A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Horváth József: A vörsi templom története

fekszik, alacsony, száraz, de eléggé tűzveszélyes helyen. Megállapítja a jegyzőkönyv, hogy benne közveszélyes tovább istentiszteletet tartani, azért amíg az új meg nem épül, a plébániai istentiszteleteket Berényben kell tartani. Megjegyzi még a jegyzőkönyv, hogy a plébánia ősi, de eredete ismeretlen. Ekkor már a plébániaház részben téglából, részben vályogból van. Két szobája van a plébánosnak, kettő a személyzetnek.

28 Kurbély György tehát kiadta az utasítást, hogy a régi templomot közveszélyes állapota miatt tovább nem szabad használni és helyette újat kell építeni. Az új templom építésének küzdelmes harcát részletesen megörökítette Kövér János a História Domusban. Zamatos nyelvezetű leírása megérdemli, hogy sok részletét itt is idézzük, hiszen az építkezésen kívül igen sok kortörténeti adatot is tartalmaz. Vörs földesura ezidőben gróf Festetics György különélő felesége, Saller Judit volt. A filiális községek földesura pedig gróf Festetics György. Elsősorban az ő segítségükre számított a püspök is, a plébános is, a hívek is. De éppen itt érte őket a legkeservesebb csalódás és ez okozott a törekvő fiatal plébánosnak mérhetetlen sok huzavonát és keserűséget. Mindenekelőtt két keszthelyi iparossal, Eschner János kőművessel és Lichtenvohner Ferenc ácsmesterrel elkészíttették a 24 öl hosszúságú templom tervrajzát és költségvetését. De amikor a vasmegyei Molnáriban lakó grófnénak felküldtek, az elvetette a tervet s azt üzente vissza, hogy ez királyi városba is sok volna. Ekkor csupán 16 ölre terveztették s ez 68 104 Frt. 52 kr-ba került volna. Ezt a tervet és költségvetést a püspökhöz akarta felvinni a plébános. „Elindultam a plánummal 1816 január 29-én oly szándékkal, hogy Berénynél rálépek a Balatonra, délre a jó szányúton Tihanyig, onnét pedig estére Veszprémbe megyek : azonban egy erős és mindent kiforgató szél, melynek mássát még mind eddig nem értem, és mely 3 nap dühösködött, Fonyód és Keresztúr között elkapta kalapomat és köpönyegemet és elvitte örökre. Vissza kellett hát fordulnom és csak február 7-én vihettem föl."

29 A püspök a tervet továbbküldte a Helytartótanácshoz, ahonnan azonban csak három év múlva jött rá válasz. Közben a hívek között nagy egyenetlenség támadt, mivel a távoli Berénybe kellett misére járniok. A berényiek és a közeli szentgyörgyiek természetesen örültek ennek, de a vörsiek és a többi filiában lakók annál inkább zúgolódtak miatta. Az sem csillapította le a kedélyeket, mikor a plébános a püspöki rendelkezést megváltoztatva felváltva misézett Berényben és a félig lebontott régi vörsi templomban. A széthúzás sok kellemetlenséget okozott a templomépítésnél is. Megnyilatkozott ez, amikor 1815-ben a Bari-hegyen szüret alkalmával mustot akartak gyűjteni a templomépítésre. Ezt így örökíti meg a História Domus: „Meg kell itt jegyezni azt, hogy 1812-ben a borbul nagyon mohó termés volt, úgy, hogy helyet sem tudtak adni a bornak, nem hogy edényt, 1813 és 1814-ben pedig éppen semmi nem volt, se sok, se kevés, mert elfagyott mind, ekkor tehát a bornak szörnyű ára volt, amit 1812-ben 15—20 garason vettek, most 40—60 forinton is adták akóját, és ugyan ezen szükség miatt az 1815. évi termést is elkapták, úgy, hogy a mustot 15—25 forinton is megvették." Nagy lelkesedéssel kivonultak tehát a szőlősgazdák a Bari-hegyre, de hiába buzdította őket a plébános, csak két-három gazda ígért valamelyest, a többiek zúgva-morogva magára hagyták papjukat és a szép terv füstbe ment.

30 Nem sok szerencsével járt a plébános könyörgése a földesuraknál sem. Bár a püspök közbenjárására a Helytartótanács 12 010 Frt. utalt ki a mesteremberek fizetésére, az épületanyagot a földesuraktól szerették volna megkapni. 1818. szeptember 16-án kereste fel először Kövér János gróf Festetics Györgyöt Keszthelyen, hogy segítségét kérje. A dúsgazdag gróf azonban még azt sem engedte meg, hogy zsidi vagy szántói birtokain követ fejtsenek a hívek a templomépítéshez. Még kevésbé volt hajlandó meszet vagy épületfát adni. Október 19-én hírül vette a plébános, hogy a grófné is Keszthelyen tartózkodik. „Felmentem hát gyalog, mert mi többnyire csak gyalog szoktunk föl menni, hogy az öreg hajóknál való várakozásiul mentek legyünk. (Akkor nagyobbat kellett menni a Balatonyon, mert az Iszapi töltés csak 1822ben készült el.) ... Öszve jöttem a grófnéval, amit már oly régen óhajtottam. „Nos! Ugyancsak hát új temploma lesz? örülök rajta és szeretném látni minél előbb. Vettem levelét és mi engem illet, én is adok hozzá valamit, de hogy a terhet én húzzam, azt nem kívánhatják: adok 20 000 téglát." ... Azonban az öreg gróf valamint meglátott, elkiáltotta magát „Alázatos szolgája!" Egy 20 forintos cédulát kezembe nyomott, majd fele ebédig csupán én velem beszélgetett és igen jó kedve volt: de a templomot, vagy a követ elő nem hozta. Elvégeztük az ebédet, a kávét megittuk, a vendégek szélledezni kezdtek, hát egyszer az ablak mellé lesz és ezt mondja: No! s mivel szolgálhatok, mi tetszik? Én elmondtam amit a minap, ő is jobbára azt felelte és újra megmondta, hogy se követ, se meszet nem ád: hanem fát — fát, majd meglátom — fát talán — majd írunk Szentgyörgyre, megvizsgáltatom a jágeraimmal, ha van arra való."

