A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)
Sándor Pál: Adatok a parasztbirtok börténeti-statisztikai vizsgálatához Veszprém megyében
Az egymást ily módon keresztező tendenciák vizsgálata azonban nem hagy kétséget afelől, hogy a telekföldek végeredményben tovább szűkültek és ennek arányában szélesedtek ki a megváltandó maradványföldek. Mivel pedig a jogi átminősítések módszerével felnövelt maradványföldek egy részét is —• allodiális föld címén — magukhoz vonták a birtokosok, bővülésük és elszűkülésük arányai — országos határok között —• kiegyenlíthették egymást. A birtokrendezések során még mindig igen tekintélyes mennyiségű parasztkézen talált maradványföldek túlnyomó többségét tehát az egykori telekföldön kívüli maradványföldek képezték. C) A Veszprém megyei kép Ebbe az országos fejlődésmenetbe illeszkedett — igen jellegzetesen — a maradványföldek problematikája Veszprém megyében. A fentebb tárgyalt tipikus esetek itt is jól megfigyelhetők. A legáltalánosabb jelenség a telekföldek redukálásaként létrehozott maradványföldek megváltás fejében történő tulajdonba engedése, illetve a telekföld lecsípett részének allodiális földdé való nyilvánítása volt. Számos példánk közül hadd említsük itt csak a következőket. Bakonykoppányban, ahol a zirci apátság volt az egykori földesúr, az úrbéresek 23 4/8 össztelekkel rendelkeztek, s mi több, a tényleges maradványfölddel és a legelőjárandósággal együtt 30 3/8 telek után követelték összes járandóságukat az uraságtól. A maradványföldeket ugyanis illetményföldekként kezelték. Csakhogy a kincstár csupán 15 4/8 telek után volt hajlandó kárpótlást fizetni a földesúrnak s így az a fenti telekszámot ehhez a mércéhez igazítva csökkentette. Az ilyen módon redukált telekterjedelem kereken 278 hold maradványföldet bújtatott elő, amelyet a volt telkeseknek — ha nem akarták azokat elveszteni — pénzzel kellett megváltani az uraságtól. 74 Hasonló esetről tudunk Gyepesen és Fajszon is. A gyepesiek sem akarták a telekszámcsökkentés révén keletkezett, kereken 248 hold maradványföldet elismerni és megváltani, mivel azt a közbirtokosokkal illetőségként kívánták elismertetni — de sikertelenül. 75 Fajszon a parasztok 21 1/2 telekföldet követeltek törvényes tulajdonként, itt is amellett kardoskodva, hogy maradványföld nincs a kezükön, következésképpen nincs mit megváltaniok. Ám a földesurak (Tallián József és b. Schmerczing Antalné) mindössze 10 6/8 telket ismertek el, mégpedig úgy, hogy a két telekszám különbözetéből adódó úrbéres telekföld terjedelemkülönbségét itt is maradványföldnek tekintették. A parasztok végül itt is pénzen váltották meg e földeket. 76 A másik tipikus példát — többek között — Padrag esetében figyelhettük meg. Itt a kincstár (mint földesúr) 41 4/8 telekszám helyett csak 38 6/8 össztelekszámot ismert el törvényes tulajdonként és az ily módon előállt földkülönbözetet allodiális bérföldként kezelve, közel 100 holdat vont el a parasztoktól. 77 Mind a négy jellegzetes (és még szaporítható) példa kapcsán látható, hogy az ilyen megoldásoknál a volt jobbágyok húzták a rövidebbet. Vagy úgy, hogy az egykori úrbéres telektulajdon hányada általuk megváltandó maradványföldnek minősült, vagy pedig úgy, hogy azt, egyszerű földcsonkítással, a volt földesúr által bekebelezett allodiális földnek nyilvánították. Az egykori úrbéres telekföld ilyen, törvényes eszközökkel való elszűkítésének, illetve részben megváltandó maradványfölddé való jogi átminősítésének alapvető tendenciájával szemben megyénkben olykor —- az alacsonyabb osztályba sorolást a telekszám emelésével variáló vagy összekötő — telekföldbővítéssel is találkoztunk. így például Olaszfaluban (földesúr a zirci apátság) az 1859. évi egyezmény szerint az egész telek tartozékát az eredetileg számolt 33 osztályozott holdról 35-re emelték és ezáltal arányosan kisebb terjedelmű maradványföldet válttattak meg a volt úrbéresekkel. 78 Peremartonban még az 1845. évi egyezség szerint az eredetileg 35 4/8 telekszámot 36-ra emelte a veszprémi káptalan, nem számítva ide a 75 hold lóherést, valamint a kender- és káposztaföldeket. 