A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Petánovits Katalin–Törő László: Veszprém megye néprajzi kutatásának 10 éves távlati terve

a) Laposedények E csoportba tartoznak a különböző méretű tálak, tányérok, tepsik, lábasserpenyők, lábasok, kalácssütők, fánksütők, szűrők, fedők. Közülük leginkább a tányérok és a fedők hiá­nyoznak múzeumainkból. b) Fennálló öblösedények Főzőfazekak és a tárolóedények; szilke, ételhordó, ikerbög­re, bödön, dohánytartó, köcsögköpülő, bögre, fali sótartó, fűszertartó, gyertyamártó. Ezek egy része — a főzőfazekak — kívül mázatlanok, belül mázasak, a tárolóedények pedig kí­vül-belül mázasak, gyakran díszítettek. E csoport már hiányosabban van gyűjteményeinkben: hiá­nyoznak az ikerbögrék, és a fali só- és fűszertartók, nem kielé­gítő a bödönök száma. Gyűjtéseink alkalmával ki kell egé­szítenünk a hiányokat. Vizesedények közül a legnagyobb számban korsókat birto­kolunk. Több változatuk ismert: fekete csiszolt, mázas, má­zatlan földmázdísszel, és vászonkorsó. Méreteik is eltérnek. Használatuk az 50-es években szűnt meg teljesen. Kanta (szélesszájú vizesedény) kevés van. Vidékünkön nem volt általánosan elterjedt a használata. öntözőkanna cserépből — nagyon ritka. Nem használták szívesen, mert nehézkes darab. Gyűjteményeinkben is 1—1 darab van belőlük. Gyűjtésüket folytatjuk. Borosedényeink legszebb és legértékesebb részét képezik a kancsók. Általában domborművesek, feliratosak. Ide sorol­hatjuk a céhkorsókat is, hiszen funkciójuk szerint borosedé­nyek. A Bakonyi Múzeumnak gazdag a céhkorsó gyűjte­ménye van. A Balatoni Múzeum ilyen irányú anyaga 1945-ben megsemmisült, csak a Malonyay sorozatban közölt darabokról van leírásunk és fényképünk. 69 A kisebb kancsók száma nem kielégítő. Kulacsaink közül különösen a ritka pereckulacsot és hor­dókulacsot kell gyűjtenünk, mert ezekből 1—2 darabot birto­kolunk csak. Pálinkásedények a különböző formájú (könyv, hordó, figu­rális) butellák. Nem voltak nagy tömegben használt tárgyak. És a különleges, vagy díszes butéliákat egyéni megrendelésre készítették a mesterek, ezért van rajtuk sokszor utalás a ké­szíttetőre. Gyűjtésükre különös gondot kell fordítanunk, mert igen kevés van belőlük. Különféle cseréptárgyak csoportjába általánosan azok a ke­rámiák tartoznak, amelyekből kevés kellett. (Kivételt képez­nek a virágcserepek és a csirkeitatók.) Ilyenek: áttört díszű kerámiakosár, a különböző formájú tintatartók, virágvázák, cserépmécsesek és gyertyatartók, hamutartók, gyerekjátékok, és a legtöbbször figurális megoldású, nagyon szép és változa­tos szenteltvíztartók. Mivel e tárgyak nem tömegcikkek, múzeumaink gyűjtemé­nyeiben sem jelentkeznek tömegesen. A Balatoni Múzeum szenteltvíztartó gyűjteménye nagyon gazdag volt, de 1945-ben az is elpusztult, így csak néhány szép darab maradt. 70 Gyűjtésüket folyamatosan végezzük. Bárhol bukkanunk egy-egy darabra, mindig meg kell vásárolnunk. c) Kályhásmunkák A bögrealakú kályhaszem (mázatlan, kemenceépítésre is használták), a mázas kályhafiók (szemeskályhaszem), a díszes kivitelű kályhacsempe, kályhapárkány és kályhagomb vagy egyéb díszítő elem (pl. kakas stb.). A kályhás mesterség ma is funkcionál, bár egyre kisebb je­lentőségű. Múzeumaink feladata, hogy a gyűjtőterületükön előforduló kályhák típusait (szemeskályha mázas, mázatlan stb.) összeszedjék, és ha lehet, fel is állítsák. A szabadtéri mú­zeumokban vannak ilyen kályhák. A Balatoni Múzeum rendel­kezik kályhás gipsz minta anyaggal, és kályhaszemekkel. XIII. Ruházat, viselet, textil Bakonyi Múzeum: 558 db Balatoni Múzeum: 341 db Pápai Múzeum: 17 db Veszprém megye viseletéről múlt századi rajzok, útleírások, fényképek, tanulmányok tudósítanak. A szegénynép, az „adózók", a múlt század első felében ön­ellátók voltak. Ruházatuk ennek megfelelően