A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Katona Imre: Ismeretlen adatok a herendi porcelángyárról

nyara kerül elő hasonló méhkasos-jegyes herendi készítmény. Míg azonban a meisseni-jegyes herendi készítmények egy működő gyár termékeinek és jegyeinek utánzását szolgálták, s így annak piacterébe való behatolását célozták, a méhkasosjegy használatakor a bécsi gyár már több mint egy évtizede nem működik, következésképpen a két jegy használatának eltérőek az indítékai. Csányi Károly, — aki a herendi jegyeket lelkiismeretes pontossággal összegyűjtötte — nemcsak a méhkasos-jegy használatának okaival nem volt tisztában, de magát a jegyet sem ismerte, mint ez könyvéből kiderül. A jeggyel a Műgyűjtő egyik, a herendi gyár jegyeivel foglalkozó közleményében sem találkozunk. Ezzel szemben Ruzicska Ilona ismert herendi kiadványában tud a herendi gyár bécsi méhkasos jegyeiről. A tisztánlátás kedvéért alábbiakban szó szerint idézzük Ruzicska állításait : „Ismeretes, hogy Ferenc József, a hosszú haldoklás után, 1862-ben végleg bezárt bécsi gyárnak a mintáit Fischer Mórra és gyárára ruházza át. Ez nem jelenti azonban azt, hogy 1862 előtt Fischer ne kísérletezett volna bécsi mintákkal. Gyakran egészítette ki már előzőleg is a bécsi servicéket, de bármennyire tökéletesek voltak ezek a darabok, mégsem égethette beléjük a bécsi gyár híres védjegyét, a fordított kast, mert az említett minták akkoriban még igen erős védettség alatt állottak. Ezért Fischer ilyen esetekben a bécsi és herendi védjegyek kombinációjából keletkezett új védjeggyel látta el a kérdéses darabokat. Ezzel a jelöléssel azonban kizárólag csak egyes darabok készültek, sohasem teljes készletek" — írja Ruzicska idézett könyvének 43. oldalán. Ruzicska állításai szerint tehát a 60-as évek elején, alig Bécs bukása után, már készültek méhkasos jegyű porcelánok Herenden. A szerző állításainak bizonyítására egy ilyen, koronával kombinált jegyrajzot is közöl. Sajnos nem közli, hogy a tárgy hol található, s valóban Herenden készült tárgyra festették-e a szóbanforgó jegyet, vagy valamelyik eddig ismeretlen gyár jegyét tévesztették össze ezzel? Szerintünk az utóbbi látszik valószínűnek, mert egyetlen ismert, kétségtelenül Herenden készült méhkasos-jegyet már a század elején unikumnak tekintették, mint ez a Műbarátok Körének 1908-as kiállítására kölcsönadott tárgyak jegyzékéből nyilvánvaló, másrészt Herenden kívül máshol is használtak a bécsi méhkasos jegyre emlékeztető jegykombinációt. Az 1870-es évek elején — az újrokokó idején — Herenden ismét feléledt a régi meisseni és bécsi porcelánformák utánzása, imitálása. Az 1873. évi bécsi világkiállításon a herendi gyár például különösen ilyen jellegű tárgyakkal szerepelt. A világkiállítás számos darabját Fischer az akkor alakult Iparművészeti Múzeumnak ajándékozta. A Múzeum A-s leltárkönyvének első kötete tájékoztat bennünket Fischer ajándékáról. Az első ajándékot 4213-as számmal jegyezték a szóbanforgó leltárkönyvbe. A tárgy ma 1690. szám alatt található az Iparművészeti Múzeumban. Ezután következnek többé-kevésbé egymás után Fischer többi ajándékai, egészen a 4240-es leltári számig, melyet ma 1443 szám alatt találhatunk a múzeum törzsgyűjteményében. Az ajándékok között kétszer is megjegyzik, hogy „bécsi utánzat", vagy „ó-szász utánzat". Kimondottan bécsi utánzatként említik a 4226, éx a 4227 szám alatt található tányért, illetve csészét. Ezek 1419, illetve 1442 sz. alatt találhatók a jelenlegi leltárkönyvekben. Mindebből úgy tűnik, hogy Herendet az 1870-es évek elején is izgatták a megszűnt bécsi gyár formái és dekorai. Esetünkben mégsem ekkor, hanem csak