A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Katona Imre: Történeti adatok Pápa topográfiájához

város katolizálásával ezek helyzete labilissá vált. Az iskola melletti parókia-házat 1672-ben, Laki Márton zaklatása után alig tíz évvel — a földesúr gr. Esterházy Ferenc már Galgóczy Istvánnak és feleségének Kemleky Katának adja 52 tallérért inscriptióba. Liszkay szerint

13 ez a ház a „bástyautcában, a reformátusok iskolája szomszédságában" állt. Miután a „Bástya", a volt Ranolder-intézet környéke a város egy másik pontján található, Liszkai közleményéből nem derült ki félreérthetetlen bizonysággal, hogy melyik épületet említi az adománylevél. Az eredeti oklevélben szó sincs „bástyautcáról". A ház, melyet a földesúr Galgóczynak és feleségének „adományoz" a „Bástya mellett lévő Uczczában (áll) kinek föl szélrül Várunk felé Szabó György Háza, Ali szerül pedig az Kálomisták Oskolájuk szomszédi". Tehát az eredeti oklevélből kiderül, hogy Szabó György már említett háza és a református iskola közötti épület szerepel az adománylevélben. Az épület még 1691-ben is református parókiaház. Ekkor ugyan már az adományos Galgóczy István nem él, a ház fia Galgóczy Imre tulajdona. Tőle veszi inscriptióba 1691 május 4-én Pártos István és adja „az Pápoi Helvética Confession lévő Eclésiánok... " A ház azonban úgy látszik nem sokáig marad a reformátusok kezén, mert a század utolsó éveiben a várhoz tartozó parókiát is elveszi tőlük a földesúr. A múlt század elejétől az volt a közhit, hogy 1660-ban nemcsak templomukat és ispitálukat