elsősorban vá­szonholmi és bőr volt, s csak az ünneplő öltözékük volt bolti áru. A múlt századi leírások alapján a megye viseleti képe nagy­jából azonos volt. A férfiak hétköznapi viselete: rövidderekú vászoning, bő rojtos szárú vászongatya, nagykarimás kalap. Télen két gatyát húztak egymás fölé, s a nyári bocskort csiz­mával váltották fel. Ünneplő öltözetük inkább csak a vagyo­nosabb embereknek volt: sötétkék nadrág és dolmány, posz­tóból. (Fényes E. 1836) Felsőruhaként szűr, ködmön, bunda szolgált, és a hidegben báránybőr kucsma. A nők viselete változatosabb: megyeszerte alsó és felső­ruhaként is hordták a paraszt nők a vászonpéntőt, mely ko­rábban hosszabb volt, és rövidderekú ing járult hozzá. De he­lyenként péntő helyett a hosszú vászoninget viselték. Több szoknyát viseltek egymás fölött. Mellükön kendőt kötöttek keresztbe, vagy télen báránybőr ködmönt viseltek. Lábbeli­jük bocskor, félcipő (a vagyonosabbaknál) és télen csizma. A század második felében viseletük színesedik, rövidül és megsokszorozódik. Ekkor jönnek divatba a mind díszesebbé váló főkötők is. A nemes viselete: sötétkék vagy világoskék posztóruha, zsi­nórozott. Hétköznapra szürke posztó ruha, dolmánnyal vagy kabáttal. Lábbelije csizma. A nők viselete korán polgárosult, csak egyes darabjaiban utalt a falusi viseletre. Általánosság­ban elmondható, hogy a nemesség viselete keverék viselet volt : félig falusi, félig városi. A németek csak nyáron hordtak vászongatyát, télen bő posztónadrágot, melyet magyar hatásra szűkre cseréltek fel a XIX. század második felében. Az ing fölött kék vagy fekete posztó pruszlikot, e fölött posztó kabátot viseltek. Télen a férfiak és nők egyaránt hímzett birkabőrködmönt vettek ma­gukra. A férfiak fején nyáron kalap, télen kucsma volt. A nők kedvelték a bő kékfestő szoknyát, a piros kendőt, a bársony félcipőt. 71 A pásztorok viselete eltért a „köznép" viseletétől. Szerették a bő vászongatyát, a slingert inget, a hegyes sarkú csizmát, (de gyakran jártak bocskorban is, különösen a kanászok),'a gombos dolmányt, a karikás szélű kalapot és a fekete selyem nyakravalót. Viseletükhöz tartozott a szűr, amely bő, nagy­gallérú és gazdag rátétes díszű, rövid, fenekelt ujjú. Viseletét az 1824-es rendelet tiltotta meg. Öltözetüket kiegészítette a tarisznya, az őrzőszerszám, és a fokos vagy a buzogány. A fenti rövid összefoglalás a múlt század első és második felére érvényes. Ma már az egész megye polgárosult öltözetben jár, csak egyes falvak (Sármellék, Zalavár) őriztek meg egy-ké t jellegzetes ruházati darabot, pl. gyöngyöskontyot, sokszok­nyát, csizmát. A vázlatos leírásból is kiderül, mennyiféle ruhadarabot, lábbelit kellene gyűjteményeinkben őrizni, hogy csak nagyjá­ból is képet adhassunk a korábbi viseletről. Gyűjteményeink azonban igen szegények. Veszprémben egy-két szűr, tarisznya képviseli a pásztorviseletet, Keszthelyen csupán egy kalap, fokosok és buzogányok. A nemesi viseletből semmit sem őriz­tünk meg. A parasztnép viseletét gyűjtöttük leginkább: vá­szongatyákat, ünneplő hímzett és sima hétköznapi ingeket. Női viseleti darabjaink újabb gyűjtésűek. Lábbeli gyűjtemé­nyünk egyedül bocskorban gazdag, de csizmáink, félcipőink, gombos cipőink nincsenek, vagy kevés számban. Külön kell szólnom az alsóruhák elenyészően csekély szá­máról, gyermekruhák, és a népi ékszerek hiányáról. Viseleti gyűjteményeinket minél előbb pótolnunk kell, mégpedig úgy, hogy képet kaphassunk a falu társadalmi rétegződéséről is. E gyűjteménycsoport kiegészítése, illetve kialakítása a 10 éves terv egyik legfontosabb feladata. Textil Az egész megye területén általánosan termelték a kendert, amit az asszonyok fonalként feldolgoztak, a takácsok pedig megszőtték. A parasztgazdaság sok vásznat igényel. Emiatt folyt még 38

Next

/
Oldalképek
Tartalom