A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

ifj. Harmatta István: Könyvismertetés. Péczely–Sági–Szutrély: A 200 éves keszthelyi kórház története

Könyvismertetés Péczely Piroska, dr. Sági Károly, dr. Szutrély Antal: A 200 éves keszthelyi kórház története Nehéz feladatra vállalkoztak a szerzők, amikor a rendelkezésre álló adatok alapján megkísérelték a 200 éves keszthelyi kórház múltjának összefoglalását. Tanulmányuk, amely a kórház 1959-ben ünnepelt 200 éves fennállásának tiszteletére íródott, mintegy száz oldalon tárja az olvasó elé azt a küzdelmes utat, amely az egykori uradalmi kórház megalapításától a mai modern és gyors ütemben fejlődő Városi Kórházig vezet. Jóllehet 200 év küzdelmes történetének összefogása ebben a terjedelemben akkor sem nevezhető könnyű feladatnak, ha bőséges korabeli forrásanyag áll rendkelkezésre, a szerzők munkáját csak nehezítette a kórházról fennmaradt iratok hiányos volta. A kórház irattára ugyanis a második világháborúban megsemmisült, és így még a két világháború közötti időkről is csak a kortársak elbeszélései alapján kaphatunk képet. Kórlapok és egyéb, a betegekkel kapcsolatos feljegyzések a múlt századból sem igen maradtak fenn és ebből az időszakból a kórház életéről jobbára leltárak, számlák, kinevezési okiratok stb. tudósítanak bennünket. Másrészt a szerzők — éppen a közvetlen kórházi forrásanyag hiányossága miatt — kénytelenek voltak igen sok adatot meríteni Keszthely város levéltárából, egykorú újságokból, könyvekből. Ezek a kórház történetével ugyan összefüggésben álló, annál azonban sokkal szélesebb körű kultúrtörténeti emlékek a nem kizárólag orvostörténeti érdeklődésű olvasó számára is értékessé és élvezetessé teszik a tanulmányt. Keszthely első kórháza a Festetics Kristóf által 1759-ben alapított uradalmi „Ispotály" volt, amely a betegek gyógyításán kívül az öregotthon feladatait is ellátta. A kórház tőkéje (később vagyona) adományokból, a szegény öregek által összekodult borból, pénzből, valamint köcsönre adott pénz kamatjaiból és a konyhakert jövedelméből gyarapodott. Ehhez jött még a Keszthelyen rendezett szórakoztató előadások bevételéből kapott részesedés. Ebben az időben 3—3 ágyas férfi és női kórteremmel, valamint 1 ágyas elkülönítő vei (később kezelővel) rendelkezett a kórház. A kórház orvosának háromszobás és konyhás szolgálati lakása volt, az öregek elhelyezésére pedig 4—4 ággyal rendelkező közös hálótermek szolgáltak. A betegek marhaszőrrel tömött matracon feküdtek, és nem hiányzott a lepedő, a huzatos paplan és a vánkos sem. Pedig a korabeli kórházakban ebben a korban a betegeknek csak a szalma jutott. Az épülethez tartozott még a konyha, egy nagy kamra, valamint a konyha személyzetének és az ápolónak a szobája. A megalapított kórház első orvosa minden valószínűség szerint Köhler Dániel lehetett, majd 1796-ban Mayerberger Camil, évi 200 forint fizetéssel, de 1798-tól kezdve már La Combé orvos nevével találkozunk. 1802—8-ig Dr. Lisziak András, majd 1810-től kezdve Dr. Stamberszky töltötte be ezt a tisztet. 1816-tól kezdve Dr. Gerhardt a kórház orvosa, mellette működik 1825-től kezdve Vasvári Márton sebészorvosi minőségben. Ő végezte el 1828-ban az első keszthelyi amputaciót. Utóda 1847-ben Dékmár János sebész, majd ez év végétől kezdve Radich József sebész. Időközben azonban a kórház „uradalmi" jellege változáson ment keresztül. 