A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Molnár László: A városlődi kőedénygyár (1866–1950)

H) Az ,,A"/I. épület keleti oldala az alagútkemence nyomaival. H) Ostseite des „A"/I. Baus mit Spuren des Tunnelofens. H) Côté est du bâtiment «A»/I, avec les restes du four de séchage. H) Восточная сторона здания «А»/1 со следами печи. jellegéből adódóan más irányban hatott az igény kielégítésre ez a fajta művészi produktum és a gazdaságosságra. A többi között ennek eredménye a viszonylag rövid idejű virágzás, majd a visszatérés a korábbi társadalmi igény és gazdasági érdekeltség által is szorgalmazott hagyományokhoz (28, 29, 30, 31. sz. képek.) A millenniumi évek eklektikus világába való beilleszkedés nem okozott nehézséget Városlődön. A síkdíszítmények után a rózsa kompozíciók ismételt alkalmazása azonban nem a korábbi szinten valósult meg. A mechanikai eszközök térhódítása révén az edényfelületen, elsősorban a tányérokon a sablonált, tuppfolt részletek már csak néhány ecsetvonást engednek a kézifestésnek. A szürmintából alakított motívumvilág mesterkélt tervezettsége miatt nem nyerte meg azoknak a tetszését, akik a szűröket „viselték", ezért a gyárak inkább a keresett hagyományokat őrző díszítményekhez tértek vissza. A síkdíszítmenyű edények, étkészletek, vázák a kisvárosi polgár népieskedő környezetében találtak számottevő érdeklődésre. A díszítési mód rövid fellendülését nem a hanyatlás követi, hanem egy élesen meghatározható törés jellemzi megszűnését. AXX. század elején is lényegében a millenniumi eklektikus irányvonal az uralkodó. (11., 12., 13., 14. sz. képek.) A kőedényművészetben általános elerőtlenedés tapasztalható. Egyre jobban zsugorodik az a felvevő terület, amely évtizedekkel előbb még széleskörben igényelte a népies kőedényeket. Az a néhány esztendő, ami még az első világháború kezdetéig tartott, újabb eredményekkel már nem gazdagítja a városlődiek művészetét sem. A közel egy évtizedes gazdasági pangás, a gyár szervezetében bekövetkezett változások, az infláció, mind hatással voltak az edények milyenségére, művészi megjelenítésére. Ahogyan az egész társadalomban tapasztalható volt egy konzervatív, retardáló szemlélet, a feudalizmus iránti nosztalgia, ugyanúgy megfigyelhető az iparművészetre, a kerámiaművészetre, végezetül a városlődi termékekre is egyaránt érvényes tartózkodás, visszafordulás. Az előrehaladás, ami a második részvénytársaság időszakában mégis tapasztalható, mindössze két irányban érzékelhető. Az egyik a vörösagyag korszerűbb feldolgozása kisebb készletek formájában, amiről már korábban megemlékeztünk. A másik az 1930-as évek végén a síkdíszítmények felújítása, ami a fentiek összevetésével is inkább negatívan értékelhető. A díszítmények kobalt kék színe, látszat előkelőséget kölcsönöz a minőségében gyenge kőedényanyagnak. Ennek következtében a tárgy a legtöbb esetben elveszti anyagszerűségét. A díszműveken alkalmazott motívumok határozottan a porcelánfestés hatását utánozzák, gyakran aranyozással, ami további eltávolodást jelent a kőedény jellegétől. Ez a felújítás szélesebb körben való alkalmazást és elterjedést a II. világháború miatt nem eredményezett. (34., 35., 36. sz. képek.) Századunk öt évtizedében végsősoron a fentiek kivételével alig haladt valamit előre a kőedényművészetben, nem fejlődött annak forma-, motívum- és színvilága, a kompozíciók egyre lazábbakká és szerkezet nélkülivé váltak a középszerű edényfestők ecsetje alatt. Más irányzat megfigyelői is lehetünk akkor, amikor egyszerű használati edényigény kielégítésére készítenek tányérokat, készleteket, konyhai felszereléseket, illetve felszerelési tárgyakat rajzos vagy festői díszítmény nélkül egyszerű zárócsíkkal, vagy néhány sablonnal készített apró virággal dekorálnak. Az utolsó évtizedekben a korábbi stílusformák együtt élnek. Ez az edényanyag már a társadalom nem egy meghatározott rétegének, osztályának ízléséhez kapcsolódó, hanem egy a kerámia iránt általában megmutatkozó igény kielégítését tölti be a városlődi kőedény-termékek esetében is. Molnár László 296