A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)

Kovács Béla: Magyar várak XVII. századi ábrázolásai (Rajzok a Rein bei Graz-i ciszterci kolostor Nr. 200 kódexéből)

4. Gyula 4. Дьюла. „Nova Palma avitas anno 1694." Ezt annak tulajdo­níthatjuk, hogy az egybekötés idején is került be néhány rajz a gyűjteménybe a XVII. század végéről. A rajzokról megállapítható, hogy nem eredeti fel­vételek, tehát nem a helyszínen készültek, hanem a már többnyire nyomtatásban megjelent várképek átrajzo­lásai. Mint másolatgyűjtemény nem is lenne ez a kötet olyan érdekes, ha szerzője nem őrzött volna meg olyan rajzokat is, amelyek eredetije elveszett és nyomtatás­ban sem állnak rendelkezésünkre. A szerző a bécsi Haditanács és a grazi körzeti erődítményhivatal titkos levéltárából is másolt le rajzokat, amelyek később a grazi levéltár leégésekor és a bécsi levéltár selejtezései során pusztultak el. A szerző sem ezeknek, sem más raj­zoknak a másolása során nem tartotta fontosnak a for­rás megjelölését. Legtöbbször a városok nevét sem tün­teti fel a rajzokon és szinte minden esetben elhagyja a környezet járulékos elemeit, amelyek nem tartoznak szorosan az erődítéshez. Ábrázolásai így merevek, élet­telenek, mert éppen azok az életképszerű jelenetek hi­ányzanak róluk, amelyek annyira jellemzőek a nyomta­tásban megjelent metszetekre. A szerző figyelme csak az erődítés, vagy a védelem szempontjából figyelembe vehető helyekre irányul és ezért következetesen fel­tünteti az utakat, hidakat, ágyúállásnak alkalmas ki­sebb dombokat, vagy a védhető nagyobb épületeket. A szerző a hátsó borítólapon levő feliratban elmond­ja, hogy a gyűjteményt ,,recreationis causae" állította össze. Mint katonaembert azonban érdekelték a külön­féle erődítéstípusok és talán maga is kísérletezett a ter­vezéssel. Erre bizonyítana a gyűjtemény 720—721. ol­dalán található képzeletbeli erődítményrendszer, amely­nek elemei a szerző nevének és címeinek kezdőbetűit — E, F, V, W, A, D, M, К — formázzák. A játékos módon kialakított erődítésrendszer tökéletesen meg­felel a XVII. századi várépítés gyakorlatának. A szerző rajzai olyan gyűjteményt alkotnak, amelyekben egymás mellett található a különféle országokból származó, különféle rendeltetésű és fajtájú erődítések sora; ez a kézikönyv a szórakozás mellett számára hasznos segít­ségül is szolgálhatott. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom