A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)

Poór Ferenc: A közigazgatási nyelv ügye Zala vármegyében a XVIII. század végén és a XIX. század elején

A közigazgatási nyelv ügye Zala vármegyében a XVIII. század végén és a XIX. század elején I. A MAGYAR NEMZETI MOZGALOM ÉS A NYELV ÜGYE A XVIII. SZÁZAD VÉGÉN A magyar nemzeti mozgalom kezdeti szakaszának a XVIII. század végét tekinthetjük. A feudalizmus válsága erőteljes szimptómákkal jelentkezett és Magyarországon sem volt más lehetőség a megoldásra, mint az ország polgári átalakítása és ennek elengedhetetlen feltételeként a nemzeti függetlenség kivívása. A kibontakozó nemesi mozgalom résztvevői körében nem talált kellő fogadtatásra az értelmiség legjobbjai részéről való kezdeményezés, miszerint a nemzeti függetlenség kivívását és a polgári átalakulást gazdasági és politikai reformok útján érjék el. Viszont a nyelvfejlesztő törekvések megfelelő rokonszenvre találtak körükben, amelyek azonban nemcsak a nemzeti függetlenség kivívása, hanem a polgári átalakulás irányába is hatottak. Lenin megfogalmazásában „a nyelv akadálytalan fejlődése egyik legfontosabb feltétele a jelenkori kapitalizmussal összhangban levő valóban szabad és széles körű kereskedelmi forgalomnak, a lakosság osztályok szerinti szabad és széles körű csoportosulásának, s végül annak, hogy a piac szoros kapcsolatban legyen minden egyes gazdával vagy kistulajdonossal, eladóval és vásárlóval."

1 A nyelvért folyó küzdelmet a nemesség főként politikaiközjogi vonatkozásban nézi,így a megyék jelentősebb része azzal is elégedett, ha a latint állítják vissza hivatalos nyelvként. Az értelmiségnek ez kevés, ennél tovább akar menni, s nem a német ellen harcol, hanem a magyar nyelv érvényesüléséért, fejlesztéséért, hisz ez a polgári nemzeti egység első feltétele. „A magyar nyelvért való harc.. .kiindulópontja volt a feudalizmus elleni küzdelemnek, kezdeti formája volt a nemzet polgári egységéért, a nemesség és a jobbágyság feudális, rendi „elkülönözése" ellen folytatott harcnak. És éppen mert kezdeti formája volt, mert a nemzetté-levés legelemibb előfeltételéért folyt, tudott híveket szerezni azok között is, akik a nemesség és a jobbágyság közti igazi válaszfalak lerombolásáról még hallani sem akartak."

2 A XVIII. század nyelvmozgalmainak kihangsúlyozott célja a magyar nyelv csiszolása, művelése, a tudomány és művészet céljára, terjesztésére alkalmassá tétele, miként ezt Bessenyei György a Magyarság és a Jámbor szándék című munkáiban is kifejtette: „Jegyezd meg e nagy igazságot, hogy soha a földnek golyóbisán egy nemzet sem tehette eddig magáévá a bölcsességet, mélységet, valameddig a tudományokat a maga anyanyelvébe bé nem húzta. Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen soha sem."

3 „Az ország boldogságának egyik legfőbb eszköze a tudomány. Ez mentől közönségesebb a lakosok közt, az ország is annál boldogabb. A tudományoknak kulcsa a nyelv, még pedig a számosabb részre nézve, amelynek sok nyelvek tanulásában módja nincs, minden országnak született nyelve. Ennek tökéletességre való vitele tehát legelső dolga légyen annak a nemzetnek, amely a maga lakosai között a tudományokat terjeszteni, s ezek által amazoknak boldogságokat munkálkodni kívánja."

