A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Katona Imre: Ismeretlen adatok a herendi porcelángyárról

kapcsolatainak tulajdonítható elsősorban, hogy Herendet választotta működése színhelyéül. Említettük, hogy Sopronból 1814-ben költözött Pápára. Itt tartózkodásának másik emléke Pápa város tanácsülesi és közgyűlési jegyzőkönyveinek 1818-as kötetében maradt fenn. Ekkor már elköltözése folyamatban lehet, mert olyan bizonyítványt állít ki számára a városi tanács, „hogy Magát ezen Pápa Városába mindég józanon és jámborul viselte".

6 Tatán özv. Schlögl Györgyné volt a kőedénygyár tulajdonosa, amikor 1819-ben Stingl belépett az üzem kötelékébe. Schlöglékkel való kapcsolata nem véletlen, hiszen maga a család pápai volt. özv. Herman Józsefné Schlögl Katalint még 1820—22-ben is Pápán keresik, hogy a csehországi Klumetzben meghalt férje örökségét neki, vagy képviselőjének átadhassák.

7 Amikor Tatáról távoznia kell, megint pápai kapcsolataihoz folyamodik. Az a fundus, melyen Stingl herendi üzeme állt, id. Miklós János pápai lakos örököseié volt. A kiskorú örökösök gyámja, Rózsa János, ugyancsak pápai volt. Ő adta fiának, Rózsa Gábornak és feleségének, Tóth Júliának kölcsön a kiskorúak hagyatékából 1804-ben és 1808-ban azt a mintegy 150 rhénes forintot, melynek visszafizetéséért Miklós János és Ferenc 1820-ban pert indít a megyei bíróságon.

8 Az iratokból kitűnik, hogy Miklós János molnár még ekkor is pápai lakos. 1832-ben ismét szerepelnek a Miklós-testvérek a megyei bíróság aktáiban. Ezúttal özv. Fülöp Jánosné, Miklós Zsuzsa pereli Miklós Jánost, hogy a szentgáli ház fele-részével öccse még mindig adós. A per záróakkordjait nem ismerjük, de alig tévedünk, amikor Miklós Jánosnak ezt a magatartását nővéreinek azzal az eljárásával kapcsoljuk össze, melyre Miklós Jánosnak Barcza Pállal 1840. június 3-án kötött adásvételi szerződése utal: ...„Cenzus fizetés mellett Stingl Vintzének kiadott fundusból mint a magam egy harmad rész ősi illetőségemet, mint Miklós Éva és Zsuzsa testvéreim örököseinek kétharmad rész osztályrészeket, melly most nevezett örökösök által a' felébb már írt Stingl Vintzének alatomosan eladatott ugyan, de én általam a' rajt fekvő 5307 eladási árnak letétele mellett a' többször érdekelt s nemtelen sorsánál fogva nemesi jószágot egyáltalán nem szerezhető és nem birható Stingl Vintzétől a törvény engedelme mellett visszaváltatott..." Bár az 1840-es szerződés és az 1832-es per iratai nem utalnak közvetlenül a herendi ház eladási idejére, a szerződésből csak annyi derül ki, hogy a korábban „cenzus fizetés mellett... kiadatott fundus... adatott el alattomosan...", azonban abból, hogy a herendi ház eladásánál az 1832-ben már nem szereplő Miklós Éva is megtalálható örökösként, a herendi ház eladását 1825 és 1831 közé kell tennünk. Ha meggondoljuk, hogy a házért Stingl igen tetemes összeget — 5307 Ft-ot — fizet ki, sokkal többet annál, mint az időközben felvett kölcsöneinek általunk ismert, tehát peres úton követelt összege, felmerül a kérdés, miből alakította, nagyobbította és tette különböző kísérletekre alkalmassá üzemét, helyes-e, hogy a megismétlődő kölcsönösszegeket műhelyében beálló változásokkal hozzuk közvetlen kapcsolatba ? Az a körülmény, hogy a herendi üzem fundusának és rajta álló háznak molnármester volt egykori tulajdonosa, egyben arra is választ ad, hogy miért volt különösen alkalmas ez a ház és telek kőedény, majd porcelángyár létesítésére. Ismeretes, hogy a kőedénykészítésnél ugyanúgy mint a porcelángyártásnál, különböző alapanyag-, massza- és mázőrlő malomra van szükség. Ez Herenden — a telek egykori tulajdonosának foglalkozásából ítélve — ab ovo adva volt. Ahogyan Stingl pápai kapcsolataival került Tatára, Schlöglné műhelyébe, — ugyanúgy e kapcsolataival sikerült megszereznie azt a fundust is, melyre üzeme épült. E funduson és a rajta álló épületen kívül egy másik háza is volt Herenden, ahol családjával lakott. A ház gyakran szerepel a megyei levéltár polgári peres iratai között. Már az 1827. augusztus 16-án kelt átvételi elismervényében is hivatkozik „egyéb vagyoni"-ra, az általa „felállított Fábrika" mellett. Herenden „lévő házát" 1834-ben említik elsőízben, amikor a Kopácsyval folyó peres ügyben a megítélt összeg (1606 vft) kifizetéséig lefoglalják. 1827-ben műhelye már javában üzemel, különben aligha köthetné le „különös hypotheca gyanánt" a „Fabrikat' s abban lévő 's található szereket és készítményeket. Pápai kapcsolataival Herenden is találkozhatunk. Első gyermekét, az 1830. január 11-én született Sándort Vittmayer Anna és férje, Suli Antal keresztelték.

