A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Talpassy Tibor–Vigh Károly: Bajcsy-Zsilinszky Endre a pákövei törpebérlő. – A pálkövei Bajcsy Zsilinszky-bérlet története

Zsilinszky szemlátomást latolgatott. Mint a továbbiakból kiviláglott, azt, hogy elszánja-e magát élete legmegrázóbb mozzanatának ismertetésére. Végülis igenlőleg döntött. És én megtudhattam az ő szájából, a megrendült ember őszinte előadásában, mi igaz abból, amit annyi ellensége élete fekete foltjaként hánytorgatott. Feltárta Achim L. András halálának körülményeit. Azzal kezdte, hogy öccsétől voltaképpen ez az ügy választja el véglegesen és visszavonhatatlanul. Nem azért mintha Gábort bűnnel vádolná, hanem azért, m

<7rt testvére soha, az őt ért támadások legnagyobb v..,arában sem tartotta szükségesnek, hogy megszólaljon és azt mondja: „Emberek, a lövést én adtam le és nem a bátyám, akire az ügy egész ódiumát kenitek. Én lőttem, mert bátyám életét veszélyeztetve láttam és kötelességem volt őt megmenteni." Bajcsy-Zsilinszky Endre ezt a lapulást azért tartotta test vér ietlen, gyalázatos tettnek, mert Gábor jelentkezése és leleplezése elejét vehette volna annak, hogy rengeteg tisztességes ember, a történtek felőli tájékozatlanság miatt, elhúzódjon tőle. Mindenek előtt leszegezte, hogy Áchim, a parasztvezér korántsem volt nincstelen, 600 kövér hold földet, tanyát, tekintélyes városi portát mondhatott magáénak, 230 3. „Tanuljunk építeni a néptől". (Bajcsy-Zsilinszky cikke a Magyarország 1939. július 20-i számában.), 3. „Lerne bauen vom Volke!" (Faksimile des von Bajcsy-Zsilinszky geschriebenen Artikels in der Tageszeitung „Magyarország" vom 20. Juli 1939). 3. „On ne saurait épuiser l'architecture populaire" (Article de BajcsyZsilinszky, paru dans le numéro du 20 juillet 1939 du quotidien Magyarország). 3. «Будем учиться искусству строить у народа». (Статья Байчи-Жилинского в газете «Мадьярорсаг» от 20 июля 1939 года.) A felvidékről Békésbe települt szlovákságból emelkedett ki, akárcsak a Zsilinszkyek, (Bajcsy-Zsilinszky Endre dzsentri mivoltának emlegetése azért árul el nagy tájékozatlanságot) s a két család közötti rivalizálás valójában a földszerzés miatt kezdődött. Áchim, ugyanúgy, mint Zsilinszkyek, magasabb iskolába került, éppencsak az a fatális hiba jött közbe, hogy apja hatodikos gimnazista korában elhunyt s emiatt őt, hogy férfi legyen a háznál, anyja kivette a középiskolából. Ez a kényszerű véletlen azzal a következménnyel járt, hogy a rivális Zsilinszkyek eljutottak az egyetemi diplomáig s ezzel az akkori társadalmi hierarchia magasabb fokára léptek, ő pedig visszahuppant a félbemaradottak közé, még az akkor különös rangot jelentő egyéves önkéntességi jogot sem nyerhette el. A Zsilinszkyek elleni „osztálygyűlöletet" tehát a versenyben történt kényszerű lemaradás lobbantotta fel Áchimban, indokolatlanul, hiszen vagyonuk szerint azonos társadalmi osztály tagjai maradtak. Hogy Áchim lelke mélyén mennyire ez az indulat kapirgált, misem bizonyítja beszédesebben, minthogy haragja nyilait elsősorban a kvalifikációja révén legmagasabbra emelkedett Zsilinszky Mihály kultuszállamtitkárra és nem Zsilinszky Endre tanárra és szikjavítóra lövöldözte. Ezt a szikjavító Zsilinszky Endrét, a későbbi Bajcsy-Zsilinszky atyját csak másodlagosan gyűlölte. Ez az ő féktelen természete mellett, sajnos, csak árnyalati különbséget jelentett s egyáltalán nem vallott elvi emelkedettségre. Zsilinszky Endrét, mint birtokost nem is kezdhette ki, mert az idealista lelkületű tanár belebukott szikjavító próbálkozásába, birtoka elúszott; ilyen vonatkozásban Áchim maradt felül vele szemben. A birtokát megtartó Áchim id. Zsilinszky Endrében a tanultabb férfit támadta s megintcsak sajnos, gátlástalanul, mindenre való tekintet nélkül, így többek között célpontjai közé iktatta be a család nőtagjait is. De a Zsilinszky család egyetlen nőtagját sem érhette gáncs még erkölcscsősz oldalról sem. Ezt Áchim is belátta s az öreg Zsilinszkynek békét ajánlott. A galambszelídségű tanár, feledve minden gyalázatos bántást, jobbját nyújtotta korábbi ellenségének, olyannyira, hogy Áchim vacsora-meghívását is elfogadta. A vacsorán az iváshoz nem szokott tanárt tömték a borral, amelybe neki titokban külön szeszt is kevertek, minek következtében id. Zsilinszky teljesen önkívületi állapotba zuhant. Ekkor kivezették őt az istállóba, négykézlábra állították, kötőféket dobtak a nyakába, majd éktelen röhögés közepette becsődítettek az utcáról minden járókelőt, hadd láthassák a jászolhoz kötött „nagyságos urat". A béke, ilyen vendéglátás után, természetesen megint felborult és folytatódott az ádáz gyűlölködés.