A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)

Szántó Imre: A végvári rendszer kiépítése a Balaton környékén 1541–1566

gyújtatta, falait padig leromboltatta. 234 „Hegyesd vára olyan törött és romlott állapotban van — írja Magyar Bálint április 10-én Nádasdy Tamáshoz —, hogy az ellenség sem kívánja lakóhelyének". 235 A vár visszavételét a Balaton­rmlléki hódoltságra nézve rendkívül fontos haditénynek te­kinthetjük. 236 Arszlán budai pasa 1566. június 6-án 8—9000 főnyi sere­gével Palotát kezdte ostromolni, de a Thury György által vitézül védelmezett várral nem boldogult. Salm Eck győri főkapitány 14 000 főnyi sereggel megindult Palota felmen­tésére. Arszlán pasa a királyi sereg közeledésének hírére el­takarodott Palota alól. Salm most Thuryval együtt Veszp­rém alá ment, s rövid ostrom után 1566. június 24-én vissza­foglalta. 237 Veszprém elfoglalása után a királyi és a magyar hadak Tatát, Gesztest és Vitánt vették be. 238 Az 1566. évi török hadjárat hadászati célkitűzése a Bécs elleni támadás feltételeinek biztosítása mellett, Nyugat­Magyarország elfoglalása volt. Mindezeknek hadműveleti előfeltételét Szigetvár elfoglalása jelentette. 239 Zrínyi Miklós úgy készült az ostrom fogadására: vagy megvédi a várat, vagy a várral együtt pusztul. Mintegy 2500 magyar és hor­vát katonával mindaddig feltartóztatta az ellenség rohamait, amíg a gyújtólövedékek lángba nem borították a várat. Szeptember 6-án aztán elérkezett a vár védelmének világra­szólóan hősies végmozzanata. Az égő várból Zrínyi vezeté­sével páncél nélkül, csupasz karddal rohantak ki az ellenség közé a biztos halálba. 240 Musztafa pasa elfoglalta az őrsége által gyáván elhagyott Babócsát, Csurgót és más kisebb erősségeket. A portyázó törökök Kanizsa, Berzence és Ko­már környékén nagy zsákmányra tettek szert. 241 A királyi sereg tétlenül vesztegelt Győr alatt, míg Szigetvár hősi har­cát vívta, aztán pedig dolgavégezetlenül szétoszlott. Szulejmán szultán halálával lezárult a nagy török terjesz­kedés időszaka. Utóda, II. Szelim 1568-ban Miksa ,,bécsi királlyal" megkötötte a drinápolyi békét, amely lezárta a végvári harcok első szakaszát, de egyáltalán nem vetett vé­get a török beütéseknek. Az 1566-os esztendővel lezárult a Balaton-vidék életének is egy zaklatott, szenvedést és pusztulást hozó szakasza. Nemcsak azért tekinthetjük az 1566-os esztendőt az 1541­től 1566-ig terjedő szakasz határmezsgyéjének, mert Szulej­mán utolsó nagy hadjárata közelebb hozta a török veszélyt, hanem azért is, mert Veszprém visszavétele után az eddig keleti irányból indított török támadások iránya a Balaton­felvidékről délre tolódott át. Most már elsősorban Kanizsa vált a Dunántúl déli részének oltalmazójává. A harcok ezután nem Szigetvár előterében, Pécs körül, hanem Szigetvár— Kanizsa közt Somogyban és Belső-Zalában lángoltak fel. 242 Szigetvár eleste után feljöttek a martalóc török csapatok a Balaton déli szegélyéig és a zalai végekig. 1567-ben Ka­pornakot és az apátság birtokait is elpusztították. 243 Sorra égtek a somogyi palánkok. Magyar Bálintnak 1573-ban be­következett halála után két évvel, 1575-ben jelentették, hogy „Fonyódot megvették, az benne valókat mind levágták, tes­tüket megégették". 