A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)

Balassa Iván: Fejezetek az eke és a szántás Balaton környéki történetéből

eke valamilyen kezdetleges formáját is már szarvas­marhák vontathatták. E kérdéssel az utóbbi két év­tizedben a magyar régészeti irodalom részletesen fog­lalkozott. 6 E tanulmányok azt bizonyítják, hogy a kere­kes kocsi, melynek modelljeit már a III. évezred máso­dik feléből ismerjük, elterjedtek lehettek. Fettich Nándor térképe szerint ezek közül csak kettő származik a Dunán­túlról (Budakalász, Gyulaj) azokat is a Duna közelé­ben tárták fel. Jelenlegi adataink szerint tehát a Balaton környékéről nem ismerjük a III— II. évezredből elő­fordulását. A fenti adatok esetlegessége nem enged határozott következtetést az ekés kultúra három kritériumának a Balaton környékén való meglétével, illetve hiányzásával kapcsolatban. Annyit azonban kellő fenntartással meg lehet állapítani, hogy az eddigi adatok szerint a neoliti­kumban és a bronzkorban, mintha a Balaton környéke földművelése elmaradottabb lenne, mint a Duna mente és a Kárpát-medence keleti, alföldi fele. Ezért adatok hiányában nehéz azt állítani, hogy ezekben a korokban e területen ekés földművelésről beszélhetnénk, ugyan­akkor, amikor a fentebb felsorolt területeken azt min­den valószínűség szerint fel lehet tételezni. 2. A KELTA KORSZAK EKÉI Közép-Európában a hallstatti-korszak végétől egyre zordabbá vált az időjárás, csökkent a gabonaneműek számára kedvező tenyészidő. Ezért a korábbi időszak­tól eltérően a szántás segítségével a talajt minél jobban igyekeztek kiszárítani. Az eddigi gabonaneműek mel­lett megnövekedett a zab és a rozs jelentősége, mert ezek jobban bírták a nedvességet, a hideget és a meg­rövidült tenyészidőt. 7 Mindezeknek a gabonaneműek­nek általában mélyebb szántás kellett, amit a teljesen fából készült ekével nem lehetett megfelelően elvégezni. Ehhez pedig olyan vashegyű ekére volt szükség, amit i. e. a 4. században a Kárpát-medencében megjelent kelták hoztak magukkal. A kelták első hulláma a Dunántúl északnyugati ré­szét érintette, 8 a második hullám a 3. század első év­tizedeiben jelentkezett és ez általában elérte a Balaton északi partvonalát, majd nemsokára egészen a Dráva vonaláig kiterjeszkedett a kelta uralom. A kisszámú magyarországi tervszerű kelta ásatások mindeddig nem vetettek megfelelő fényt a társadalmi tagozódásra, de ez feltételezhetően aligha lehetett más, mint az, ami a Csehszlovákia területén feltárt kelta temetőkből kielemezhető. Ezek szerint i. e. a 3—2. szá­zadban a következő rétegeket lehet megállapítani: 1. Katonák 25 % ; 2. Gazdag asszonysírok katonák kö­zelében 6—10%; 3. Közepes gazdagságú sírok (1— 2 tárgy) 25—40%; 4. Szegény sírok (egy lelet: gyűrű, karperec) 13—25%; 5. Melléklet nélküli sírok 8—16%. 9 Feltételezhető, hogy a 3—4. pont alattiak legnagyobb­részt földművelők és kézművesek lehettek, ami azt je­lenti, hogy vidékenként a lakosság 38—65%-át tették ki. Elsősorban ezek között kell keresnünk a leigázott őslakosságot is. 1. Kelta ekevas. Somlóhegy. KBM. Ltsz. 64.967.1. 1. Keltische Pflugschar. Somlóhegy. Balaton-Museum, Keszthely, Inven­tarnummer 64.967.1. 1. Fer de charrue celtique. Somlóhegy, KBM (Musóe de Balaton de Keszt­hely) No 64.967.1 I. Кельтский лемех. Шомлохедь. КБМ. инв. н. 64. 967. I. A kelták földművelése már a korai korszakokban is kiterjedt volt és idővel jelentősége egyre fokozódott. Polybios, aki az i. e. 2. évszázadban Cisalpinát beutazta, elragadtatással ír a kelták gazdagságáról, különösen a gabonaneműek olyan bőségéről, amit máshol még el­képzelni is nehéz. Az oppidumok lakóinak legnagyobb része földművesek és kézművesek közül került ki és a kelta hódítók, a görögök és rómaiak által rettegett „gall veszedelem" népének döntő többsége békésen művelte a földet. Ezt támasztja alá Strabo leírása is, aki gondos és szorgalmas földművelőknek mondja őket. 10 Az egész Európából rendelkezésre álló hiteles ásatások arról tanúskodnak, hogy a vándorló kelták megtelepedésük után azonnal rendszeres földművelés­hez kezdtek. Leginkább búzát és árpát termeltek. 11 A keltákról szóló irodalom egyértelműen Nyugat- és Közép-Európa első kovács népének tartja őket. Nagy a szerepük a napjainkig használt vaseszközök elterjesz­tésében. Nekik tulajdonítható a vas rúdakba való kiko­vácsolása. I. e. a 4. században a különböző vaseszközök előállítását iparszerűen űzték. Amikor a Dunántúlt meghódították, vasművességük már tetőpontján ál­lott. 12 A kelták voltak az elsők Európában, akik a hosszú, keskeny formájú ekevasat rendszeresen használták és egész Közép-Európában elterjesztették. Pengéjük leg­nagyobb szélessége csupán egynegyede vagy egyötöde a teljes hosszúságnak. Szárnyas megerősítésük és ezek zártságában területenként jelentős különbségek ész­lelhetők. Kutatásaim során sikerült kimutatnom az eke­358

Next

/
Oldalképek
Tartalom