A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)
Bálint Sándor: A somlóvásárhelyi premontrei apácák. (A szegedi Szentlélek- és a bécsi Porta Coeli-kolostor között)
a XV. század folyamán gyökeret vert Szeged társadalmi talajában. Ennek legszebb, legjellegzetesebb hajtása a Szentlélek-monostor, a premontrei szellemiség kiművelt világa, amely a felebaráti szeretetszolgálat begina eszménye mellett a nők korszerű műveltségére, írástudására is meglepő gondot fordít. A novíciák a fogadalomnak professziólevél néven emlegetett szövegét deákul olvassák föl, viszont az olykor még illiterátus özvegyek magyarul mondják. A szegedi, majd somlóvásárhelyi premontrei apácakolostorban jelentős kódexíró tevékenység folyt. A Lányi-kódex a következő könyvek használatáról emlékezik meg: a missal (misekönyv), breviár, anttifonál, lectional (lectionarium), az Zenieknek haláláról való kewnw (martyrologium), kalandarum, orgynarium (ordinarium), regula. Ehhez még föltétlenül hozzá kell vennünk a magyar nyelvű Szentírást is, hiszen a donáták, parasztatyafiak csak anyanyelvükön értettek. E művelt szegedi polgárlányoknak és vásárhelyi neveltjeiknek literátusi fokon virágzó szellemi kultúráját, jámborsági eszményeit a középkor élőszavas (orális) szellemi készsége már nem tudja kielégíteni. A liturgikus közösségben kiteljesedő egyéniségkultuszuk, könyvszeretetük már föltétlenül a reneszánsz individuális világára is jellemző. Az alábbi nagyértékű, nyelvtörténeti szempontból is jelentős dokumentumot Molnár István történetíró, kanonok, tüskevári plébános baráti szívességéből közöljük. Fogadja érte itt is leghálásabb köszönetünket. Sümeg. Inventarium (1597 febr. 3) Az Ur Zobaiabol való nilo bodban. .. egy eorek zekrenben, egy lakat rajta Vasarheli Clastromhoz való Casulak es oltary öltözetek : 1. Veoreos viragos barson casula cum pertinen. omnibus 1 2. Fey er Atlasz casula, crucifixo ornata 1 3. Egy kopot veoreos barson Casula cum crucifixo I 4. Fekethe Atlasz Casula, reghi о es kopot 1 5. Egy viragos veores Atlasz casula cum crucifixo 1 6. Hamu szinw viragos Atlasz casula cum crucifixo et kopot, reghi 1 7. Veoros féke te vei tindeklo viragos barson casula, reghi 1 8. Feyer Kamuka taffota Casula cum crucifixo 1 9. Egy antipendium kék fonallal tarkan szütth 1 10. Antipendium Kys oltárra való veoros viragos vászon 1 11. Test zinw zederyessel finlo casula cum crucifixo zep az többi keoze 1 12. Egy kys antipendium kek vonallal zühetet hitvan 1 13. Vereos hitvan es kopot antipendium 1 14. Eorek antipendium feyer vasomból, et hamwzunnel chinait 1 15. Antipendium kek tarka vaszombol szuth 1 16. Antipendium kezkeno oltára való kek fonallal zutth 1 17. Mas kezkenio kek fonalból züetetth hoszw 1 18. Alba hoszw féket ae chemelet Uy 1 A szegedi Szentlélek-monostor belső életének, irodalmi működésének, tovasugárzó szellemi hatásának emlékezetét három jeles kódexünk: az Apor-, Lányiés a már Somlóvásárhelyen írt Pozsonyi-kódex, továbbá a Szegedi-kódex névvel illetett hangjegyes Cantionale őrzi. 32 Ez utóbbi tartotta fenn számunkra az egyik szegedi kódexíró, illetőleg másoló apáca nevét Márta nővérét. A kódex egyik lapján elárulja magát: soror marta yrta. Ő a legrégibb név szerint ismert szegedi írók egyike (1516). Jellemzésük azonban már kívülesik jelen dolgozatunk keretein. E szegedi illetőségű kódexek rokonságban vannak a Bécsi-, Müncheni- és Döbrentei-kódexszel, hatottak a Thewrewk- és Gömöry-kódexre. Az összefüggések szabatosabb ismeretét azonban még a jövő kutatástól kell várnunk. Ismeretes a Bécsi- és Müncheni-kódexnek az Apor-kódexszel való kapcsolata, mindháromnak valószínű premontrei, föltételezett huszita színezete. Az Apor-kódexet a Szentlélek-monostor szegedi apácái használták és őrizték meg. Nem lehetetlen, hogy a Bécsi-kódex is a Himmelpforten magyar premontrei apácáinak révén került a császárvárosba, ahol azután ott is maradt. Apácáink magyar literátus hagyományához sorozható bizonyos joggal a méltatott somlóvásárhelyi urbárium is. Bálint Sándor 19. Alba feyer, veoressel es arynial zütt az uya es galléra 1 20. Egy hitvan camsa 1 21. Veoros es kopot barson stóla 1 22. Oltárra való kik fonalból zutth kezkenie, hoszu I 23. Oltárra való mas kezkeonio vászon zetes 1 24. Pagyoiatt kezkeonio az kett chaffranga aranial zutth 1 25. Kezkeonio, kek fonalból zutth kesken, rövid 1 26. Pagyolat kezkeonio az kett vege aranios es kopott, reghi 1 27. Feyer Camuka stóla 1 28. Humer ale sárga attlasz 1 29. Humerale antiquum ex auro testűm per se 1 30. Pagyoiatt kezkeono kychin hitvan 1 31. Kehei ala való kys kezkeono veres selemmel el kopotth 1 32. Három hitvan kar olteo égik fekethe tarka vászon, masikfejer, 3 zederyes 3 33.Három tabla kep cum imaginibus Chrucifixi reghies kopotth 3 Libri in eadem cista numerati Missale Romanum 1 Alt erűm Missale eius gris 1 Breviárium 1 Graduate ex pergameno 1 Alter gradualis liber ex pergameno de transfigurât ioné Do. inscript us 1 Graduale magnum ex pergameno 1 Item unum graduale ex pergameno lacer atum antiquum 1 Monstrantia kychin araniozot rez hitvan veres taffota rayta l FÜGGELÉK 296