244 A Balaton-vidék népének a harca szinte kiszakíthatatlan része annak a küzdelemnek, amelyet a tengerparttól kiindulva a török terjeszkedés vonalába eső népek szinte örökségként adtak utódaiknak. A több évtizeden át folytatódó végvári harcok — különösen az 1540-es évektől a 70-es évekig tartó időszakban — feltartóztatták és megállították a török elő­nyomulást. Az elnyomott jobbágytömegek többsége első­sorban termelőmunkájával, termény- és pénzadójával tá­mogatta a végvári küzdelmet. A harcokat gáncsolta a török­kel megalkuvó, katonáit hanyagul fizető király, az uralkodó osztály, mely igyekezett szabadulni a végvárak fenntartásá­val ráháruló kötelezettségekről. Ennek ellenére a vágvári harcok, a dolgozó nép s a belőle származó végváriak hősies áldozatvállalása és helytállása — gyakran kilátástalan viszo­nyok között —• megakadályozta az ellenséget az ország tel­jes megszállásában, elpusztításában és jelentősen hozzájá­rult a török támadó erejének felmorzsolásához. A végvári küzdelmek igazságos háborúk voltak; találkoztak a nép alapvető érdekeivel. 245 Szántó Imre JEGYZETEK 1 Komáromy A,: Verbőczy István és fia. Századok, 1910. 287—289. 1. Werbőczy Imre egyik ütközetét Tinódi Sebestyén énekelte meg a Verbőci Imréhnek Kászon hadával kozári mezőn viadalja c. versében. Régi Magyar Költők Tára. Kiadta Szilády Áron. Tinódi Sebestyén költeményei (1541—1554). III. Bp. 1881. 282—287. 1. — ifj. Szakály F.: Tolna megye negyven esztendeje a mohácsi csata után (1526— 1566). Dr. Puskás Attila (szerk.): Tanulmányok Tolna megye történeté­ből. II. Szekszárd, 1969. 23. 1. 2 Wien, Haus-, Hof- und Staatsarchiv (a továbbiakban: Sta.), Ungarn, 1543. Fase. 50. Thorozko Antal Ferdinándhoz. 1543. január. ,,.. . Cae­sar ante consuetum tempus veniet cum magna fúria ad occupandum totum Regnum Hungarie imprimis, poeste ceteras Maiestatis Vestrae Sacrae provincias..." 3 Károlyi A.: Fráter György levelezése és egyéb őt illet.ő iratok, 1535—1551. Történelmi Tár, 1878. 558. 1. Fráter György üzenete Ferdinándhoz. 1543. május. , ,Imperatorem Turcarum validissimo exercitu venire, quali antea nunquam in Ungariam venit..." — Szu­lejmán szultán seregének létszámára lásd: Verancsics Antal: Összes munkái. I. Pest. 1857. 230—231. 1. Monumenta Hungáriáé Historica. Scriptores III. 4 Verancsics, Összes munkái. I. Pest. 1857. 252. 1. „Turcae verő potiti Valpone, Soklossio, Quinqueecclesiis, Zixardo, Albaregali, Tata et Strigonio, aliis quibusdam arcibus non exiquis..." — Istvánffy Miklós : Historiarum de rebus Ungaricis. Köln. 1622. Liber XV. 160—168. 1. — Türkische und ungarische Chronica. Nürnberg. 1663. 306. 1. 5 Tolna megye lt. Kammerer hagy. Fase. IV. (Közös p. ügyi lt.) 1543. okt. 23. Mekcsey István Ungnád Jánoshoz. „Simigio enim alibi Turcici non fuere, solum in oppido Koppan, nam illic sunt nunque (nunc?) ut fertur 600 équités ас janichary 200, non ultra, illud oppidum forti­ficant". Id. ifj. Szakály, Tolna megye negyven esztendeje 26. 1. 6 Verancsics, Összes munkái. I. Pest, 1857. 246. 