A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Kisvarga Lajos: Tagosítási per Sármelléken 1839–1866

évi március 2-án kelt cs. Nyíltparancs 10. és 25. §-a értelmében a birtok szabályozási és tagositási perben hozandó érdemleges ítéletben kell eldönteni. A végleges eredményt mind a földesurakkal, mind a parasztok gondnokával közölni fogják. A parasztok gondnokául bírói úton Pfendeszák Károly keszthelyi ügyvédet nevezik ki. Egyébiránt a faizás szabályozása megrendelendő volt, mert: 1. A sármelléki volt jobbágyok faizásai joga az 1768-as Úrbérbe bevezetett tiszti jelentés 2. pontjában bennfoglaltatik. 2. Mert az alperes jobbágyság a faizás folytonos élvezetében volt 1848. október 22-ig, amint ez a megyei vizsgálat eredményéből kétségtelenül kitűnik. 3. Mert Sármellék határában a faizás eddig még nem szabályoztatott, ezt a felperesek sem állítják; ez esetben pedig az 1853. évi március 2-án kelt császári Nyíltparancs 25. §-a szerint hivatalból is megrendelendő. 4. Az irtás váltási pernek a birtokszabályozási és tagositási perrel egyidőleges elintézését a hivatkozott Nyíltparancs 47. és 49. §-ához képest elrendelni kellett.

12 A zalaegerszegi Cs. kir. e. b. Úrbéri törvényszékének 1859. június 1-i ülésén hozzák meg még csak azt a tagositási perbeni ítéletet, mely újabb évekig tartó pereskedés kezdetét jelenti. Eszerint: I. A sármelléki úrbéri állomány mennyisége első osztályú határosztályba van sorolva, így az ottani egész jobbágytelkű állományt 1 hold belsőség, 18 hold szántóföld és 8 hold rét képezi. 25 egész jobbágytelekben és 28 zsellérben, vagyis 28 egész és 4/8 telekben állapíttatik meg. II. Az úrbéri legelő elkülönözését illetőleg: Az ítélet első pontjában a sármelléki összes úrbéri állomány 28 egész és 4/8 telekben állapíttatván meg, ehhez a helybeli lelkésznek 1 egész, az iskola tanító 4/8 és a helybeli jegyzőnek szintén 4/8 telki illetőségét hozzá számítván, a sármelléki volt úrbéresek, lelkész, tanító, s jegyző részére járó legelő illetőséget összesen 30 egész és 4/8 telek után kell az ottani volt földes uraságok által elkülönítve kiadni. Hozzátartozik pedig minden egy egész telekhez 8 hold legelő (1200 D-öles) a Balaton Bozótnak az alsópáhoki határra dűlő részén. 30 egész és 4/8 telek után összesen 244 hold legelő. A sármelléki volt úrbéres zsellérek — ha mindannyian kívánni fogják — legelőilletőségüket egyenkint, elkülönítve és a helyi körülményekhez képest, közel a faluhoz fogják kihasítva megkapni. III. Az úrbéri faizás szabályozását illetőleg: A sármelléki alperes volt jobbágyságnak faizási joga van, s számukra az 1853. évi március 2-i 15. sz. császári nyíltparancs 10. §-a értelmében a faizási haszonvétel jogossága nem vitás. A földesuraknak megparancsolják az erdőrész kiadását akként, hogy az ítélet 1. pontjában megállapított 28 és 4/8 jobbágytelek, a helybeli lelkész 1 egész, a tanító 4/8, a jegyző 4/8 telki illetősége, vagyis összesen 30 4/8 telek után adják ki a Zala berkéből, a szentgyörgyvári határ mellett, mind addig, míg az illetőség ki nem kerül. Mivel azonban az alperes jobbágyság erdei illetőségét a volt uraságok a perben tagadják, az erdei illetőség menynyiségét ezen kérdésnek végleges és jogerejű eldöntése után fogják megállapítani erdő-böcsü alapján. IV. Az irtás földek visszaváltását illetőleg: Bogyay Lajos és más sármelléki felperes földesurak Tamás Ferenc és több sármelléki irtás-birtokos ellen indítottak pert még 1845-ben. A pert a földesurak javára fejezik be, és megállapítják az irtásföldek és rétek visszaválthatóságát. A váltási árat minden egyes 1200 öllel számított holdtól 16 vft 20 kr-ban, vagyis 6 ft 86 kr. ausztriai értékben állapítják meg. A váltságdíjat azonnal kell lefizetniök a földesuraknak, hogy a megváltott birtok az б magánbirtokuk lehessen. V. A földesúri birtokokat a fennmaradó részből kellkimérni, illetve kiosztani. A per folyamán adás-vétel útján szerzett földeket is a tulajdonos más földjei mellett kell kiosztani. A rét földdel és viszont való pótlása, ha a tagosítás célszerűsége úgy kívánná, az 1832—36. évi v. törv. 2. §-ában körülírt módon történjék. A volt jobbágyok tehát kapnak: 720 egész és 585/1000 holdat (föld és rét), 244 hold legelőt, a lelkészi és tanítói földet is beleértve. Ehhez kapnak még fél hold faiskolát, melyet a falu közelében kell kimérni. Kifogják pedig adni: 1. Belsőséget az eddigi mennyiségben. 2. Szántóföldeket: Gátra dűlőben, Puszta, vagyis Pajta-helyi dűlőben, Tóhelyi, Cseraljai és a Tüske si dűlőben, ül. annak egy részében. 3. Réteket a Gátra dűlőben és az 1. sz. alatti belsőségi rétekben. 4. Legelőt a Balaton bozótban. 5. Az erdőt a Zala berkében, a szentgyörgyvári határnál. A földesurak pedig megkapják: 1. Belsőségeiket az eddigi mennyiségben. 2. Szántóföldjeiket és rétjeiket pedig : a Tüskési d. egy részében, Kis Tüskési, Új Erdei, Két taligás út közi, Hosszúmegyei, Gyótai, Völgy-napkeleti, Ólaki, Tamásberki, Vörösszéki, Külsőihászházi, Völgydombi, Völgyréteki, Országutrai és Csigáskúti dűlőben. Osztozkodnak: 1. Nagy Andrásné 7. Roboz József 2. Király Lajos 8. Győrfy Ádámné 3. Szita Pál 9. Győrfy Zsigmond 4. Mezericzky Antal 10. Bogyay Pál 5. Bogyay Lajos 11. Bogyay József 6. Kecse Lajos 12. Gróf Festetics Tasziló

