A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Bartócz József: A veszprémi csutorások

1. mivel az ollyan törzsököt áruló szabadon hozván azokat is a városra, kik közül Szentgáliak, Gyertyánkutiak, Cseh-Bányaiak, Lókutiak, Olaszfaluiak, Pénzeskutiak, Zircziek és Kislődiek is találtatnak, és igy melyik határbéli törzsökért bűntettesének meg a czéh éppen által nem láthattya. Annyival is inkább, 2. mivel ha a csutorás meg nem venné a törzsöket, megvenné azt Fislér, Pintér, Metző. Márpedig; 3. ezen csutorás czéhnek e jelen való üdőben is a Budai Comissióba 10 000 darab csutorát contractus mellett utolsó októberig ezen esztendőben beállítani szükséges iménd, de még onnénd is inditatván. 4. Mivel ha bár a csutorás czéh a Szent-Gályi határbéli erdőn magának álló fának leendő kiadattatásáért könyörgött is vala több izben ez ideig, mindannyiszor megtagadtatnak a czéhnek kérésére a nemes comissárius által, mert ugyanis inkább a Tekenyő, Lapát és Villa tsinálóknak adták azokat. Mindezekre nézvést könyörög a csutorás czéh a már irott három czéhbeli mester társainak minden további háborgatás alul leendő felszabadittatásáért. Most pedig ezeknek fellfödözése után vagyunk Tekintetes Feő Biró Urnák Veszprém 10. aug. 1820 alázatos szolgája a Veszprém Csutorás. Czéh Közönsége" Érthető, hogy ha ilyen körülmények között a mesterek között kiéleződött a verseny a faanyag beszerzésénél és nem tartották be a céh előírásait. A hetipiacon, a fa vásáron napirenden vannak a veszekedések; a mesterek becsmérelték az eladót, orozva elhozattak iharfát, a nagyvázsonyi erdőből, az apa a fiától erőszakkal elvette a fát, a mesterek egymásra licitáltak, összeverekedtek az erdőőrökkel stb.

83 3. A CSUTORA ÉRTÉKESÍTÉSE A hadiszállításokról és a néhány kereskedőnek történt eladásokról már szóltunk. Ezek azonban — bármilyen nagy mennyiségek voltak — csak kivételnek tekinthetők. A csutora értékesítése általában mégis az országos és heti vásárokon történt. A mesterek készítményeiket a fogadott kocsikra rakták és felkeresték a különböző vásárokat. Rendszeresen árultak a helyi vásáron kívül Székesfehérváron, Szekszárdon, Tolnatamásiban, Somogyban. A székesfehérvári vásáron állandóan kijelölt helye volt a veszprémi csutorásoknak, de elkerültek még a pesti vásárokra is. A tamási elöljáróság 1801-ben pecsétes levélben közli a céh vezetőivel az öt vásár időpontját. A fehérvári vásárbiztos 1822-ben értesíti a céhet, hogy a cédulaház előtt az első helyet a veszprémi csutorásoknak jelöli ki, azután következnek a várpalotaiak, majd a pápaiak.

84 A mesterek fogadott kocsival vitték a portékát. Már 1774-ben találunk adatot, hogy a csutorások együtt vannak, egyik céhmester házánál, amikor az „Örzsébet napi vásárra kocsist keresnek". Hiány lehetett fuvarosokban, mert még Felsőörsről is fogadnak kocsit annak ellenére, hogy ha paraszti munka volt a fuvart nem teljesítik. 1801-ben az egyik fuvarost fel is jelenti a céh a bírónál, de hiába, mert azt a választ kapták „mert most előbb hadd nyomtasson el".

85 A vásárokra csak egy kocsi árut vihetett minden mester s ha áruját a vásáron asztalra rakta ki, csak egy asztalon árulhatott. 1733-tól kezdve a céh azt is kikötötte, hogy „cifra" vagy „kockás" csutorát nem szabad a vásáron árulni. Ezek ellen a szabályok ellen vétőket pénzbüntetésre ítélték. Mégis minden évben több mestert büntet meg a céh, mert a vásárokon „cifra" vagy „kockás" csutorát árult. Különösen gyakori az ilyen büntetés 1839—1846 között. Bizonyára kelendő volt a díszes csutora, de mivel feltételezhetően nem tudott mindegyik mester készíteni, a céh elöljárósága kizárta a céhen belüli versenyt. Ugyancsak több büntetést szab ki a céh a jegyzőkönyvek tanúsága szerint azért, mert egyes mesterek két szekérrel vittek a vásárra, vagy két asztalon árultak.