1. „Nam totus ille tractus, qui est inter Albam et Strigonium, partim Turcis, partim Tartaris, quorum 20. M. fuisse fertur, infestabatur". — Martonfalvay (Lacza) Imre Emlékirata (1528—1585). Kiadta Nagy Imre. Bp. 1881. 146—147. 1. Mon. Hung. Hist. XXXI. írók. ' Martonfalvay, Emlékirata. Bp. 1881. 153—154. 1. 8 Hammer, J. : Geschichte des Osmanischen Reiches. Bd. III. 260. 1. — Buchholtz, F. В.: Geschichte der Regierung Ferdinands I. Bd. V. Wien, 1834. 199. 1. — Salamon F.: Az első Zrínyiek. Pest, 1865. 320—322. 1. * Verancsics, Összes munkái. I. Pest, 1857. 227. 1. „Haec enim loca, velut membra foetissima haerebant Budae ... parvo spatio et Danubio to­toque Hungáriáé in extremis praesidiis erant relicta, imprimisque oppor­tuna censebantur, ex quibus facile Buda restitui potuisset, si ea tenere ac tueri seivissemus". 10 Ifj. Szakály, Uo. 11 Maksay F. : István „koppányi püspök". Történelmi Szemle, 1969. 1—2. sz. 129—130. 1. 12 Velics A.—Krammerer E. : Magyarországi török kincstári defte­rek. I. Bp. 1886. 32. 1. — Id. Fitz J.: Török végvárak és párkányok Fejér megyében. Kézirat. 13 1565/66-ban a budai szandzsák létszáma 3284 fő volt, a fehérvárié 1532 fő. Ugyenekkor az esztergomi szandzsák létszáma 1359, a mohácsié 737 fő. Vö. Velics— Kammerer, Magyarországi török kincstári defterek. II. Bp. 1890. 346. sköv. 1. 34 Maksay, István „koppányi püspök". Történelmi Szemle, 1969. 1—2. sz. 129. 1. 15 Merényi L. : A török végek őrhada. Hadtörténelmi Közlemények, 1894. 260. 1. Id. ifj. Szakály, Tolna megye negyven esztendeje 52. 1. 18 A Fonyód ellenében felépített balatonszemesi török vár felépítésétől kezdve mind nehezebbé vált az elszigetelten álló Fonyód őrségének helyzete. Vö. Móricz В.: Fonyód és környéke. Somogy Megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatalának kiadványa. 1962.22—28.1. 17 Rúzsás L. : A dunántúli védelmi vonal és a paraszt-polgári fejlődés a XVI— XVII. században. Különnyomat a MTA Dunántúli Tudományos Intézetének Értekezések 1967—1968 с kötetéből. Bp. 1968. 225. 1. 18 Salamon Ferenc. Magyarország a török hódítás korában. Második kiad. Bp. 1886. 95—96. 1. A török 1546-ban már 15 szandzsákot ren­dezett be hazánkban: Buda, Esztergom, Fehérvár, Siklós, Pécs, Simon­tornya, Szekszárd, Veszprém, Mohács, Szeged, Hatvan, Nógrád, Pozsega, Szerem és Szendrő székhelyekkel. Vö. Demkó Kálmán: Magyarország hadi ereje a XVI. században. Hadtörténelmi Közlemé­nyek, 1916. 328—329. 1. — Magyaroszág területén az adózó 53 442 portának több mint 10%-a (5499) már 1549/50-ben a töröknek is adó­zott, a királynak pedig csak a rendes adótétel felét fizette. Vö. Acsády Ignác: Magyarország három részre oszlásának története. 1526—1606. Szilágyi Sándor (szerk.): A magyar nemzet története. V. Bp. 1897. 257. 1. 19 Sta. Ungarn, 1543. Fase. 53. Articuli Conventus Növi Zoliensis de anno 1543 Dignetur Maiestas sua praedisium aliquod firmum sub­mittere, cuius opera hostibus libertás excurrendi et grassandi adimatur, reddaturque confinia tutiora. — Uo. 1544. Fasc. 54. Ferdinánd a ma­gyar rendekhez. 1544. jan. 25. ,,... absque omni mora finitima loca, civitates, Arces et fortalicia necessariis gentium praesidiis, commeatibus 21 321

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom