A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)

Müller Róbert: A pötrétei későbronzkori kincslelet

Ezt a feltételezést alátámasztja a szobrocskán található anatómiai jelölések szimmetrikus elrendezése. A szobrocskán nagyjából összefüggő, zöld zománcszerű patinaréteg van, amelyet helyenként azuritszerű réteg fed. A sík felületek élein és a bal láb törésfelületén a patinaréteg lekopott. Ezeken a helyeken a szobrocska anyagának színe világos sárgásbarna. Szobrocskánk valószínűleg ónból (Sn) és rézből (Cu) előállított bronzból készült. Az ónbronz 2—20 % menynyiségű óntartalom mellett hidegen is nyújtható, kovácsolható, hengerelhető ötvözet.

8 A szobrocska anyagának pontos összetételét csak spektrálanalitikai értékelés után kaphatjuk meg. A szobrocska felületén öntési varratnyomokat kimutatni nem sikerült. Nem valószínű, hogy a szobrocskát öntötték volna, mert két negatív félből álló szekrényben való öntés után csupán a varratnyomokat kell eltüntetni és nem szükséges az egész felület másodlagos megmunkálása, valamint az anatómiai jelölések elvégzése sem utólagos feladat ebben az esetben. A szobrocska felületén található megmunkálási nyomok lehetővé tették számunkra, hogy a szobrocska készítését rekonstruálhassuk. A szobrocska készítésének menete a következő lehetett : 1. A szobrocska alapanyagául egy 0,54—55 cm vastagságú (a szobrocska legvastagabb része 0,54 cm) bronzlemezt használtak. Ebből vésővel kivágták a szobrocska durva alakját. A lemezből összesen négy négyszög alapú és egy háromszög alapú darabot kellett kivágniuk. 2. A továbbiakban valószínűleg kalapálással finomították a szobrocska alakját. Kalapálásnyomokat csupán a fejtetőn észleltünk. Azonban ez későbbi eredetű, mivel a következő munkafolyamat, a reszelés nyomait szakítják meg. 3. Mint már említettük, a következő munkafolyamat a reszelés volt. Reszelésnyomokat csaknem a szobrocska egész felületén megfigyelhetünk. A reszelő okozta horony és horonyközök méreteiből arra következtethetünk, hogy a szobrocska alakjának végső finomítását két darab, különböző méretű és finomságú reszelővel végezték. Homok, csiszolópor nyomát a szobrocska felületén kimutatni nem lehet. Az először használt, durvább reszelő nyomai a test hossztengelyével párhuzamosan futnak, majd erre merőlegesen, vagy kissé ferdén újabb reszelőnyomok keresztezik azokat. Ezzel a folyamattal tulajdonképpen a szobrocska végleges alakját már kiformálták. A reszelőnyomok a köldök táján figyelhetők meg a legélesebben. A reszelő hornyainak maximális szélessége 0,297 mm, minimális szélessége 0,260 mm, az átlagos szélesség 0,271 mm. Két horony közötti távolság maximális nagysága 0,132 mm, minimális nagysága 0,099 mm. A hornyok közötti távolság átlagos értékét 0,11 mm-nek vehetjük. A szobrocska felületét alkotó síkok élein és a síkok felületén több helyen finomabb reszelő nyomai találhatók. A hornyok szélessége 0,0264 mm és 0,0297 mm között váltakozik. A két horony közötti távolság átlagos értéke 0,14 mm. A finomabb reszelő nyomai minden esetben átvágják a durvább reszelő nyomait. Feltűnő, hogy mindkét reszelő finom kidolgozású lehetett. Kézi előállításuk igen nagy kézügyességet és szakmai gyakorlatot kívánt. Az egyes reszelők megfelelő méreteinek ez az aránylag nagy szórása annak tulajdonítható, hogy a kézi készítésű reszelő — még az eszköz leggondosabb készítése esetén is — egyenlőtlen térközű nyomokat hagy maga után. Fémfelületen a reszelő felszíni képleteinek adatát a horonyszélesség, a horony okozta mélység és a hornyok közötti távolság jellemzi. A horony mélysége — habár elsősorban a reszelő kiálló hornyainak magasságától és kiképzésétől függ — az eszközre ható nyomó-tolóerő és a fém összetételének, keménységének, szöveti szerkezetének függvényében változik. A horonyszélesség és két horony közötti távolság azonban ideális esetben a reszelő egyedi tulajdonságát mutatja, míg a reszelőnyomok mélységéből csak hozzávetőleges adatokat kaphatunk. A reszelőnyomok méreteinek megállapításánál vigyáznunk kell arra, hogy a megmunkált felület olyan részén vegyünk mértéket, ahol a reszelő nem siklott keresztül a már meglevő reszelőnyomon. Még ebben a szerencsés esetben is lehetséges, hogy a reszelő felületén egymást követő, de nem azonos vonalban levő hornyok nyomai kétszeres, vagy többszörös finomságról tanúskodnak. Ugyanis a nyomok alapján a mai fareszelőhöz hasonlóan kiképzett felületű eszközre gyanakodhatunk. A fentiek értelmében tehát eszközazonosítás számára biztosabb bélyeget a horonyszélesség ad — ez is változhat a nyomóerő függvényében —, amely mellett természetesen nem szabad elhanyagolnunk a mélység és két horony közötti távolság mértékét sem. 4. A kifinomított szobrocska felületére csak ezek után ütögették be az emberi test anatómiai jellemzőinek megfelelő díszeket. Mint már említettük, e díszek jelölése egyprofilú vésővel és csövesvégű poncolóvésővel történt. Kivételt képez a phallos és a lábfej kidolgozása. E két testrész ábrázolását először véső, majd reszelő segítségével oldották meg. A has és a combnyak reszelésekor meghagyták a phallos helyén a lemez eredeti vastagságát. (A phallos felső részén reszelőnyomok nincsenek.) Hasonló módon jártak el a lábfej ábrázolásánál is, azzal a különbséggel, hogy a láb fokozatos elvékonyítása miatt már nem hagyhatták meg a lemez eredeti vastagságát, hanem a boka és a lábujjaknak megfelelő magasság közötti négyszög alapú területet kivésték, majd körülreszelték. (Itt már mutatkoznak reszelőnyomok a kiemelkedés felszínén is.) Az eddig ismertetett magyarországi koravaskori kisplasztikák

9 legnagyobb részének stílusa, formája nem egyezik a Keszthely-dobogói szobrocskáéval. Azonban Posta B. közléséből ismerünk hasonló darabokat, amelyek Kilényi Hugó gyűjteményéhez tartoztak.

10 Sajnos, ezeket a szobrocskákat nem használhatjuk fel a történeti értékeléshez, mivel lelőhelyük nagyon bizonytalan, sőt Posta B. feltételezi, hogy egyes szobrocskák régiségkereskedőktől (rajtuk keresztül talán Olaszországból), míg másikak modern hamisítványként kerültek Kilényi Hugó gyűjteményébe.

11 78