13 Jellemző a földesurak magatartására, hogy az 1859. június 1-i határozatra már ugyanazon hónap 21-én fellebbeznek, és kifejtik ellenvetéseiket. Gróf Festetics Tasziló és a sármelléki földesurak nem elégednek meg azzal, hogy a parasztok lába alól kihúzzák azok megélhetését biztosító földjeiket, rétjeiket és a tagosításnál a legelőt is a határ legrosszabb részére teszik, még a faizási^ jogot is szeretnék megvonni tőlük. A Soproni Cs. Kir. Úrbéri Törvényszékhez fellebbeznek, azt állítván, hogy a jobbágyoknak nem volt faizási joga, „ebbéli haszonvételük a földesuraságok kegyétől és bőkezűségétől függött." Hivatkoznak arra, hogy a Zala berkét a földesurak nagy költséggel csapoltatták le, hogy jó réteket kapjanak. 1848. október 22-én is csak azért helyezték vissza őket faizási jogukba, mert a „nyers erószaktóli félelemből" kényszerülve engedtek nekik. A faizásért viszontszolgáltatást soha nem adtak, ami szintén azt bizonyítja a földesurak szerint, hogy nem jog szerint, hanem a földesurak kegyéből gyakorolták azt. Igazolják szerintük a mondottakat a Mária Terézia féle Urbárium 3. pontjának XIII. §-a és az 1832—36. évi 7. t. с 8. §-a, de az 1853. évi március 2-i császári nyíltparancs 10. §-a is ily törvényes faizásról beszél, mert 9. és 10. §-ában világosan kimondja, hogy a törvényszék köteles a volt jobbágyokat illető haszonvételek, s viszontszolgáltatások mivoltát kinyomozni; a 14. §-ában pedig kijelenti, hogy „az erdei haszonvételek végső rendezéséig az eddigi törvényes határozatok, úgy ezen haszonvételek tekintetében, mint az ezekért járó viszontszolgáltatásokra nézve erejökben fennmaradnak". A sármellékiek csak azért irthattak, hogy a berekből mihamarabb rét legyen. Joguk tehát, földesuraik szerint, a faizáshoz nincs. Maguk elismerik, hogy viszontszolgáltatást soha nem eszközöltek. A rendeletek, különben is, használható erdőkről beszélnek; ilyen Sármelléken nincs, csak évek múlva lehet a legnagyobb szorgalom és kitartás mellett. Ezt az 1858. augusztus 30-i helyszíni, bírói szemle is tanúsítja.