A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Kisvarga Lajos: Tagosítási per Sármelléken 1839–1866

Az 1854. évben is csak a kiegyezés (tagosítási) meggyorsulása reményében ígértek alpereseknek faizást, nem azért, hogy jogaikat elismerjék. Mivel azt azonban ők nem fogadták el, a polg. tkv. 862. §-a szerint az ígéret elenyészett, s a felperesek az alperesek faizási igényeinek elutasítását kérik. Végül ismét a lecsapolási munkákra, ill. az azzal járó költségekre hivatkoznak, mely immár 30 év óta több mint 30 ezer ft-ba került.

14 A másodfokú bírói fórumon sem változtatnak az úrbéri törvényszék ítéletén, a sármelléki volt jobbágyok faizási jogainak tekintetében. A Soproni Cs. Kir. Úrbéri Főtörvényszék is az 1853. március 2-i Nyíltparancsra hivatkozik, valamint arra, hogy a jobbágyok az Úrbér behozatalakor, de azóta is élvezetében voltak a faizásnak, melynek törvényessége az 1836. évi VI. törvénycikk 4. §-a szerint kétségbe nem vonható. A többi pontokra nézve (legelő-elkülönítés és irtások visszaváltása) a perben határozatot fognak hozni, melyet közölnek majd a peres felekkel. Egy 1860. április 10-i határozat értelmében megtörténik a berek felülvizsgálata, és végül is 90 hold (1200 n-öles) erdőt kapnak a parasztok. Nem teljesül egészen sem a parasztok óhaja, sem a földesuraké. Utóbbiak semmit sem akartak adni az erdőből a falu volt jobbágylakosságának, előbbiek pedig az irtott berkeket is szerették volna az erdőhöz csatolni. A másodfokú bírósági döntés értelmében olyan erdőt kapnak, mely 20 évre elegendő fát ad a parasztoknak, ill. telkenként 4 ölet, vagyis 16 szekérrel. Ez a mennyiség még a féltelkesek tüzelőanyagát sem biztosíthatta, nemhogy az 1/4 vagy 1/8 telkesekét biztosíthatta volna, nem is beszélve a zsellérekről. Az említett erdőszemlét 1860. június 30-án tartották meg, és annak alapján hozták az ismertetett határozatot. Ezzel azonban még mindig nincs vége a pernek. A földesurak szerint a parasztoknak nincs joga igényt tartani a zalaberki faizásra, mert az az ő tulajdonuk. Az urak sok pénzt áldoztak a lecsapolási munkákra, és ideiglenesen és jóakaratúlag csak azért engedték meg a volt jobbágyoknak az irtást, hogy minél előbb jó rétekké alakíthassák át azokat — ismétlik meg régebbi érveiket 1860-ban. Hozzáteszik még, hogy az 1853. március 2-i Úrbéri Nyíltparancs 49. §-a kimondja, hogy a faizás tekintetében az 1848. január 1-i állapot az irányadó. Ebben az időben pedig a jobbágyoknak a berekben faizást nem engedtek. Ugyancsak 1860-ban hangoztatják egy másik levelükben a földesurak, hogy a parasztok még az 1848-as „válságos évben sem nyertek tűzifát, s hogy ennek kiadására köteleztettek, a ténykörülmény inkább mellettök, mint ellenök harcol, mert az akkori idők lázas állapota, s hangulata a legkicsapongóbb önkénnyel és ellenszegüléssel párosulva a földesúri legigazabb, s törvényesb jogokat, s igényeket is hallgatásra kénszeríték, s elnémíták".