14 veszi el tőlük a földesúr, hanem iskolájukat és mindkét parókiájukat is. Ezzel szemben az iskola és a két parókia még évtizedekig megmarad kezükben. A templom elvétele miatt a kollégium udvarán emeltek auditóriumot, úgy látszik már az elvétel (1660) utáni évtizedekben. 1696-ban ez a templom már javításra szorul, mint ezt a református egyház április 9-től vezetett számadása tanúsítja. Nemcsak az iskola személyzeti szobáit alakítják át, hanem a templom kórusát is kijavítják. A reformátusok azonban 1660 után sem mondtak le elveszett templomuk visszaszerzéséről, ezért a kollégium udvarán álló ideiglenesen emelt auditóriumot csak átmeneti otthonuknak tekintették. 1725-ben még mindig „Könnyes Szemmel" nézik Templomuknak pusztán való állását és attól való megfosztásukat, „mellynek visszaszerzésében Isten tudja mennyit költöttének ennek az Ecclésiának Tagjai és most is sokat fáradoznak", — mint írják. Az iskola kb. 1725-ig állt a mai római katolikus plébánia és a mellette álló épület telkének Teleki Blanka utca felőli részén. A török hódoltság, majd a kuruc—labanc háborúk viharai miatt úgy látszik az épület állaga erősen megrongálódott „Mert bizony ez az Ecclésia itt eleitül fogva a törésen és a Bástyán állván erőssen meg fogyatkozott... " — írják a gyűjtőíven. Az eddigieket összevetve megállapíthatjuk, hogy a Ruszek-köz Teleki Blanka utcai részén állt még a XVII. században, sőt a XVIII. század elején is a reformátusok ősi scholája. A kastély felőli szomszédos parókiaépület az iskolával együtt kezdettől a városi joghatóság alatt állott, míg a mai katolikus plébánia helyén álló prédikátorház — a benne lakó prédikátorral együtt — a várhoz tartozott. A mondottak szerint a reformátusok iskolája városi iskola volt még a XVII. század elején és közepén is, sőt valószínűleg, mint ilyen lett a reformátusoké a XVI. század elején, amikor a város behódolt a reformációnak. A XVII. század közepén azonban mint városi iskola már alig fungált, mert a városban 1638-ban letelepedett pálosok iskolája átvette az ősi református városi iskola funkcióját. 1660-ban már mintegy 100 tanuló járt a pálosok iskolájába, ezzel szemben a református iskola tanulóit — talán számuk alacsonysága miatt — már nem tartják nyilván. A város katolizálásával és az iskola jellegével állt összefüggésben, hogy az iskola melletti prédikátorház tulajdonjogi kérdései mind többet foglalkoztatják a várost és a földesurat. A Ruszék-köztől a kastélyig terjedő háznegyed valamikor a XVI. század elején még egyetlen jobbágytelek volt ugyanúgy, mint a Ruszék-köztől a mai városi tanácsig terjedő utcasor. 1660-ban ugyanezen a telken már 11 épület áll. A telkek fél- és negyed-helyesek. A differenciálódás a XVI. század első éveiben ment végbe, mert 1510-ben, a Szapolyaiféle oklevél kiadásakor az egész telken még csak egyetlen ház állt. Hogy az adománylevélben ugyanerről a telekről van szó, az nemcsak abból derül ki, hogy a katolikus plébánia épülete ma is itt áll, hanem abból is, hogy a telek házai adóés szolgálatmentesek. A XVII—XVIII. században még elevenen élt, hogy ez 1510-ben Szapolyai által az egyháznak adományozott jobbágytelken épült a reformátusok iskolája és két prédikátorháza is. Mikor 1727-ben a reformátusok, az iskolájuk udvarán álló torony megrongálódott tetejét akarták megcsináltatni, Pongrácz Gáspár plébános nemcsak ez ellen tiltakozik, hanem egyáltalán kétségbevonta a reformátusoknak azt a jogát, hogy intézményeikkel e negyedben székeljenek. Mint válaszlevelében írja — „a reformátusok épületei nem úgynevezett szabad funduson vannak, hanem azon a telken, melyet valamikor Szapolyai János adott a pápai pébániának az uradalom földjeiből és pedig a Mária oltáránál mondandó misékre". De tudták ezt a reformátusok is, hiszen az iskola melletti parókiaház egykori okmányai közt ott van az 1510-es Szapolyai-féle adománylevél is. Figyelemre méltó, hogy a telekkel együtt egy üresen álló házat is ajándékoz Szapolyai a plébániának. Ez a ház az ún. halastó partján áll. Mivel a későbbi prédikátorházak közül az egyik közvetlenül a tó partján áll, az iskola és a bástya között, valószínűbb, hogy erről és nem a katolikus plébánia helyén álló épületről van szó az oklevélben. Míg a másik, a plébánia helyén álló parókia a várlelkész otthonául szolgált, ebben a városi lelkészek laktak a XVI. század végén, a XVII. század folyamán. Pápa csak a mohácsi katasztrófa utáni évtizedekben válik végvárrá, így érthető, hogy a várlelkészek otthonául szolgáló parókiát csak a véghellyé való átalakulás után szervezhették, míg az iskola melletti városi lelkészség már a reformáció meghonosodásával létesült, valószínűleg a katolikus plébánia helyén. Két lelkészségre és prédikátorra utaló adattal már a XVI. század utolsó évtizedeiben találkozhatunk a pápai református egyház iratai közt. Református egyháztörténészek szerint (Tóth E.) már Huszár Gál és Sztáray Mihály együtt, egyidőben voltak Pápa prédikátorai. Kanizsai Pálfi János 1612-ben kelt meghívó levelében már régi városi szokásként emlegeti, hogy a városban „mindenkor"... „két prédikátor lakott". Világos, hogy a „régi szokás" és a „mindenkor" kifejezések nem vonatkozhatnak a közvetlenül ekkori (1612) állapotra, hanem az ezt megelőző évtizedekre. Ennek tisztázása azonban már nem ránk, hanem egyháztörténészekre tartozó kérdés. Egy bizonyos, hogy az utcanegyed 1510-ben emlegetett legelső háza a mai Teleki Blanka utcában állt s a tóra nézett. Ez a ház még a jobbágytelek tartozéka volt, s feltehetőleg a középkorban építették. A másik prédikátorház — a mai katolikus plébánia telkén álló épület-komplexum, a XVI. század 70-es, 80-as éveiben épülehtett prédikátorház céljaira. Az iskola ugyancsak 1510 után létesült, még jóval a másik prédikátorház előtt. Ez az épület is a halastóra nézett. Érdekes, hogy a tó mint a város-struktúra egyik döntő tényezője szerepel ezekben az évtizedekben. A véghellyé való átalakulással a tó és a város közé palánkot emelnek, ezzel megszűnik a tó mint városképalakító tényező. A beépülés irányai megváltoznak az új konstellációval. 1660-ban a tó partján álló házak viselik az utcanegyed utolsó házszámait, mintegy ezzel is kifejezve, hogy ezen a részen az építkezések akadályoztatása miatt a házszámok már nem növekednek. Nem feladatunk, hogy Pápa késő-középkori alakulásával foglalkozzunk, noha érdekes feladat lenne a tó település-alakító, formáló szerepével behatóbban foglalkozni. A mai főtér házai és telkei a XVI. században alakultak ki. A házsort északról a várkastély zárta le, ezért a házak sora korszerűen alakult. Az első ház a Teleki Blanka utca északi sarkán állt, innen a mai katolikus iskola helyén álló épülettel fordult a főtér felé. A Ruszek-köz volt a főtéri-rész utolsó