A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Berta István: Egy mesterember életútja. Budai József pápai ácsmester emlékkönyve

1. Részlet Budai József emlékkönyvéből. 1. Faksimile aus den schriftlichen Aufzeichnungen des Zimmermeisters József Budai. 1. Une page des mémoires de József Budai. 1. Фрагмент книги мемуаров Йожефа Будаи. visszaemlékezés között áll. Az első három fejezet ugyan­is szinte naplószerű pontossággal számol be az esemé­nyekről. Feltételezhető, és ezt a feltételezést ő maga is megerősíti, hogy akár a fronton, akár otthon a fonto­sabb eseményekről feljegyzéseket készített, és ezen fel­jegyzések alapján írta meg később az emlékkönyvet. A negyedik fejezet elején és közben is, maga a szerző jelzi, hogy erre az időszakra vonatkozó feljegyzései elvesztek, ezért csak emlékezetből tudja lejegyezni az eseményeket. Ez a tény azonban nem sokat von le a fejezet értékéből, és csak sajnálhatjuk, hogy eredeti jegyzetek hiányában nem lehet teljes. Az adatközléseiről el kell mondanunk — bár minket nem az események napra, órára való pontos lejegyzése érdekelt, hanem ezekre az eseményekre való szubjektív reagálás, az ezekről alkotott egyéni vélemény —, hogy kronológiai tévedés ritkán fordul elő. A fronteseményekről készült fejezet helymegjelölései viszont nem minden esetben azonosíthatók. Ennek kettős oka van : egyrészt az idegen hangzású nevek leírása nem mindenütt tökéletes, más­részt a térképek és egyéb tájékozódási segédeszközök hiánya, ami szerzőnk számára a pontos eligazodást nagyon megnehezítette. 14 Az emlékkönyvet a szerző szerkezetileg négy fejezetre tagolta. Ez a tagolás azonban nem jelent éles elkülö­nítést az egyes fejezetek között. Az első fejezet kivételé­vel, amely a családjára vonatkozó adatokat tartalmazza, a második és harmadik fejezet saját életének és környe­zetének leírása, amit a forradalmak időszakához érve, kiegészít az országos politikai események leírásával. A negyedik fejezet viszont kibővül egy eseménynaptárral, de ez is jobbára csak azokról az eseményekről tesz em­lítést, amelyekben maga is részt vett. A fejezetek sorrendje: Családunk életében bekövetkezett nagy események: 1—2. oldal Én magam: 3—57. oldal Októberi forradalom (őszirózsás forradalom): 57— 70. oldal Forradalom Pápán („Személyes részvételem és köz­vetlen tapasztalatom..."): 71—79. oldal. Végezetül az emlékkönyv közlésének módjáról né­hány szót : Válogatásunk nem változtatta meg az eredeti sorren­det, így került az 1918-as eseményekhez az 1906-os visszaemlékezés, és a legvégére, az 1925-tel záruló harmadik fejezet után, a Forradalom Pápán című feje­zet. A válogatásnál azt vettük figyelembe, hogy a saját magával, családjával és a pápai eseményekkel kapcsola­tos közlései minél részletesebben ismertetésre kerülje­nek, hogy életéről és az azt befolyásoló tényezőkről teljes kép alakulhasson ki. Éppen ezért az 1918—19-es országos eseményeket, rendeleteket ismertető részeket, mert ezek részben pontatlanok is és jórészt kommentár nélküliek, kihagytuk a közlendő anyagból. Ugyancsak kihagytuk a fronton töltött időszakra vonatkozó, de Budai szempontjából lényegeset nem tartalmazó ese­ményleírásokat is. Helyesírását a közzétételhez átjavítottuk. Mondat­szerkezetein csak ott változtattunk, ahol az értelem­zavaró volt, vagy feltételezhetően figyelmetlenségből nem tett pontot vagy vesszőt. Rövidítéseit, zárójelek között, mindenütt feloldottuk, mert azok sok esetben értelemzavaróak voltak. Régies szóhasználatát és az esetleg előforduló nyelvjárási szóváltozatokat meghagy­tuk, hogy az eredeti stílust ne változtassuk meg. Nevé­nek „Buday" formáját meghagytuk a szövegközlésben, de az ismertetésben a Budai formát használtuk, mert ez szerepel az anyakönyvi bejegyzésben. Ugyanez vonat­kozik a többi névre is. Az emlékkönyv 79 oldalnyi kézírásából megközelí­tőleg 45 oldalnak megfelelő szövegválogatást köz­lünk. Berta István 201

Next

/
Oldalképek
Tartalom