15 Ezzel saját magukat leplezik le a földesurak. Akaradanul is beismerik, hogy a faizás teljes birtoklása nem tartozott 1848-ban sem a „legigazabb" földesúri jogokhoz, és a forradalmi időkben nem is tudták attól eltiltani a parasztokat. A parasztok egyébként szintén támadásba mennek az erdőért 1860-ban. Pfendeszák Károly keszthelyi ügyvéd útján kérik a Soproni Cs. Kir. Főtörvényszéket, hogy hozzon határozatot a következő dolgokban: I. A sármelléki úrbéri állomány mennyiségét illetőleg: 25 2/8 jobbágy és 24 zsellértelek helyett 25 jobbágy és 28 zsellértelket mérjen ki. II. Az úrbéri legelő elkülönözését illetőleg: 1 telekre 20 db marha eltartása járul, 1/4-re tehát átlagosan 5 db. Kérik, állapítsák meg, hogy mennyi legelőre van szükség telkenkint. Az eredetileg 12 hold bozót és 12 hold „tüskési" legelő kevésnek bizonyul. Az 1851—53 és 54-es évek szemléi szerint jogos a parasztok panasza, hiszen a balatonbozóti legelő vizenyős még a legszárazabb évek legszárazabb hónapjaiban is. III. Faizás szabályozása: 1/4 telekre 4 szekér fa kevés, az egész telekre ugyancsak a 16 szekér fa. 30 4/8 telekre kevés 90 hold erdő 1200 négyszögölével. Egy telekre kevés a 3 hold, mivel ezen kb. 12-en osztozkodnak. Ennek legalább a kétszerese, vagyis 180 hold kellene. IV. Irtásföldek visszaváltása: Nem jogos a földesuraknak, mert a helység megszállásakor nem osztottak ki minden földet, és azt az irtásokkal pótolhatták. Irtásaik örökszerződésű természetű birtokrésznek tekintendők, s mint ilyenek ki nem válthatók. Ezt az 1836. VI. t. с 1. §-a is biztosítja. Ám, ha a bíróság mégis úgy ítélne, hogy az irtásokat kiválthatják a földesurak, akkor vegyék figyelembe, hogy 1 hold erdő kiirtására 98 napszám szükséges megállapítás szerint is. Jelenleg 1 napszám 30 pengő, tehát 1 hold kiváltása 49 forintban méltányos, ámbár „...mindenkor kétségesnek fogjuk azt tartani, váljon felperesek tőlünk igazságosan vehetik é azt igénybe, hogy századokon át tulajdonunkban tartott birtokunkat nékik át engedjük". V. A sármelléki határ tagosítása: Ha a legelő kimérése után a tüskési dűlőben valami fennmaradna, azt földek helyett is elfogadják, de úgy, hogy pótlást kapnak 1—1 holdhoz, mivel ott sok a tüskés bozót, tehát értéktelenebb a föld. A tagosítási per, ül. a legelőelkülönítés és a faizási jog körüli vita tovább bonyolódik. 1862-ben már a Hétszemélyes Tábla vizsgálja az ügyet. A vizsgálat folyamára a mérnöki munkákat is fölfüggesztik. Végül azonban a Hétszemélyes Tábla a másodfokú (soproni) bírósági ítéletet hagyja jóvá, és elrendeli a mérnöki munkák megkezdését. Egy úrbéri telekhez mérnek 14 hold legelőt és 2 hold berkes erdőt. Vitás kérdések azonban még ezután is adódnak. 1863-ban gróf Festetics Tasziló tagosítási pótegyezséget köt Kőcs László, Kis Antal József, Kis Antal Vendel, Szabadi József, Lágler István, Lágler György, Kámán Vendel, Kámán Jánosné és Vida Ferenc parasztokkal, melynek értelmében a gróf kártalanítja őket a grófi birtokhoz csatolt birtokaikért az uradalmi kocsma és gazdalakás telkéből. Nevezettek egyes birtokait már 1839-ben visszaváltott irtásföldnek tekintették, de mivel azok 1839 után is használták szóban forgó irtásaikat, tehát gyakorlatilag birtokolták azokat, a jószágkormányzó méltányosnak találta kártalanításukat, de oly módon, hogy irtványaik helyett 10%-kal kisebb területet kaptak. A tagosítási per azonban még ezzel sem fejeződik be. Vitára még mindig kerül sor. Ezért és a mérnöki munkálatok elhúzódása miatt csak 1866. április 30-án tekinthető a tagosítás befejezettnek. Közel 20 év kellett még az 1848-as forradalmi események után is, hogy egy olyan kérdést megoldjanak, mint amilyen a tagosítás volt, jóllehet elsősorban nem a parasztság, hanem a földesurak érdekeit szolgálta, elősegítve a kapitalista magyar mezőgazdaság és vele egyidőben a magyar agrárproletariátus kialakulását. Az alábbi adatok mutatják azt az aránytalanságot és igazságtalanságot, mely a feudalizmus minden évszázadában megvolt az anyagi javak birtoklása terén, de csúcspontját a tagosításkor érte el. Ezzel zárul le az a folyamat, melynek célja a jobbágybirtokok kisajátítása, a parasztság földtől való megfosztása, és kezdődik a kapitalista mezőgazdaság poroszutas fejlődése. 1866-ban, a tagosítás befejezésének évében Sármelléken a földesurakon kívül élt 83 jobbágy- és 29 zsellércsalád, összesen tehát 112 család. Égenföld akkor még nem tartozott ide. A volt jobbágyok a tagosítás után a következő vagyonnal rendelkeznek: belső telek : 218 741 • -öl = 209 019 osztályozott hold szántóföld : 513 789 • -öl = 463 523 osztályozott hold rét: 25 036 D-öl= 31 290 osztályozott hold összesen : 757 566 О -öl = 703 832 osztályozott hold 150