A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Berta István: Egy mesterember életútja. Budai József pápai ácsmester emlékkönyve

gyanúsító irigy, engesztelékeny jóbarát. Mindkettővel Horvát Józsefnél voltunk tanoncok. Oláh Sándor erős, szabadszájú fiatalember, kedves és jó barát, egyetlen nagy bűne volt önmagával szemben, hogy egy heti keresetét ha megkapta, mire szálasához ért, ritkán tudta kifizetni a szobaasszonyt, amíg pénze volt, mindig ivott. Egyébként annyira ragaszkodó és hű barát volt, hogy az ingét is levetette a barátjáért. Amikor jelen soraimat írom, már ők rég kiszenvedtek. Elvitte őket, a mindnyájunkat kipusztító háború. Két előbbi orosz földön, utóbbi pedig olasz földön nyugossza békés álmait. Áldassék emlékük. Az itten ismertetett esemény következtében egész másképp rendeztem be életem hivatását, mint ifjú szerettem volna. Azonban mint mester is sohasem feledkeztem meg munkás voltomról, mindenkor igyekeztem becsülni a régi oszt/ályos/ társaimat, munkásaimat pedig, ha voltak, magamhoz hasonló munkások tiszteletével vettem körül, de minden politikától távol tartottam magamat. Mindezen események mintha nem is velem történtek volna, annyira közömbös volt előttem a politika 1918-ban. Néha mikor időm és kedvem volt, s egészségem engedte, kávéházba mentem. Június—július hónapban már sehol sem meséltek mást, mint a háború, ránk nézve közeli, de csúfos végét. Igaz, ha kedvenc lapjainkat olvastuk, állandóan tömve volt a dicsőséges győzelmektől, azonban később aztán buzdításul beismerték, hogy az ellenkezője az igaz. Rettenetes volt a munkások és tiszteséges polgároknak az anyagi és erkölcsi szenvedése. Az erkölcstelenség oly nagy volt, hogy a nőknek csak kis hányada maradhatott hű becsületéhez. Mindenki áruba bocsátá, mie volt. És mindenhol, hivatalban és egyebütt, ezek voltak szépek, kedvesek tiszteségesek. Kik csökönyösen védték becsületüket, leginkább hadi kurváknak lettek még a legtöbb hivatalban is nevezve. Városunk hasonlított egy bűntanyához, ahol nem lehetett mást látni, mint éhes, romlott, meggyötört gyermekeket, özvegyeket és a sírba taszított öreg édesapákat és anyákat egyrészt, és megnőtt szarvú, hivalkodó tisztek, tisztviselők, hadiszállítók és felmentett termelőket másrészt. Tekintélyes nagyságban kezdtek szaporodni a katonaszökevények, így ment ország szerte. A katonai kormányzat rendeletére működött már a Budapesti rögt/ön/ ítélő katonai bíróság báró Lukasics vezetésével. Ezen újabbkori Hajnau parancsával tömegesen végezték ki a szökött katonákat. Lapokból sohasem tudtuk volna, mert ily forma közlések jelentek meg. A közvélemény megnyugtatására utána jártunk, mi igaz azon rémségekből, hogy Lukasics parancsával a szökevényeket tömegesen végzik ki. Mindössze annyi az igaz, hogy a javíthatatlan szökevények elrettentő például a megérdemelt büntetést nyerik el. Azonban gyakran egész névsor lett egyes lapokban, mint a cáfolat kísérője leközölve. A hazatérő szabadságos és szökevény katonák hajmeresztő képekben festették le a fronton lévő állapotokat. Az élelmezés annyira rossz, hogy a legénység az éhségtől és a romlott lóhús élvezetétől már annyira leromlott és elkeseredett, hogy a büntetések fokozásával sem igen lehet már félemlíteni. A fronti büntetések közt a kikötés és a drót akadályok elé való kikötések már hatástalanok. Mind sűrűbben fordulnak elő egyes frontszakaszokon, lázadás szerűen a fegyelem megszegése. (Ezen a tavaszon véletlenül tanúja voltam, amikor Fülöp rendőr agyonlőtte az előtte menekülő Sódli József kat/ona/szökevényt. Ezen cselekmény elkövetője haramosan tettéért elő lett léptetve). (41—57 old.) Szomorúan sötét korszak következett a magyar munkásosztályra és a szabadon gondolkodó elemekre. A románok aug/usztus/ 4-én bevonultak Budapestre. Fridrich István nagyiparos és társai kérelmére a román katonai parancsnokság körülfogta az éppen ülésező magyar miniszteri tanácsot, feloszlatta és lemondásra kényszerítette. Habsburg József kormányzó és Fridrich István ragadták magukhoz a hatalmat a főnemesek, egyház és a ker/esztény/szoc/ialista/ pártokkal, és oly uralmi rendszert honosítottak meg, melyre a Dózsa féle paraszt lázadás óta nem volt