86 A Vásározások alkalmával — gondoljunk egy-egy jól sikerült nap után—elmaradhatatlanok voltak akocsmázások. Az ivászatok után verekedésre is sor került, amibe a hatóság is beavatkoztak.

87 4. A ROKONSZAKMÁK KIZÁRÁSA, HARC A KONTÁROK ELLEN A bakonyi erdők falvainak lakói közül sokan nem tudtak a mezőgazdaságból megélni, ezért a nép faszerszámok, házieszközök készítésével segített magán. A háziipar termékei mentesek voltak a földesúri szolgáltatástól, így a jobbágyoknak csak az anyag beszerzésére volt kiadása. Mikor a céhek a nem kívánatos verseny miatt — mint kontárok ellen — felléptek a háziiparosokkal szemben, a nemesi kúriák Védőszárnyai alá húzódni, de ezt a megye már 1720-ban megtiltotta. Bár a veszprémi csutorások mindig megvédték kiváltságaikat, nem találunk a céh iratai között olyan adatot, hogy vitájuk lett volna a veszprémi vagy más helyen működő esztergályosokkal. Ezek pedig készítettek a csutorásokhoz hasonló tárgyakat. A nagybányai esztergályosok 1716. évben kelt céhszabályzata szerint kétféle mesterség működött a céhen belül; az esztergályosok és a tálas mesterek. Előbbiek készítettek csutorához hasonló „csucsosszáju féloldalu lapos palackot".

88 A céh irataiból egy esetről tudunk, amikor a városon kívül lakókat a céhbe való belépésre akarja rábírni (Filia). 1787-ben panaszt tettek a viceispánnak a bakonybéli „himpellérek" miatt. Főképpen azt panaszolták, hogy a bakonybéliek miatt nem tudnak csutorának alkalmas, jó fát kapni, holott nekik „a Felség csutoráihoz kellene". Azt kérték, hogy lépjenek be a bakonybéliek a veszprémi csutorás céhbe és remekül csináljanak „egy tányér remeket, csapott, kétoldalú un. trancsértányért". Felsorolta a panasz a 9 himpellér nevét is. Azt a panaszt január 21-én adta be a céh, s már 23-án elrendelik, hogy a bakonybéli tányérosok január 27-én jelenjenek meg Besenyő Márton csutorás céhmesternél „mert különben a Vármegye katonája által citáltatnak".

89 A bakonybéliek nem várták meg a határidő elteltét, hanem január 25-én ők is beadvánnyal fordultak az alispánhoz, s többek között helytelennek mondták a veszprémi csutorás céh azon állítását, hogy miattuk nem kapnak alkalmas szerszámfát, mert az „ő határukból soha még egy törzsököt Veszprémbe nem vittek". Megemlítették, hogy ők minden évben vettek az erdőn egy-egy álló fát, ami alkalmas szerszámkészítésre. Nem is dolgoztak rendszeresen az egész évben, csak akkor „ha paraszti munka ősszel megszűnik". Ekkor azonban nemcsak tányért, mozsarat, hanem teknőt, talicskát is csináltak. A bakonybéliek beadványa szerint a szerszámfaragó emberek száma mindinkább apad, mert „az öregebb (nagyobb) szerszámfaragásnak kényszeritettünk ellene mondani a fának fogyatkozása miatt". Beadványukban végül kijelentik, hogy készek inkább a munkától elállni, de a céhbe nem lépnek be.

90 Január 27-én a bakonybéliek folyamodását az alispán kiadja a csutorás céhnek, amely már 3-án válaszolt is a bakonybélieknek. Nem fogadták el a felhozott kifogásokat. Azt állította a veszprémi céh válaszában, hogy a bakonybéliek drágán adják az árut és nyáron is dolgoznak. „Nyáron is csinálják a mesterséget, műhelyben, sőt az erdőkön gunyhókat csinálván amint a zirci kőrisesben és a Ns. Eszterházy gróf erdejében is megtörtént".

91 Kérték az alispánt, aki nem akar dolgozni a mesterségben adjon írást, vagy kötelezze őket a céhbeállásra. Ezek után a viceispán kötelezte a bakonybélieket, hogy február 8-án jelenjenek meg előtte Veszprémben. Bár a kihallgatásokról feljegyzéseket nem találtunk, mégis bizonyos, hogy az ügyet sikerült békésen elintézni, mert 1789. február 28-án megegyezést kötött írásban a céh a „Tekintetes Drága nagy Ur Ordinarius Vice Ispány jó Kegyes Pártfogó Urunk" rendeletéből a bakonybéliekkel. Az egyezség szerint minden belépő bakonybéli 3 fr 50 krajcárt fizet. Tartoznak ezenkívül 254