9 Suli Antal veszprémi volt, míg felesége Vittmayer Anna Pápáról került Veszprémbe. A Vittmayer-család tagjaival gyakran találkozhatunk Pápa város tanácsülesi és közgyűlési jegyzőkönyveiben. Második gyermekét — az 18 31. február 10-én született Annát — ugyancsak Vittmayer Anna és Suli Antal keresztelték, míg a harmadik gyermekét, az 1832. április 21-én született Nepomuk Jánost már Suli Antal második felesége Czveck Anna tartotta a keresztvíz alá. Suli Antal első felesége Vittmayer Anna ugyanis — a veszprémi róm. kat. egyház anyakönyve szerint — 1831. szeptember 8-án kolerában meghalt. Az özvegyen maradt Suli Antal 1832. március 28-án újra nősül, feleségül veszi Czveck Anna 20 éves leányzót. A vőlegény 46 éves volt. A két család már korábban is meghitt kapcsolatban állt egymással. Ennek tulajdonítható, hogy hatodik gyermeküknek, az 1840. július 18-án született Emíliának is Suli Antal és felesége voltak a keresztszülei. Stingl kísérletei hihetetlenül drágák, költségesek voltak. Érthető, ha csak állandó kölcsönök folyósításával tudta ezeket folytatni. Bizonyára Suli Antal is támogatta kisebb-nagyobb kölcsönökkel. Azonban a köztük kialakult bensőséges viszony következtében ezek nem kerültek sohasem a bíróság elé, így nem rendelkezünk róluk olyan pontos és megbízható adatokkal, mint azokról a kölcsöneiről, melyeket a veszprémi püspöktől és a különböző káptalanoktól vett fel az 1820-as évek végén, az 1830-as évek elején. Míg a Vittmayerek pápaiak, Suli Antal tekintélyes veszprémi polgárcsalád fia. Id. Suli Antal már a XVIII. század végén tekintélyes tanácsi tisztségviselő. 1811-ben már nős, mert apja, id. Suli Antal nemcsak neki, hanem „menyének Vittmayer Annának" adja azt a házat a „Pékmesterséghez tartozó mindennemű Eszközökkel egygyütt", melyet 1809-ben Schittelsam Józseftől vett.

10 A család egyre gazdagodik. 1815-ben veszi meg feleségével Vittmayer Annával 45 forintért Stadler Józsefnek azt a „Burgundia helyét és Boltocskáját, melyet ő még anyjától, Stadler Dávid özvegyétől, Najpaur Annától vett 9 forintért".

11 1824-ben választják meg Rózsa József helyett városi adóvevőnek.

1- 1834-ben Herbst József városlődi plébánossal pereskedik. Az ügyiratok pékmesterként és a városi „Beteg-ház" gondnokaként említik. Kiterjedt veszprémi kapcsolatainak bizonyára szerepe volt abban, hogy Stingl különböző kölcsöneivel a veszprémi püspökséghez és a káptalan tagjaihoz fordulhatott. Az ezektől vett kölcsöneivel vált neve megyeszerte „hírhedtté", a városi jegyzőkönyvvezető szavaival „köztudományból is tudva" levővé. E peres ügyek aktáiból sikerült viszont Stingl korai herendi tevékenységét rekonstruálnunk. Míg közel másfél évtizednyi herendi tartózkodását, korabeli dokumentumokból vázlatosan megismertük, itteni működésének egyetlen olyan hiteles tárgyi emléke sem maradt fenn napjainkig, mely adatainkat alátámasztaná. A gyár 1839 előtti időszakának eseményei ezért csak dokumentatív adatokkal rekonstruálhatók. A herendi gyár 1839 előtti történetének eddig mindössze két szereplőjét: Stingl Vincét és bérlőtársát, Mayer Jánost ismertük névszerint. Mayer csak 1839-ben került Stingl mellé, így az 1839 és 1825 közötti 14 esztendő küzdelmeit pusztán Stinglnek tulajdonítottuk. Az 1828-as összeírás adatai szerint Stingl harmad magával dolgozik herendi műhelyében. Az 1837-es újságcikk írója, Pap Gábor — a kortárs — teljesen hallgat Stingl egykori munkatársairól, sőt cikkének egyes kifejezéseiből egyenesen arra következtethetünk, hogy Stingl 1837-ben is teljesen egyedül, munkatársak nélkül, folytatja kísérleteit,

13 ami a kísérletek idejének elhúzódásából hihetőnek is tűnik. Tekintettel azonban arra, hogy a porcelán előállítása lényegesen összetettebb, bonyolultabb munkafolyamat, mint a kőedény vagy egyszerű cserépkészítés, még elképzelnünk sem lehet, hogy Stingl mindezt teljesen egyedül, minden segítség nélkül végezte volna. Arról nem is beszélve, hogy Bécsben — ahol tanult — a porcelángyártás erősen szakosított keretek közt folyt. Volt aki az őrlést, a masszakészítést, az égetést végezte, mások viszont az edények festésévei 304