A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)
Balassa Iván: Fejezetek az eke és a szántás Balaton környéki történetéből
78. Pethe Ferenc okoskormányú magyar ekéje. NG. 1815. 78. Der ungarische Pflug von Ferenc Pethe. NG. 1815. 78. La charrue „manoeuvrable" de Ferenc Pethe. NG. 1815 78. Венгерский плуг ференца Пете. NG. 1815. A szántás mennyisége a középkortól kezdve alig változott. Őszi alá már régen háromszor szántottak, de a tavasziakat pl. Somogyban sok helyen csak egy szántásba tették, az őszi második szántás csak a 19. század elejétől kezdett terjedni, elsősorban a korszerű nagybirtokokon. 215 Veszprém megyében már a 18. század végén is háromszor, illetve kétszer szántottak: az első szántást 4—6, a többit 2 ökrös igával végezték. 216 Az ekét a szántóföldekre szekéren, kisebb távolságra csúsztatón, ekelovon szállították. Ez utóbbi használatát már Jankó János is jelzi: „Mikor az ekét a mezőre viszik, a kétágú ekelovat a gerendőre ráhúzzák, aztán felborítják az ekelóra az egész ekét s úgy szállítják; az ekelovon az ekeszarva, hogy le ne csússzon róla, a szamárszegre támaszkodik". 237 Hasonló módon használták az ekelovat Szentgálon is. 218 Somogy megyében 79. Vidacs-eke. Magyar Mezőgazdasági Múzeum. 79. Vidacs-Pflug. Ungarisches Museum für Landwirtschaft. 79. Charrue de Vidacs. Magyar Mezőgazdasági Múzeum 79. Плуг Видача. Венгерский сельскохозяйственный музей. 392 egészen a legutóbbi időkig ismerték. 219 Homokszentgyörgyön (Somogy m.) kétágú összenőtt fát használtak az eke szállítására. Úgy tették a kormány és a csoroszlya közé, hogy megfeszüljön. A gerendelyt pedig a szokott módon kapcsolták össze a talyigával. 220 Zalában az egyszerű V és A alakú formák mellett olyat is alkalmaztak, amelyet kb. egy méter hosszú rúd segítségével lehetett a talyigához erősíteni. 221 Az ekeló rongálta a köves utakat, ezért a hatóságok, különösen a századfordulótól kezdve tilalmazták, használatát büntették. Ezért egyre inkább a földutakra korlátozódott. 222 A szántáskor a Balaton környékén a két föld közötti határnak külön barázdát húztak, amelyre a szomszéd gazda is ráfordított egy barázdát és ezzel létrejött a mesgye. De ugyanígy nevezték a két föld közötti üres, gazzal benőtt vagy esetleg köves területet is. 223 Szentgálon parasztgazdaságokban általában az ugart az őszi vetés előtt háromszor szántották meg, míg a tavasziak egy vagy két szántást kaptak. 224 A Somogy megyei falvakban a kisparaszti gazdaságokban az őszi búzát három szántásba tették, a rozs alá csak kétszer, a tavaszi árpa és kapások földjét pedig csak egyszer szántották. Újabban itt is a tavasziak alá őszi mélyszántást végeztek, amit következő tavasszal felboronáltak. 225 Zala megyében az őszi gabonák szintén három szántásba kerültek. Az első a torószántás, amelyre mindjárt az aratás után 4—6 cm mélyen került sor. A 8—10 cm-es keverőt szeptemberben követte a vetőszántás 10—13 cm mélységben. A rozstarlót nem mindig keverték. A tavasziak alá ősszel mélyszántást végeztek, ezt tavasszal el boronálták és úgy vetették bele a magot vagy ültették a krumplit vagy kukoricát. 226 A Balaton környékén is az országos gyakorlatnak megfelelően összeszántották és szétszántották és ezt az egymás után következő szántások során váltogatták. Az összeszántásnál kijelölték a föld közepét és ezen húzták meg az első barázdát, a föld végén megfordultak és az előző barázdának vetettetek a következő barázdát. A két barázda együtt a többi fölé kiemelkedő csomót alkotott. A szétszántásnál a föld jobb sarkán kezdték el a munkát és az alsó barázdát a szántó kifelé fordította, majd a föld túlsó oldalára került és itt ugyancsak kifelé vetette az első barázdát. A szántás befejezésekor középen egy széles mély barázda keletkezett és ezt helyenként középbarázdának nevezték. 227 Az ekevasak, csoroszlyák, majd a nyugat-magyarországi ekék tárgyalásakor többször említettem, hogy ezekhez egy különleges talajművelési mód, az ún. bakhátas szántás kapcsolódott. Ennek lényege, hogy a földet 2—4 méteres fogásokra osztották és ezeket középen kezdve el a munkát egyenként összeszántották. így a két szélén vízlevezető árok jött létre, középen pedig ormó keletkezett, amit a víz nem érhetett el. Bizonyos idő múlva a vízlevezető barázdák nagyon elmélyültek, a bakhát túlságosan kiemelkedett, ezért szétszántották ezeket, az éles gerinceket ásóval hányták szét. 228 Zalában a talajadottságok következtében ez a szántásmód gyakori volt, de helyenként Somogyban is alkalmazták. Mesztegnyőn közökre való szántásnak nevezték és
