A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)

Bándi Gábor: A mészbetétes edények népe északdunántúli csoportjának kialakulása és elterjedése

kutatott s viszonylag alacsony lelőhelyszáma egyszerűvé teszi a bemutatást. Telep Temető Szórvány N/B 1 — — 2 + + 3 — + 4 + _ 5 + — 6 7 8 + —• 6 7 8 — + 9 + — 10 + — 11 — + Egy zárt területen élő népesség abszolút lelőhely­számának meghatározásánál abból indulunk ki, hogy egy telep és a hozzátartozó temető képezhetett egy egységet. Az itt rendelkezésre álló 11 földrajzi pontot 2 esetben csak szórványos leletek jeleznek. Három he­lyen a temető ismert a terepbejárások ellenére. Öt telepnek a temetője ismeretlen, s csak 1 olyan lelőhely van, ahol a telep és a valószínűleg hozzátartozó temető helye is rendelkezésünkre áll. Tehát még ezen a jól megkutatott területen is hiányzik 12 topográfiai adat. A többi települési csoport esetében viszont még a hi­ányzó pontok, telepek és temetők számát sem lehet reálisan megjelölni a szórványok nagy számaránya, a lelőhelyek pontatlansága vagy a terepbejárások hiánya miatt. A topográfiailag meghatározott települési—csoport rendszer további vizsgálatába bevonhatók akétféleham­vasztásos temetkezési szokás területi megoszlásával és belső időrendi adottságaival kapcsolatos korábbi ered­ményei is : 1. A mészbetétes edények népe észak-dunántúli cso­portjának legrégibb időszakát a két kialakulási centrumban egyaránt jelzik a tiszta urnás és szórt­hamvasztásos rítusú temetők. 2. A csoport belső fejlődésének megfelelően a jelzett két területen a népesség fiatalabb időszakát a ke­vert rítusú hamvasztásos temetők képviselik. Ebben az időben jutott el a csoport népe az Esztergom környéki és délszlovákiai területekre. 270 Ezen feltevéseket fedésbe hozva a települési csopor­tokkal, világosan látszik, hogy a topográfiai elemzés során helyesen jelöltük meg az észak-dunántúli etnikai csoport kialakulási centrumaiként az N/A és N/C egysé­geket. A vegyes rítusú temetőkkel jelzett N/D csoport mellé úgy látszik az N/B lelőhelyeket is csatlakoztatni lehet. Az a tény, hogy a települési csoportok bizonyos temetkezési törvényszerűségekkel azonosíthatók, köze­lebb visz bennünket e nép társadalmi szerkezetének meg­ismeréséhez is. A különböző hamvasztásos rítusok okát vizsgálva kizártuk az etnikus különbözőségeket és az ab­szolút időrendből következő differenciát. 271 A temet­kezési szokás ugyanakkor egyik legfontosabb régészeti jellemzője a vérségi-lokális alapon szervezett társada­lomnak. A hamvasztáson belüli variációk, — urnás és szórthamvas temetkezés — önálló, majd vegyes je­lentkezése a temetőkben, csak a települési, illetve lo­kális csoportok közötti házassági kapcsolatok révén, adott leszármazási rend szigorú betartásával magyaráz­hatók. Ezek szerint tehát a kialakult észak-dunántúli etnikai csoport két lokális csoportra osztható, — N/A és N/C — melyek valószínűleg egy-egy törzzsel azono­síthatók. Szállásterületük határozottan körvonalazható, anyagi és szellemi kultúrájuk lényegében azonos, temet­kezési szokásuk a hamvasztás volt. Mindkét területen a kötelező törzsi endogámiának megfelelően, több urnás­és szórthamvasztásos módon temetkező nemzetségnek kellett élnie, a házassági kapcsolatok és a leszármazási rend szabályai szerint. Ezt a tiszta urnás vagy szórt­hamvas rítusú temetők igazolják. 272 Az N/D terület megszállása a két törzsből álló etnikai csoport életének későbbi időszakában következett be, ennek kulturális és stratigráfiai bizonyítékairól már volt szó. 273 Minden bizonnyal ez a belső történeti esemény a népesség ter­mészetes gazdasági-biológiai megnyilvánulásaként fog­ható fel, s mint a vegyesritúsú temetők mutatják, a há­zassági kapcsolatok módjának és a leszármazási rend­nek megváltozását is eredményezték. Az újonnan meg­települt lokális csoport a népesség harmadik törzsét alkothatta, vagyis ebben az időben már három törzs szövetsége alkothatta az észak-dunántúli etnikai cso­portot. Az elterjedés és temetkezési szokás vizsgálata, majd egyeztetése alapján kialakult települési-társadalmi vázlat fontos alaphelyzetet teremthet az etnikai csoport további kutatásához. Minden bizonnyal az anyagi kul­túra tipológiai összevetése e törzsek szerint, még kö­zelebb fog bennünket vinni a kultúra alapos és reális megismeréséhez. Külön kell foglalkoznunk még az N/B települési cso­porttal és az N/C törzs terjeszkedésével a Balaton déli partvidékére. Az N/A, С és D törzs lelőhelyszámainak összevetése a terepbejárásokkal teljesen átkutatott N/B egységgel, az utóbbival szemben óvatosságra int. A te­rületek feltártsági fokát figyelembe véve úgy látszik, hogy az N/A és N/D törzs 44—42-es jelenlegi lelőhely­száma arányos a legjobban feldolgozott N/C törzs 87 előfordulási esetével. A különbség minden bizonnyal csak a terepbejárások hiányát tükrözheti. Ezzel szemben az N/B egység 11 lelőhelye olyan kicsiny szám, hogy kétségesnek tartjuk ezek törzzsel való azonosítását. Ezt támasztja alá az a már említett adat is, hogy e területen nem találjuk meg a mészbetétes kerámia népének korai időszaka és a fiatalabb észak-dunántúli etnikai csoport közös lelőhelyeit sem. Ezt a településfolytonosságot az N/A és N/C törzs területén a kialakulási folyamat egyik fontos bizonyítékának tartottuk. A temetkezési szokások variációinak területi áttekintése is alátámasztja feltevésünket az N/B egység helyzetével kapcsolatban. Hasonlóan az N/D-hez, itt is csak vegyesritúsú temetők adatait ismerjük, ami az etnikai csoport életének fiata­labb időszakában vált jellemzővé. Ezen adatok alapján feltételezzük, hogy az N/B egységet csupán települési csoportnak kell tartani, mely később népesedhetett be, az észak-dunántúli csoport valamelyik törzsének (N/A vagy N/C) belső mozgása folytán. Az anyagi kultúra 53

Next

/
Oldalképek
Tartalom