A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Horváth József: Néprajzi és helytörténeti jellegű adatok a nagyvázsonyi úriszék irataiból

Néprajzi és helytörténeti jellegű adatok a nagyvázsonyi úriszék irataiból A földesúri bíráskodás a feudális társadalmi rendnek jellemző vonása. Hazánkban a feudalizmus fokozatos kifejlődése idején, már a XIII. században megállapítható ennek a földesúri jognak az érvényesülése. Ezután az úriszék intézménye több mint félezer éven át, 1848-ig végigkíséri a magyar parasztság nehéz sorsát, viharos történetét.

1 Az úriszéki bíráskodás „fénykora" a XVI—

XVII. század, amikor a nagybirtokos úr valóságos kiskirálynak számított, feltétlen ura volt az alája rendelt jobbágyoknak és tiszteknek, sőt a megye is annyira függő viszonyban volt tőle, hogy semmiképpen sem ellenkezhetett vele.

2 Az írásbeliség fejletlensége miatt azonban e korról aránylag kevés adatunk maradt fenn. A XVIII. és XIX. században már igen sokat vesztett jelentőségéből az úriszéki bíráskodás. A XVIII. század elejétől a jelentősebb pereket már a megyei bíróság — sedria — elé utalták. A század közepétől Mária Terézia az úrbéri pereket is a megye felügyelete alá helyezte. Ezidőtől fogva az úriszék elé jóformán csak a kisebb jelentőségű ügyek tartoztak. Apró-cseprő hagyatéki perek, házi tolvajlások, jelentéktelenebb garázdálkodások és a kisebb-nagyobb lopások tömkelege tölti ki a bőven fennmaradt jegyzőkönyvek iratcsomóit. Ennek ellenére az úriszék mindvégig megmaradt a jobbágyság sakkbantartásának eszközéül. De ezeknek ismertetése is igen jelentős szolgálatot tehet a kor gazdaságtörténeti, néptörténeti, helytörténeti kutatóinak. Varga Endre is megállapítja hatalmas forráskiadványának előszavában: „Sajnálatos a XVIII—

XIX. századi úriszéki jegyzőkönyvek kiadatlansága, szövegük közlése a feudális kor utolsó szakaszának, elsősorban a fejlődő árutermelés kísérőjelenségeinek s az eredeti tőkefelhalmozásnak páratlan értékű forrásanyagát tenné hozzáférhetővé' ' .

3 Ezek a szempontok indítottak arra, hogy a veszprémi püspöki levéltár rendezése során a kezeim közé került nagyvázsonyi úriszéki periratok alapján némi összefüggő áttekintést adjak ezen úriszéknek a XVIII. század végére és a XIX. század első felére eső működéséről. Nem akarok itt kitérni a földesúri bíráskodás történetére, a peres eljárásra, a hatáskör és illetékesség elemzésére, az úriszék szervezetére. Erről részletesen szólnak a fentebb idézett kiváló szakmunkák és dolgozatok. Itt csak a nagyvázsonyi Zichy uradalom rövid történetét szeretném pár sorban vázolni. Nagyvázsony múltját a XIV—

XV. században a Vezsenyi család és Kinizsi Pál fémjelzi. A nagy hős 1494. november 29-én bekövetkezett halála után felesége, Magyar Benigna második házassága révén Kamicsáczi Mislenovics Horváth Márkra, majd ennek testvérére szállt a birtok. E család magvaszakadtéval 1649-ben Zichy István győri vicegenerális kapta meg királyi adományként a birtokot.

4 A Zichy család 1851-ben megvált vázsonyi birtokától s eladta azt a bécsi báró Todesco bankár családnak. 1913-ban azonban gróf Zichy Béla újra visszavásárolta az ősi birtokot. Tőle örökölte gróf Zichy Pál, az utolsó grófi birtokos. A Zichy uradalom területén működő úriszék iratai hosszú ideig az urasági kastély padlásán hevertek. A község első monográfia írója, Németh Gábor plébános erről így ír: „Véletlenül hallottam meg, hogy az urasági kastély padlásán négy láda régi iromány rejtőzik. Az uradalom vezetősége engedelméből kíváncsian mentem a padlásra s nem egy rövid téli napot töltöttem a poros ládák mellett, melyekben költői rendetlenségben, de egyébként gondosan elrakott s a lehető legkülönfélébb tartalmú foliánsokra bukkantam. Porozgattam, olvasgattam, rendezgettem, mert ott mindenből volt valami, ami egy uradalomban a múlt században megtörtént. Gazdasági jelentések (hajdan systema praeliminare-k), alázatos supplicatiók, instanciák, keönyeörgő levelek, határjárások, admonitiók, inhibitiók, a községekkel és zsidókkal kötött szerződések, bírák, tutorok számadásai, az úri székek jegyzőkönyvei, a szentgáliak, ajkaiak, öcsiek pörei s határvillongásai a Zichyekkel, Paulinusokkal, Nagyvázsony, Vöröstó, Pécsely, Barnagh, Vászoly, Billigre, Csepely, Kapegyháza, Kerta, Kamond, Pirith, régi és új községeket emlegető, a veszprémi káptalan ésZichyek birtokadományozó levelei kivonatban és másolatban. Szóval sok régiség, de mégis csak töredék".

5 Németh Gábor az 1890-es évek végén még négy láda irat között válogathatott. E sorok írója 1934—35-ben már csak egy láda irat között lapozgathatott ugyancsak a grófi kastély padlásán, de akkor — sajnos — nem szentelt nekik nagyobb figyelmet. A második világháború alatt jórészük széthányódott, csak töredékük került a veszprémi püspöki és megyei levéltárba. Újabban az egész anyag a megyei levéltárban található és napjainkban van rendezés alatt. Németh Gábornak a századfordulón még kezébe került a volt uradalmi ügyvédek leltára. Eszerint Csutor László 1790— 1803-ig 120 bűnpert és 50 sommás ügyet vitt, Molnár György pedig 1803—1821 között 129 bűnpert és 59 örökösödési pert jegyzett fel.

6 Az úriszéki bíráskodás egyik fontos „segédeszköze" volt a vártoronyban berendezett börtön, ahol az urasági hajdúk, vagy a pandúrok által elfogott gyanúsítottakat ügyük kivizsgálásáig fogva tartották, vagy a kiszabott büntetést kitöltötték. A komor várfalak, a vastag, vasrácsos ablakok mögött sötétlő zord böjtön azonban nem igen szolgálta a közbiztonságot, mert igen gyakran könnyedén megszöktek onnan a raboskodók. Mindjárt az egyik legrégibb irat is erről tanúskodik. 1790. október 8-án a következő „szabad vallást" örökíti meg egy gyűrött és szakadt jegyzőkönyv: „Molnár Susának 85