példa. Egyetlen kínzókamra volt az egész ország. A megkínzottak borzalmas sikolya, a halálra vert és kínzott emberek hörgése visszhangzott belé. Akik tegnap még tántoríthatatlan vörösöknek val210 lották magukat, ismét a fórumon voltak. Elég volt valakire rámutatni, hogy kommunista, már a különítményi tagok munkába is vették. A munkásoknak színe, java százával lett felhajszolva és börtönre vetve. Az elfogott emberek kínzásához tartozott, hogy a megkötözött embereket az odacsődített ismeretlen vidékiekkel is agyonverették. Minden bírói eljárás nélkül, százával végezték ki a kommunista gyanús embereket. Huszár Károly, Haller István ker/esztény/ szoc/ialista/miniszterek bele-bele kontráztak a fajvédelem nevében, hogy mindent a zsidóknak köszönhet a magyar nemzet, tehát üsd a zsidót. A zsidó üldözés alatt mindenhol a munkás élet veszett, mert hisz a gazdag zsidóknak most is megvolt a kellő védelme: pénze. A szakszervezetek mindenfelé fel lettek oszlatva, a vezetők börtönben ültek, nagy részük kivégezve, az egyesületi pénzeket az akkori hatóságok elvették, és megszűnt minden lehetősége a munkások önvédelmének. József főherceg aug/usztus/ 27-én lemondott kormányzói tisztéről. Helyette Horti Miklós tengerész főtiszt látta el a legfőbb állami méltóságot. Az aug. 31-én alakuló új kormányban 1 szoc/iáldemokrata/ is mint miniszter részt vett, de mert az országban a különítmények tovább folytatták kegyetlen tevékenységüket, kénytelenek voltak visszalépni a szocialisták. Habár a felelőtlen gyilkosságok már ritkábban fordulnak is elő, ott tartunk még mindig, mikor jelen soraimat írom, mint 19 őszén, most már vannak szocialista képviselők, beszélhetnek is néha, de az ellenforradalom minden alkotása fent maradt. Törvényeket hoznak mindenről, amivel a munkások és dolgozók nyomorát csak nevelhetik. 24 szocialista és 12 egyéb párti a néppel érző képviselő, amikor jelen soraimat rovom, annyit ér a nemzetgyűlésen, mintha nem is volna, bármit indítványoznak, mint hazaárulók le vannak hurrogva, mert hisz csak azok lehetnek hazafiak, kik az egyház, nagybirtok és a nagyrangúak érdekeit ápolják. A népnek csak az a kötelessége, hogy dolgozzon és tűrjön. Hogy mennyire a dolgozók ellen van a jelen kormány minden munkája, mutatja a 3% forg/almi/ adó, a munk/ás/kereseti adója, határ vám a behozatalra. A gabonát s egyéb élelmet az országból kiviszik, de behozni nem engednek, hogy az élelem drágaságot fenntarthassák. A 19 őszén elkövetett rémtetteknek, tömegmészárlásoknak számtalan esetei illetékesek elé lettek terjesztve Siófok, Orgovány, Kecskemét, Devecser, Budapest, hatósági vizsgálat tömegmészárlásokban elmaradt. A nyilvánosságra hozó szerencsés volt, ha le nem zárták, a leközlő lapokat elkobozták, megbüntették, esetleg egy időre beszüntették, a gyilkosok pedig, mint nemzeti hősök ünnepeltetnek és közkegyelemben részesültek. A munkások százai pedig évekig börtönben, internáló táborokban szenvedtek, ha valahogy kikerülték a kivégzést. Szomorú napok voltak ezek, melyekre minden résztvevő, szenvedő, mint élete leggyászosabb korszakára csak megborzadva tud emlékezni. Pápa 1925 aug 10. Buday József (68—70 old.) FORRADALOM PÁPÁN. Személyes részvételem és közvetlen tapasztalatom. Tekintettel az üldözésre minek folytán idő és hely adataim hézagosak mert csak emlékezésből tudom ide rögzíteni. 1918 november l/-ét/ írjuk, tudtuk, hogy kitört a forradalom híre jött Tisza István halálának, de részemről kétkedéssel fogadtam. Folytatni akartam egyéni életemet tovább, a forradalombani részvétel nélkül. Azonban az ember tervez, a sors pedig kegyetlenül keresztül húzza számítását. Ünnep lévén találkoztam embereimmel Dolgos Gyula és Hokkeirer Ferencz közöltem velük holnap elutazom munka ügyben és ők mit dolgozzanak. Azonban nem kellett elutaznom. Másnap várom az embereimet, nem jöttek. Egész dél előttvártam, még mindég nem jöttek. Ebéd után már nem tudtam türtőztetni magamat, elmegyek hozzájuk, mert ami kis munkám volt, minél előbb be akartam végezni. Amind a városba igyekszem látom ám hogy kollégium felé özönlik a piros és nemzeti pántlikás tömeg. Érdeklődöm és magam is bevegyülök az áradatba. A ref. kollégium udvarán rögtönzött emel-