évekkel később készült tárgyról van szó. A tányér kétségtelenül Herenden készült. Erről még a puha masszába benyomott HEREND felirat tanúskodik. Sőt nemcsak azt sikerül minden különösebb kutatás, tallózás nélkül megállapítanunk, hogy kétségtelenül Herenden készült munkával állunk szemben, hanem azt is, hogy a tányér Fischer Sámuel idejében 1875 és 1884 között készült. A Fischer testvérek ugyanis ebben az évben eladták a nyolc éve csak máról-holnapra tengődő gyárukat az államnak. Az eladás előtt hosszas tárgyalásokat folytattak abban a reményben, hogy Sámuel igazgató maradhat, és Géza, aki több évtizede a gyár műszaki vezetője volt, ugyancsak állást kap. Az eladás után a Fischer név azonban teljesen kiszorult a gyárból. Fischer Sámuel idejében a művészi márkák helyett kommersz termékek készültek. A Fischer-testvérek, szemben apjukkal, azt az álláspontot vallották, hogy apjuk művészieskedése taszította a tönk szélére a gyárat. Ez persze nem igaz, Hiszen Herenden Sámuel idejében sem javultak a viszonyok, ellenkezőleg, a gyár továbbműködési feltételei ekkor szűntek meg. Míg tehát Fischer Mór idejében — ha történtek is kísérletek régi meisseni és bécsi márkák utánzására, imitálására —, ezek a külsődleges hasonlóságokon túlmenően művészileg sem színvonaltalan készítmények voltak, hanem olyanok, melyek dicsőséget hoztak Herend nevének. Ezzel szemben Sámuel idejében készült bécsieskedés meg sem közelítette az egykori bécsi gyár világhírű készítményeit. Ezek a szó legteljesebb értelmében silány importcikknek tulajdoníthatók, mert sem művészileg, sem technikailag — technológiailag nem voltak megfelelően kimunkált porcelánok, darabok. A gyár hanyatló helyzetét leginkább a Kamara 1883, 1884 és 1885. évi jelentései ecsetelik: „Porczellán gyártással kamaraterületünk területén a jelentésünk tárgyát képező évek során csak a herendi porczellángyár foglalkozott. Ezért gyárt Eszterházy gróf pártfogása mellett Fischer Mór alapította, ki főkép csak finom porczellán előállítására fektetett súlyt s különlegességeivel, nevezetesen régi porczellánok ügyes utánzataival elismert hírnevet vivott ki. A geniális alapító halálával bekövetkezett a nagyhírű gyár hanyatlása. A családtagok szétváltak s Fischer Sámuel, a ki atyja örökébe lépett, anyagi eszközök hián csakhamar nem volt képes a gyártást nagyobb mérvben folytatni. Ehhez járult egy második súlyosbító körülmény. A gyár saját kaolinnal nem birván, tömegtermelésre nem gondolhatott, hanem tisztán a finom luxuscikkek előállítására volt utalva, melynél az anyagnak a vasúti díjtétele által felemelt ára nem jön tekintetbe. Az ily gyár azonban csak alig életképes, mig naprólnapra ujat állit elő, a herendi gyárból pedig alapitójával együtt kihalt a teremtő szellem. Kamaránk mindezek tudatában s a folytonos hanyatlás jeleivel szemben azért már évek óta hallata Kassandra szavát s kivált 1880. és 1881. évi főjelentése során, sürgősen felkérte a magas kormányt, ezen régi, Magyarország iparának díszére váló gyári vállalat megmentésére".

27 Azonban Fischer Sámuel minden furfangja elégtelen volt ahhoz, hogy a tönk szélére jutó gyárat a csődből kivegye. „Az 1884. év végre meghozta az oly soká sürgetett megoldást. Ezen év január 20.-án ugyanis — olvashatjuk az idézett kamarai jelentésben — a nagyméltóságú földmivelés, ipar és kereskedelemügyi m. kir. minisztérium megvevé Fischer Sámueltől a herendi porczellángyárt összes tartozékaival egyetemben s ugyanaz évi május hó 19-én megalakult a „herendi porczellángyár részvénytársaság", mely 150 000 alaptőkével ezen gyárüzemet kezébe vévé". Ezzel új korszak kezdődött a gyár életében. Katona Imre 310