A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Bartócz József: A veszprémi csutorások

replő váltópénz a poltura Mária Terézia alatt 1747—1755-ig és II. József egyedüli uralkodása alatt 1780—1790-ig volt forgalomban

67 A veszprémi csutorás céhben név szerint 14 legényről tudunk. A legénycéhről nem maradt fenn írásos emlék, de az öregcéh iratai között számtalan olyan adat van, amely a legénycéh fennállását kétségtelenné teszi. A veszprémi Bakonyi Múzeumban őrzik a legénycéh korsóját. 1834-ben a legények új ládát kapnak, a régit eladják. 1877-ben is említik az ifjúság ládáját. Mivel a legények száma az adatok szerint 14-nél soha nem volt több a „kistársaság" nem fejthetett ki nagyobb működést. Az elmondottakon túl összefüggő adatok a legénycéhről nem állnak rendelkezésre a kistársaság iratai nincsenek a Bakonyi Múzeum birtokában. A céhiratokból itt-ott következtethetünk a legénycéh működésére; 1868-ban az évi generálgyűlésen 2 forintot adnak az „ifjúság ládájának", 1873-ban pedig bejegyzik a protoculumba, hogy a „kistársaság ládája az új atyamesterrt elfogadja".

68 A mesterek és legények együttélése sem volt zavartalan. Nem egyszer panaszolják a legények, hogy bérüket a mester nem fizette ki, az előírtnál többet dolgoztatott, de még arra is van adat, hogy a mester a legényét megverte. 1836-ban arra kötelezték a legényeket, hogy a munkavizsgáló mesternek fizessenek fejenként 6 krajcárt azaz 2—3 csutora munkabérét, azonkívül ha a munkavizsgáló hibát talált, a legényt érdeme szerint megbüntették. Ha a legény a mesterséget elhagyta, súlyos árat fizetett, ha ismét csutorás-legény kívánt lenni. 1840-ben Huszár János mesterségét elhagyta, s csak úgy vette vissza a céh, hogy 10 forintig köteles ingyen dolgozni, illetve ezt az összeget a céhládába befizetni. Ez azt jelenti, hogy kb. 200 csutorát ingyen készített (két hónapi munka) csak az ellátást kapta a céh által kijelölt mestertől. Más esetben újra fizetni kellett a szegődtető és szabaduló pénzt és meg kellett adni a társpoharat, ami együttesen 12 forint volt.

69 Nagyon jámborul kellett viselkednie a legényeknek, nehogy az úriszék elé kerüljenek. 1821. december 7-én a Török István csutorásmesternél dolgozó Ripel József a háziasszonnyal összeperlekedett. Mint visszaeső bűnöst az úriszék a következőképpen büntette: „a vasban álló magának meg érdemlett büntetésére, másutt pedig hasznos példájára a mai napon a vármegye háznak kapuja alatt el veendő kemény 16 pálca ütésekre ítéltessék és megjavulásának reménye alatt szabadon elbocsátatni rendeltettük".

70 A mesterlegények, munkások a kiegyezés után az országon kívül, Amerikában, Franciaországban próbálnak szerencsét. A belügyminiszter 1876. január 9-i leiratát a városi jegyző megküldte a csutorás céhnek is. A leirat közölte, „hogy a legújabb időben számosabb Magyar és Osztrák alatvalók, különösen iparosok vándoroltak ki Észak-Amerikába azon reményben, hogy ott mint iparosok és munkások magasabb díjazás mellett fognak alkalmaztam... Minthogy jelenleg a honos munkások sem láttathatnak el elegendő munkával, ... a kivándorlók ugyan ott a legnagyobb ínséggel küzködnek".

71 Az 1877. július 7-i belügyminiszteri leirat pedig megállapította, hogy „még mindig számos munkakereső érkezik az osztrák—magyar monarchiából Parisba.. . abbeli biztatásra, hogy Parisban a világkiállítás alkalmából elég munka található utaztak oda. Minthogy azonban Párizsban naprólnapra nehezebben lehet munkát találni, az oda érkező nagyszámú munkás a biztos nyomornak van kitéve".