79 Ez a gyakorlat a birtokrendezések során ugyan nem volt alapvető jelentőségű, mégsem számított szokatlan eljárásnak. Eddigi tapasztalataink szerint leginkább azokban a helységekben fordult elő, ahol — mint fenti példáink is tanúsíthatják — egyházi birtokos volt a földesúr 80 és ahol rendszerint kedvezőtlen feltételek alakultak ki a földesúr Öngazdálkodásának kiterjesztésére. Úgy látszik, hogy ezekben az esetekben — kis tételekről lévén szó — a volt földesúr inkább az állami kárpótlás, semmint a paraszti önmegváltás módszerét szorgalmazta. Ha a megváltás kérdését most már a konkrét statisztikai számok tükrében kívánjuk megvizsgálni, be kell érnünk a részleges eredményekkel. Említettük ugyanis, hogy az egykori telken kívüli maradványföldekre vonatkozó forrásaink hiányosak és csupán 64 helységre nézve teszik lehetővé a számszerű összehasonlítást. Sőt, e 64 helység közül 8-nál 81 — megfelelő adatok hiányában — a megváltás módját nem is sikerült megállapítani. Az így megmaradó 56 helységből, mint azt az I. számú táblázat mutatta, 13-ban nem voltak maradványföldek, 7 helységben 82 a volt úbréresek, természetbeni váltságképpen, földdel váltották meg a maradványfölaeket, ami azt eredményezte, hogy a parasztkézen talált és felmért maradványföldeknek kereken 7%-át vesztették el, illetve engedték át volt földesuraiknak. Újabb 7 helységben 83 a maradványföldek váltság nélkül kerültek át a parasztság tulajdonába, míg a fennmaradó 29 helységben pénzzel történt a megváltás. A megváltási tőke összege holdanként 13—20 (osztrák értékű) ft. minimum-maximum határai között mozgott, amit az évenként fizetendő 5%-os kamat is tetézett. A felmérhető helységek adatainak korlátozott száma általánosabb következtetések levonásától visszatart bennünket. Megkockáztatjuk azonban azt a feltevésünket — más helységek megváltakozásának ismeretében —, hogy a váltság fő formája Veszprémben is a pénzváltság lehetett. Hogy végül is, a felmérések idején, mennyi maradványföld volt a parasztság kezén az egész megyében, azt részint egyes fix, részint egyes hozzávetőleges értékű számadatok kombinációjával, becsléssel ugyan, de meg tudjuk határozni. A fix adatokat illetően tudjuk, hogy az általunk felvételezett 64 községben a telkek összes számára eső telekföldek együttes terjedelme kereken 63,337, a maradványföldeké pedig 11 117 hold volt. A forráshiányok miatt azonban a megyében levő telkek összes számát nem tudtuk felmérni. Viszont ha e hiány pótlása végett Fényes adataihoz folyamodunk és az általa az 1840-es évek második felére vonatkoztatott 3179 összes telekszámot 84 irányszámnak elfogadjuk, úgy módunkban van a megyében lehetséges maradványföldeket felbecsülni. Emlékszünk ugyanis, hogy 1 telek abszolút értéke a megyében átlagosan 33,5 hold. Következésképpen a 3179 telek kereken 106 497 hold terjedelmű. Ez esetben pedig az általunk megmért és csupán a 63 337 hold telekterjedelemre vonatkoztatott 11 117 hold maradványföld 106 497 hold telekföld esetében — arányos növekedést feltételezve — 18—19 ezer holdra tágul. Elkerülendő az arányos növekedés feltételezéséből eredő esetleges túlbecsülést, számítsunk le ebből az összegből 10%-ot. Ekkor azt mondhatjuk, hogy Veszprém megyében a birtokrendezések idején a volt telkesek kezén talált maradványföldek terjedelmének alsó határa 16—17 ezer hold lehetett, amely összegben a zsellérek birtokában levő maradványföldek terjedelme még nem is szerepel. Ez a mennyiség a megyében levő összes szántó- és rétterületnek 85 mintegy 5 %-a volt, és befolyást is gyakorolt a parasztság földbirtokviszonyaira és rétegeződésére. Hátra van még az egyik legnehezebb feladat : a maradványföldek birtokos szintű felmérése.^ Erről ad képet —• a jegyzetben ismertetett feltételek mellett — a IX. számú táblázat. Bármily viszonylagos értékű is IX. számú táblázatunk, jelzései kétségtelenül tanulságosak. Megmutatják, hogy a maradványföldek beszámításával növekedik a parasztbirtok nagysága a volt telekföldek terjedelméhez képest, és ez a növekedés olykor igen jelentős. Bakonykoppány, Bakonyszentivány, Bársonyos, Csesznek, Fenyőfő, Kis-Ganna, Lázi, Marcaltő, Tósok-Berénd, Varsány helységekben az egy parasztcsaládfőre jutó földek holdnagysága már lényeges növekedést jelez a maradványföldek számításba vételével. A családfők közti szóródást azonban e számadatok elbújtatják. Hogy mégis fogalmat alkothassunk a családfők közötti rétegeződés и* 163
