A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)
Tóth Teréz: Tóth József fafaragó – egy bakonyi pásztor – élete és művészete
ziumban eltöltött évek hatására emberalakjai képzőművészeti jelleget öltöttek. Már gyermekkorában próbálkozott faragással. A családi faragványai között van egy doboz, amelyet 14 éves korában ő készített. Oldala virágos, teteje figurális díszítésű. Apámhoz hasonlóan maga készíti el a kifaragandó tárgyakat is. Ő most harmincéves. Szeret faragni, de többnyire csak díszdobozokat készített. Van még ideje a fejlődéshez. Reméljük, hogy méltó folytatója lesz Édesapám művészetének. Ifjabbik bátyám az általános iskola elvégzése után egy évig juhász volt. Ez alatt az idő alatt ő is megpróbálkozott a faragással. Az a pár darab, amit akkor készített, mutatja, hogy van hozzá érzéke. Ám egy év után letette a juhászbotot, mert nem akarta a juhászok életét élni. A bottal együtt azonban a kés is kikerült a kezéből. Édesapám tudja legjobban, hogy faragni csak késsel a kezében tanul meg az ember. Ezért nem szólt rám, amikor elvettem egy-egy igen éles faragókést. Csak ennyit mondott: „Aztán a kezedre vigyázz leányom Г Nálam mégis más volt a helyzet, mint a núknál. Többször hallottam édesanyámtól, ha faragtam: „Te leány vagy, neked nem áll jól a faragás. Inkább csinálnál valami mást!" így aztán lemaradtam a fiúk mögött. Mostanában azonban több darabot is faragtam, melyekre Édesapám biztatóan ennyit mondott: „Nem is rossz ez leányom, valamikor én is így kezdtem.'''' 374