A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Veszprém, 1969)

Bodogán János: Megnyitóbeszéd

Megnyitóbeszéd Meleg szeretettel üdvözlöm Önöket a Magyar Régészeti, Művészettörténeti és Éremtani Társulat veszprémi vándorgyűlésének megnyitása alkalmából. Külön örömünkre szolgál, hogy a Társulat, amely fennállásának kilencvenedik évfordulóját ünnepli ebben az esztendőben, e jelentős dátumról éppen az itteni ülésen emlékezik meg. Veszprém megyét ugyanis a hazai régészet, művészettörténet művelői már korán „felfedezték", elég, ha itt Rómer Flórisnak a Bakonyról írott, a maga korában nagyhatású és alapos munkájára utalok. Bizonyos, hogy a Társulat tagjai személy szerint nem most fordulnak meg városunkban és megyénkben első ízben. De mint egy testület tagjait, ilyen népes számban mégiscsak először köszönthetjük itt Önöket. A magyar és külföldi tudományos élet legkülönbözőbb szakterületének képviselői előszeretettel rendezik ülésszakaikat, konferenciáikat megyénkben, Veszprémben és Keszthelyen csakúgy, mint Balatonfüreden vagy Tihanyban. Ezeknek, a többnyire helyi vonatkozásokat is érintő üléseknek sorában illeszkedik az Önöké. Ez a vándorgyűlés azonban — amint gazdag programjából ismeretes — szinte kizárólag helyi vonatkozású, de nem provinciális jelentőségű témákkal foglalkozik. Az elhangzó előadások azokat a régészeti, művészettörténeti kérdéseket világítják meg, amelyeket szépszámú kutatógárda tárt fel megyénkben az utóbbi években. Ezáltal a szakmabeli és érdeklődő hallgatóság képet alkothat magának a megyénk történetével kapcsolatos kutatások mai állásáról. A vándorgyűlés során mód nyílik arra, hogy megyénk múzeumaival, műemlékeivel is megismerkedhessenek. A megye múzeumaiban, illetve műemlékeink körül folyó munkálkodás jelentőségét a látottak, hallottak alapján Önök megítélhetik majd. Néhány szóval azonban jelezni szeretném: milyen előzmények után, milyen feladatok kitűzésével foglalkozunk napjainkban. Megyénkben a helytörténeti kutatás fogalma alá besorolható a természettudomány, a régészet, a néprajz, a művészettörténet területére kiterjedő kutató- és gyűjtőtevékenység nagyjából múzeumaink létrejöttével egyidőben kezdődött meg. A Dunántúl egyik legkorábbi múzeumi gyűjteményét Darnay Kálmán hozta létre Sümegen. Majd éppen hetven esztendeje, 1898-ban alakult meg a keszthelyi múzeum, öt évvel később a veszprémi. E múzeumok alapítói között természettudósokat, régészeket, néprajzosokat találunk. Közismert azonban, hogy évtizedeken át, csekély anyagi támogatással, a gyűjtemények elhelyezési gondjaival küzdve végezhették munkájukat. Azt is tudjuk, hogy ezek az úttörők múzeumi munkájukat — mai kifejezéssel élve — csak „mellékfoglalkozásként" végezhették, foglalkozásukra nézve vaskereskedő, vasúti-, illetve telekkönyvi tisztviselő és néhány tanárember volt közöttük. Mégis, ezeknek a múzeumi szakembereknek áldozatkészsége alapozta meg nagyhírű gyűjteményeinket, nevükhöz ásatások, számos tudományos eredmény közzététele fűződik. Szívós munkájuk nem kevésbé jelentős eredménye volt, hogy az 1920-as években Veszprémben, majd Keszthelyen önálló, e célra tervezett épületekben helyezkedhetett el a múzeum. Az ellenforradalmi időszak nehézségeinek, gondjainak, a második világháború múzeumainkat is sújtó pusztításainak részletes ismertetését mellőzve a felszabadulás óta eltelt évtizedek történeténél állapodhatunk meg. Hogyan gazdálkodik a szocialista államban megyénk a területén előkerült és fennmaradt történeti, kulturális emlékekkel? Az 1950-es évektől kezdődően, főleg helyi kezdeményezésre szép számmal jöttek létre megyénkben újabb és újabb emlékmúzeumok, muzeális gyűjtemények, kiállítóhelyek. Az önálló és egységes megyei múzeumi szervezet megalakulásával egyre nagyobb lehetőségeink nyíltak a művelődéspolitikai irányelvek általános és helyi célkitűzéseinek megvalósítására. Ma Veszprém megyében három, tudományos munkatársakkal ellátott, gyűjteménnyel rendelkező múzeumunk mellett további húsz muzeális intézménnyel rendelkezünk. Köztük irodalmi emlékmúzeumokat, helytörténeti gyűjteményeket, vármúzeumokat, szabadtéri néprajzi múzeumokat éppúgy találunk, mint speciális szakgyűjteményeket, mint amilyenek a herendi Porcelánmúzeum, a pápai Kékfestő Múzeum. E múzeumi hálózat a lehetőségek és igények figyelembevételével tovább fejlődik. A balatoni idegenforgalom állandó növekedésével párhuzamosan nő a múzeumi kiállítások látogatottsága is. Évenként már csaknem egymillió hazai és külföldi látogató számára nyújtanak kulturális ismereteket, szellemi élvezetet. Nem célzatosság nélkül emeltem ki a látogatottságra vonatkozó számadatokat. Ha múzeumaink társadalmi hasznosságát vizsgáljuk, nem lehet megkerülni azt a kérdést, hogy a bennük folyó tudományos kutató-, gyűjtő- és feldolgozó munkán túl mennyiben szolgálják azt a szocialista társadalmat, megyénk és országunk lakosságának műveltségi színvonalának emelését, amely 5* 67