1839-ben a földesúrral kötött úrbéri szerződés értelmében a város önálló jogokat kapott. Nyilvánvalóvá vált, hogy a földesúr tulajdonát képező uradalmi „Ispotály" csak akkor szolgálhatja eredményesen a város lakóinak érdekét, ha a város tulajdonába kerül. Szinte már az önállósulás első perceiben megfogant az önálló kórház alapításának gondolata. A város kórházalapítási tőkéje egyre növekedett és amikor Fejér György végrendeletében vagyonkáját a kórház céljaira hagyta, a város 1852-ben 3000 forintért megvásárolta uradalmi kórház épületét. Gerhardt és Radich doktorok az uradalom orvosai maradtak és az épületben tovább működött egy ideig — a jelentős mértékben csökkentett — uradalmi kórház és szeretetház is. Az újonnan szervezett városi kórház létalapját az önkéntes adakozás és a szervezett társadalmi gyűjtés képezte. Ez ermészetesen nem tette lehetővé a magas szintű gyógyító tevékenységet. A város szerette volna a kórház gondját az egyházzal megosztani és azt egyházi jótékony intézménnyé fejleszteni. Ez sem sikerült és így a tengődő kórháznak ebben az időszakban még állandó orvosa sem volt. Az orvosok — 1857—60-ig Dr. Schütz, majd 1863-ben Dr. Dékmár János — évi 60, később 100 forintos fizetésükért csak vizitelni jártak be a kórházba, megélhetésüket kiterjedt magánpraxisuk biztosította. A fennmardt leltárak alapján igen hiányos és elavult felszerelésre következtethetünk. Még az 1884-es leltár sem említ orvosi műszereket, az orvosok nilvánvalóan a sajátjukat használták. A kórház anyagi gondjai arra késztették a várost, hogy a kórházat 1865-ben egy kisebb, gazdaságosabban üzemeltethető épületbe költöztesse. Javított a kórház anyagi helyzetén a régi kórházi épület bérbeadása is lakások céljaira. A fent említett intézkedések, valamint az adakozási propaganda következtében a kórház bevétele lassan nőni kezdett és 1890-ben már 11 235 forintos vagyonnal rendelkezett. Most már a kórház adakozott nem egy esetben. Egyre többet törődtek a betegek gondozásával, a tisztasággal, a kórház felszerelésének kiegészítésével. Minderre égetően szükség volt, hogy az orvoslás megnövekedett igénye mellett az egyre emelkedő beteglétszámot el lehessen látni. A város lakóin kívül a kórház betegeinek számát jelentősen növelték a Déli Vasút építkezésének munkásai, később pedig a 8. honvéd huszárezred beteg katonái. A nagyobb feladatokkal már nem állt arányban a mai postapalota helyén az ütött-kopott, az idővel és a javítgatásokkal dacoló ódon kórházépület. A századfordulóra megérett az új kórház építésének gondolata. A megvalósulás azonban még egy jó évtizedig váratott magára. Végül sok küzdelemmel áldozatkészséggel 1910-re elkészült az új épület 35 ággyal, külön épülettel a heveny és fertőző betegek részére összesen mintegy 120 261 korona költséggel. Igazgató főorvosnak Dr. Mojzer Györgyöt nevezték ki. Megszűnt a kórház szegényház jellege is, a szegények elhelyezésére külön intézmény szolgált. Az akkori időkhöz képest modern és gondosan összválogatott felszerelés (villanyvilágítás, röntgengép, mikroszkóp, házi vízvezeték hálózat) lehetővé tette a kiváló gyógyító munkát. Az épületet gondozott park vette körül és a betegek élelmezése sem hagyott kívánnivalót maga után. Az új kórházat szép számban keresték fel a gyógyulni vágyók és így 1912-ben az ápolási napok száma a közös kórtermekben 8694, a külön szobában pedig 87 volt. Egy orvos már nem tudta ellátni a megnövekedett feladatokat és így 1913. április 19-én alorvost neveztek ki Dr. Mesterics Elek személyében. A prosperitás felfelé ívelő vonala azonban hamarosan törést szenvedett az I. világháború miatt egyre súlyosabbá váló 391