A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)

Horváth László: A balatonfőkajári kelta temető leletmentése

A balatonfőkajári kelta temető leletmentése (A Balaton-környék késővaskori leletei I.) ELŐSZÓ „Édesapám emlékére" Hunyadi Ilona munkájának

1 utolsó kötete 1957-ben jelent meg.

2 Az azóta eltelt másfél évtized alatt, Veszprém megyében megközelítőleg négyszeresére emelkedett a kelta lelőhelyek száma. Szabó Miklós a Zala folyó nagy kanyarulata és a Badacsony begy közötti területen 14—15 lelőhelyet említ Hunyadi I. alapján.

3 Ezzel szemben jelenleg 30 lelőhely képviseli a késővaskort az említett területen.

4 Hunyady I. a keszthelyi, tapolcai, veszprémi, devecseri, és a volt sümegi járások területén 24 kelta lelőhelyet tartott számon,

5 ugyanezen a területen, munkájának megjelenése után 14 évvel, már 84 új lelőhelyet jelölhetünk térképünkön.

6 A lelőhelyek számának ezt a nagyarányú növekedését elsősorban az intenzívebb régészeti kutató tevékenység — a régészeti topográfiai munkák — eredményének tulajdoníthatjuk. A számszerű összehasonlítás, az idő függvényében, nem mutatna ilyen mennyiségű növekedést a lelőhelyek viszonylatában, ha a terepbejárások és az irodalmi adatok újbóli összegyűjtése nem történt volna meg. A régészeti topográfiai kötetek jellegüknél és meghatározott terjedelmüknél fogva nem közölhettek több leletanyagot rajzban, képben, bővebb leírásban. A magyarországi kelta kutatás sokszor emlegetett elhanyagoltsága viszont szükségessé teszi gyarapodó leletanyagaink teljes bemutatását. Ennek az igénynek szeretnénk eleget tenni úgy, hogy részletekben közöljük a Balaton környékének eddig publikálatlan, vagy helytelenül publikált késővaskori leleteit. A rendelkezésünkre álló leletanyag olyan nagy terjedelmű, hogy közreadása csak részletekben lehetséges. Az egyes részek adatközlésre szorítkoznak csupán, amelyet később egy nagyobb, az összefüggéseket is feltáró értékelés követ. Nem kell különösebben hangsúlyoznunk azt a tényt, hogy a teljes, részletekbe menő adatközlés adja az általános, reális következtetések levonásának lehetőségét. A megválaszolatlan kérdésekre pedig csak az ásatások segítségével kaphatunk választ. Minél szélesebb körű vizsgálati módszereket alkalmazunk, annál színesebb, gazdagabb és teljesebb képet kapunk a kérdéses korról. Ezek után szeretnénk meghatározni a vizsgálandó terület, a Balaton környékének földrajzi határait. A terület északi határát a Bakony-hegység északi lába alkotja. Ez a vonal nagyjából egybeesik Veszprém megye északi, közigazgatási határával. Keleti lezárásunkat a Sárvíz-lefolyás képezi. Délről a Kapós völgye jelenti a természetes határt, míg a kijelölt területünk nyugati záródása a Zala folyó észak—dél irányú völgye. Területünk délnyugati sarkát a Zala észak—déli és a Kapos kelet—nyugati vonalának képzeletbeli meghosszabbítása adja. A jelenlegi kutatás szerint a kijelölt területen az Azali és a Hercuniates törzs szerveződött civitassá a római foglalás után.

7 BEVEZETÉS A balatonfőkajári Községi Tanács VB. elnöke 1968. június 14-én értesítette a veszprémi Bakonyi Múzeumot, hogy az M 7-es út töltésépítéséhez szükséges anyagnyerő bányában régészeti leletek kerültek elő. E leletbejelentésre Éri István megyei múzeumigazgató és Palágyi Sylvia muzeológus még aznap felkeresték a lelőhelyet. Kiszállásuk eredményeképpen egy félig megsemmisített sírt (11. sír) tártak fel és egy teljesen feldúlt sír (12. sír) helyét meghatározták. Kiszállásuk után felkérték a szerzőt, hogy a lelőhelyen leletmentő ásatást végezzen. A leletmentés 1968. június 17—22-ig tartott. A Betonútépítő Vállalat székesfehérvári építésvezetősége az épülő M 7-es út Lepsény—Siófok közötti szakaszának töltésépítéséhez június elején anyagnyerő bányát nyitott Balatonfőkajár községtől délkeletre. A bánya közvetlenül a falu délkeleti szélén, a Balatonfőkajár—Lepsény között húzódó műút keleti oldalán, a Somló-hegy délnyugati lejtőjén helyezkedik el. Ezt a területet a környékbeliek Kánya-dűlő, vagy Öreghegy néven ismerik (1. kép). A Magyarország Régészeti Topográfiája II. kötetében 5/11. számon szereplő lelőhelytől keletre kb. 150—200 m-re kezdték a földkitermelést.

8 Ezt az anyagnyerő helyet az Építésvezetőség A/15 számmal jelölte, amely egy dűlőutakkal (077 és 087 számú dűlőút), keletről pedig szőlővel határolt, nagyjából 300 X 300 m-es terület (2. kép). Az A/l5-ös anyagnyerő hely a Somló-hegy délnyugati lejtőjén helyezkedik el, ezért a földkitermelést úgy kellett végezni, hogy a bánya fejtendő határa (északkeleti határ) mindig merőleges legyen az északkeleti irányra. Vagyis az északkeleti bányahatárnak és a lejtő 93