föld belső erői megkezdik munkájukat. A medence keskenyedik, a partok egymás felé tolódnak. Hegyek gyűrődnek fel ; a víz színe fölé törnek. Most érkezünk a valóban megfigyelhető folyamatok­hoz, noha még itt is sok a kérdőjel. Eleve megjegyez­zük, hogy a szóban forgó folyamatok értelmezése sok­szor eltérő. E. SUESS felismerte, hogy a hegységkép­ződés nem folytatólagos. Bizonyos korokban relatív nyugalom szakítja meg ezeket. LE CONTE a Föld tör­ténetében kritikus korszakokat, jelöl. DAVIS. BLACK­WELDER, SCHUCHERT a kéregmozgások legfeltűnőbb idejét tektonikai revolúcióként jelöli. STILLE a fázis tagozódását megvizsgálta és messze kiterjedő összeha­sonlítások alapján szabályt állított fel, s azt az orogén időtörvényben foglalta össze. Általában a hegységkép­ződés egy-egy ciklusába több fázis tartozik. A cikluso­kon belül intenzitásváltozások vannak. A kambrium előtti ciklusok tartama az utána Következőkét messze felülmúlja. A kambrium előtti ciklusok kérdése ma még alig mondható többnek probléma felvetésénél. Ennek ellenére a termékeny ciklusgondolat az áttekintő szem­lélet legjobb alapját adja. Megkülönböztetünk egy idő­sebb archaikus és egy fiatalabb algonki ciklust. A/, al­gonki csoportba a gotlandi és kareliai ciklusok tartoz­nak. P. ESKOLA szerint a kareli ciklus viharos idő­szakot jelez. Ekkor kezdődött meg a kőzetek regenerá­ciója; a gránitosodás, a vulkánosság és az élet első fel­virágzása. Az őslégkörben nem volt szabad oxigén, csak a hidrogén, oxigén, szén és nitrogén vegyületei. Ez anyagokból az ultraibolya fény hatására egyszerű pro­teinek keletkezhettek. Ez az úgynevezett élettelen szer­ves anyag. Feltehető, hogy egykor ez anyagokban vil­lant fel az élet első csírája. Feltehetően a víz fotoké­miai disszociációja révén — lassanként — némi szabad oxigén keletkezett, és bekövetkezett az élet történeté­nek legnagyobb eseménye: a fotoszintézis kezdete. Most már az élet a napenergiából lápanyagokat termelt, így keletkezett a növényi élet. ESKOLA úgy gondolja, hogy ez a kareli ciklus idejében történt. Ez időből való az első növényi maradvány: a Corycium enigmaticum sederholm. A kareliai revolúció utáni több mint egymilliárd éves periódusról keveset tudunk. A fotoszintézis köz­ben folyton működhetett, de a plakton világában csak lassan fejthette ki hatását. A geokémiai fejlődés második nagy lépése ezelőtt mintegy 820—500 millió évvel, az asszinti időben ment végbe. Ez az időszak a növény- és állatvilág különválá­sának kora. Ez időt már hazánk földtörténetében is halvány nyomok jelzik. A korábbi eseményeket a skan­dináviai kutatások eredményei megvilágítják. Csehor­szágban, Szászországban, Thüringiában, a Fekete-erdő­ben, Bretagne-ban, Skóciában, és másutt is ez idő esemé­nyeiről tanúskodó adatok birtokába jutottunk. A meg­jelölt területeken a képződmények erősen gyűrtek. Grá­nitosodottak. Másutt: így Fennoskandináviában, Orosz­országban, Szibériában nem szenvedtek átalakulást, de vulkánok ezeken a területeken is működtek. A kőzetek nagy területeken újra megolvadtak. E folyamatok okoz­zák a régmúlt kőzeteinek réfegtani bizonytalanságait. Az asszinti ciklust éppúgy, mint minden nagy hegy­ségképződést szárazulattá válás és jégkorszak követte. Valószínű, hogy ez volt Földünk történetének leghatal­masabb jégkorszaka, legalábbis, ha az észak-amerikai és a délnyugat-afrikai eljegesedést is az asszintihoz számítjuk, bár ezek — ESKOLA szerint —• korábbiak is lehettek. Az asszinti képződményekben igen gyakoriak az uránércetelepek. A Kárpátok történetében halványan nyomozható idős hegységképződés záró akkordja az asz­szinti fázis. Utána a Kárpátok történetének eléggé jól nyomozható korszakához érkezünk. Ez magába foglalja a kambrium, szilur, (a felsőt gotlanclinak, az alsót ordo­viciumnak nevezünk), devon és az alsó karbon emelete­ket. Az ordovicum és a gotlandi között van a takoni. a devon után pedig a breton fázis. Az alsó karbont követi a szudéti fázis. Ez zárja le a paleozoos hegységképződés idejét. A kambrium korszak nevét Észak-Wales régi kelta nevéről Kambriáról nyerte. A szilur korszakot a szilu­rokról, Anglia nyugati részében élt kelta néptörzsről nevezték el. A devon korszak nevét Devonshire gróf­ságról kapta. A karbon korszak neve a kőszén kémiai nevéről, karboniumból ered. A következő hegységképződés eseményeiről még pon­tosabb adatok tanúskodnak. Ezt két részre bontva tár­gyaljuk. Ugyanis a történések első! fejezete, melynek záróakkordja az ausztriai fázis, amint azt alább megír­juk, rokonságot mutat a korábbiakkal. Ez magába foglal­i;\ a felső karbon, perm. paleozoos korokat és a mezozoi­kumot az ausztriai fázisig. A felső karbonban megis­merkedünk maid az aszturi fázissal. A felső perm a zechstein, az alsó a rotliegendes. A kettő között a pfalzi előfázisa, a zechstein után maga a pfalzi fázis jelentkezik. A perm korszakot az oroszországi Perm kormányzóságról nevezték el. A mezozoikumból ide tartozik ;•. triász, a jura és az alsó kréta. A triász-kor­szakot Németországban három emeletre osztották, in­nen nyerte nevét. A jura-korszakot a Jura hegységről nevezték el. A kréta-korszak a La Manche csatorna és a Keleti-tenger nyugati partvidékén előforduló kőzetek­ről, az írókrétáról nyerte nevét. Az írókréta csaknem teljesen egysejtű állatok héjából áll. A felső triász: raeti, nóri, karni emeletekből, a középső: ladini, ani­zusi, az alsó: a kampili és a seizi emeletekből áll. Az Alpok és a Nyugati -Kárpátok kapcsolatának megállapításánál, amint arra alább rámutatok, fontos a nóri emelet szerepe. A felső jura vagy maim felső emelete: a titon, kö­zépső emelete: a kimmeridgei, alsó emelete: a luzitani és az oxfordi. A középső jura vagy dogger felső eme­lete: a kallovi, középső: a bath, alsó emelete: a bajóci. Az alsó jura vagy liasz felső emelete: az aaleni. toarci, középső emelete: domeri, pliensbachi, alsó emelete: lotharingi, szinemuri, hettangi. 138

Next

/
Oldalképek
Tartalom