4 A magyar nyelv fejlesztésének szószólói, Bessenyei György, Révai Miklós, Decsy Sámuel, Kazinczy Ferenc egyaránt kifejezésre juttatták, hogy a nyelv művelése az ország gazdasági fejlesztésének is eszköze. Decsy Sámuel tovább megy ennél, midőn kimondja, hogy a gyarmat és elnyomott helyzetből csak a nyelv fejlesztése és a magyar nyelvű tudományok kiművelése révén emelkedhetünk fel „mind természeti, mind erkölcsi, mind polgári boldogságunknak legfelsőbb polcára."

5 A magyar nyelv fejlesztésének céljai közt a függetlenség, a nemzeti önállóság megvalósítására való törekvés is szerepelt, amit később Kölcsey Ferenc úgy fogalmaz meg, hogy a magyarnyelv fokozatos uralomra juttatása a független, önálló nemzet velejárója: „haza, nemzet és nyelv három egymástól elválaszthatatlan dolog."

6 A magyar nyelv ügyében való szorgoskodás II. József trónra kerültét megelőzően kibontakozott már, azonban nyelvrendeletét követően újabb lendületet nyert művelése. Az 1784. május 11-én kelt rendelet, amely május 18-án jutott el a törvényhatóságokhoz, a német nyelvet tette Magyarország hivatalos nyelvévé. Elrendelte, hogy a központi igazgatás szervei azonnal, városok és vármegyék egy, törvényszékek három éven belül kötelesek bevezetni a közigazgatásban a német nyelv használatát. A rendelet visszahatását fokozta, hogy a német nyelv ismeretét szabta meg a különféle tisztségekben való alkalmazás és az országgyűlési követség feltételeként. II. József ezzel a rendeletével egységes birodalmi nyelvet akart teremteni, teljesen számításon kívül hagyta a nemzet nyelvét s homogén államok mintájára akart bánni a nemzetileg heterogén monarchiával. Országos felzúdulás keletkezett a rendelet nyomán, amelynek keretében a megyék feliratokban tiltakoztak. A magyar közigazgatás nyelve eddig latin volt, ami a latinul nem tudó nemeseket eddig is kiszorította a közéletből, most viszont a német bevezetése nyomán lényegesen szélesebb réteget érintett e vonatkozásban is, hisz a magyar iskoláztatás gerincét is a latin képezte. Több megye a latin további használata mellett kardoskodott, a nagyobb hányad azonban a magyar nyelv bevezetésének szükségességét látta elérkezettnek. „A magyar nyelvről a polgári és peres dolgok folytatásában" című névtelen röpirat

7 megállapítja, hogy a latin nyelv közéleti uralma természetellenes, hisz az érintettek nagyon sokan nem értik. A magyar nyelv használata a német kötelezősége nyomán nagyon sokak számára fontos üggyé vált. Az uralkodó osztály körében felszínre került ami magyar, az öltözet, a szokások és egyszerre drága kincsnek tekintették a nemzeti nyelvet s ráébredtek annak jelentőségére. Péceli József

8 ennek a következő megfogalmazásban ad hangot: „Ha a korona Bécsben maradott volna is, ha a földjeink felmérettettek volna is, ha a nemesség adó alá vettetett volna is, mégis csak megmaradt volna a mi magyar nemzetünk, de ha az iskolák németül taníttattak s a törvényszékek németül folytattattak volna, úgy a magyarság az európai nemzeteknek lajstromokból végképen kitöröltetett volna. Egy néhány esztendőktől fogva majd csaknem úgy lehet e részben képzelni nemzetünket, mint egy iszapban elsüllyedt hajót, melynek már apró csajkák és csónakok a hátán hajókáztak el. Ezt az ült hajót egy emelőrúddal lehetett a többek közt az iszapból felvenni, hogy még egyszer a víz színén lebeghessen, és kiterjesztett vitorlákkal repülhessen. Ez az emelőrúd volt a nyelv, melyet minden valláskülönbség nélkül féltenek minden igaz magyarok."

9 421