72 IV. A CÉHMONOPÓLIUMOK 1. GYANTA BESZERZÉSE, KERESKEDELMI KAPCSOLATOK A céh két irányban állott kapcsolatban a kereskedőkkel; a gyanta vásárlásánál és a készáru eladásánál. A gyantát állandóan a „gyantáros némettől, zsidótól" vásárolták. A céh irataiból megállapítható, hogy a fő szállító egy „Vira nevű kalmár Hörnstein-ből". Lovaskocsival, fahordóban szállította a kereskedő a gyantát, egy-egy alkalommal 7—15 mázsát. A kereskedők — de különösen az állandó szállítójuk Vira — hitelt is nyújtót a céhnek. Sok feljegyzés tanúskodik arról, hogy minden szállítmánynál részben, vagy egészen adósok maradtak a kereskedőnek. Virától 1823 novemberben vesznek először gyantát, de már 120 forinttal adósak maradtak, s a fizetést György napra (április 24.) ígérik. Majd 1827 augusztusában ugyanettől a kereskedőtől 6 mázsa 10 forint „gyantárt" vettek mázsánként 9 forintjával és adósok maradtak az egésznek az árával Szentmihályig, s akkor pontosan ki is fizették a tartozást.

73 A feljegyzésekben még a következő „gyantárosok" találhatók: „Czigler, Klauser, Firig, Rosa Josef, Part József és Franz nevezetűek. Viasz vételről is vannak feljegyzések pl.: 1821-ben vettek 101 fontot. A gyantát a mindenkori céhmesternél raktározták. Itt mérték ki a „céh mázsáján" a mesterek részére. A legtöbb mester ugyancsak hitelbe kapta, s részletekben fizette meg. A hadiszállítások időszakában a gyanta árát az osztozkodásnál levonta a céhmester. A szétmérés nem mindig lehetett pontos, mert előfordult, hogy vagy pénz, vagy valamennyi gyanta megmaradt. Feltehető, hogy a céh a vételárnál magasabb áron osztotta szét a tagoknak, mert rendszeresen találkozunk „gyántárdivisióval", amikor a megmaradt pénzt vagy gyantát szétosztották. Az osztozás az elvitt gyanta arányában történt.

74 Egy alkalommal előfordult, hogy a mesterek kételkedtek a mázsa hitelességében és bevádolták a céhmestert.

75 Az éves generális ülések alkalmával, amikor számadást csináltak, a céhmester a gyantával is elszámolt. Besenye István az új céhmesternek átadott 1820-ban 148 forint készpénzt és 117 forint értékű gyantát.

76 A csutorához való fát a mesterek nem vásárolhatták kereskedőtől, mert azt a céh szigorúan tiltotta. Nyilván a fa szűkében a mesterek nem tartották magukat ehhez a szabályhoz, mert a céh 1815-ben újra szigorú büntetés mellett tiltja a kereskedőktől történő fa vásárlását.

77 Az előzőekben már beszámoltunk a hadiszállításokról, s kitűnt, hogy a céh — két esetet kivéve — kereskedő közbeiktatása nélkül szállított. A készáru kereskedelmi értékesítésével egy ízben az 1875 évi XXXVII. törvénycikk megjelenése után találkozunk A csutorás céh és a kereskedő pecsétjével ellátott okmány szerint Deutsch Adolf veszprémi kereskedő 1876. május 13-án szerződést kötött a céhvei 3000 darab csutofrára, 37,50 forintos áron 100 darabonként. A kereskedő 100 lorint foglalót ad és a szerződésben kiköti, hogy „előfordu ó viszálkodás esetén mindkét fél alá veti magát szabadon választandó sommás bíróságnak".

78 A céh gyakran vett igénybe kölcsönöket, amely után kamatot fizetett. A kölcsönadók neve, a kölcsönvett összeg és a fizetett kamat a feljegyzésekből megállapítható, de azt csak valószínűsíteni lehet, hogy a kölcsönadók a céhmesterek gazdagabb rokonai, ismerősei lehettek. A céhiratokból a 255. oldalon feltüntetett kölcsönöket lehetett megállapítani. A kölcsönök visszafizetése nem ment mindig simán. Az 1840-ben felvett kölcsönnel foglalkozott az 1843. március 24-i céhgyűlés. Elhatározták, hogy azt a 200 váltó forintot, melyet régebb idő óta kamatra felvettek és ezelőtt volt céhmester által elköltetett részint a rendszertelenül vezetett számadások miatt nem derült ki, hogy hova lett, elhatározták, hogy az ezek után bejövő pénzből a hiányzó összeget törlesztik és mindennemű felesleges kiadástól az eddigi szokásos borozások és egyéb költségek „szorosan megtiltatnak". A céh határozata Pintér István céhbiztos jelenlétében történt. Cecei Ignác gyámatyától kölcsönvett pénz szétosztását 1841. decemberi céh gyűlésen elismerik azok a mesterek, akik a kölcsönből részesültek. Valamennyi pénz még hiányzott és úgy határoztak, hogy az a 24 céhtag, aki a legutóbbi céhgyűlésen osztalékot kapott, tartozik a hiányzó összeget legfeljebb egy hónap alatt összeadni. 252