31 A 20 000 téglával nem voltak nagyon kisegítve szegény vörsiek, hiszen az legfeljebb egy szobára elég. így hát újra a püspökhöz fordultak,aki látva a földesurakérthetetlen zsugoriságát, megengedte, hogy páhoki kőfejtőjéből teremthessék elő a szükséges követ. Egyben elrendelte, hogy a régi templomot sürgősen bontsák le. Még megtartották benne a búcsúi misét, november 12-én, majd 15-én hozzáfogtak bontásához. Hogy milyen kicsiny volt, mi sem bizonyítja jobban, hogy a tetejét maga a plébános Szűts Ferenc mesterrel egy fél óra alatt lebontotta. Az egész épület mindössze 6 öl hosszú, 2 öl és 2 láb széles és 2 és 1/2 öl magas volt. A tornya lehetett 1 öl magas, ez is téglából és benne egy kis törött harang. A másik kettő falábakon állott a templom előtt. November elején nagy lelkesedéssel hozzáfogtak a kőfejtéshez Páhokon, de csakhamar rájöttek: „kő ugyan van elég, de csak vékony és porhanyó és ollyan, mint a vászon korsó, minek elég meszet soha nem tudunk szerezni."

32 Abbahagyták tehát a munkát és újra a grófhoz fordultak, hogy adjon követ a Bari-hegyen. De hiába alázkodott szegény plébános újra a zsugori nagyúrnál, üres kézzel kellett eljönnie, illetve be kellett érnie azzal a 20 forinttal, amit szokása szerint a markába nyomott. Nagy gondot okozott a Páhokon kifejtett 45 öl kő hazahordása is. Erre csak a téli idő volt alkalmas, amikor a Balaton jegén közlekedni lehetett. Szerencséjükre olyan erős tél volt, hogy az emberek ilyen tartós szánútra nem is emlékeztek, így hát nagy vesződséggel, állat pusztulással három hét alatt hazahordták a nagy kincset jelentő épületkövet. Jelentős változást hozott a keserves előkészületekben Festetics György halála. Erről így számol be Kövér János: „Az Öreg Gróf, a Nagy Festetics meghalt 1819 április 2-án. Híres ember, nevezetes ember az egész Magyar Hazában. Lelke a litteraturának, csillaga a művelődésnek, arany oszlopa az Országnak... Ajándékozni szeretet, de csupán csak a maga nemes kedvéből: azonban ha kértek tőle, nem adott semmit, még esztendők által való könyörgésre is. 1816-ban aratás után szörnyű éhség és majd éhei hálás lett, úgy, hogy a Felség kérte az uraságot a szegénység segíttésére:6ekkor a balatonszentgyörgyi összes uradalomnak, öt falunak csupán 100 forintot adományozott, holott egy kila gabonának az ára is 40—60 forint volt: e felül azután még is, nekem, a kéthelyi és sámsoni plébánosoknak bizonyítványt kellett adni, hogy ő, igen is, az éhező jobbágysággal ezt a nagylelkűséget tette. Tett az országban hírért és dicsőségért sokat, de az Istenért ugyan nem ám. Istene igen kicsiny volt. Egy kápolnát nem épített sehol: de az ő rendelésével, vagy tudtával talán egy vakolást nem tettek valami templomon. Nem csuda hát, ha nem adott követ a Bari-hegyen."

33 A buzgó plébános még a temetésen kieszközölte a püspök útján az ifjú gróftól, Festetics Lászlótól, hogy a Bari-hegyen követ fejthessenek. Nagy lelkesedéssel és sok bajlódással ásták-vésték a hegyet a vörsiek, de kezdetleges szerszámaikkal nem sokra mentek. A filiális községek népe pedig mindegyre kivonta magát a közös munkából. Végül is a főbírónak kellett rájuk parancsolni, hogy teljesítsék a reájuk kirótt feladatot. „Ekkor kezdtek a szentgyörgyiek ébredezni és a szükség olyan bányákat is találtatott velők, mellyek felül eddig nem is álmodtak. Tudniillik volt hajdan a szentgyörgyi temetőben egy templom, melynek Szent György napján volt a búcsúja 43