A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Veszprém, 1969)

Torma István: A Veszprém megyei régészeti topográfia ősrégészeti eredményeiről

dő, mészkőből és dolomitból felépült Bakony É-i oldalát kavicsos törmelékkúpból kialakult dombvidék, a Bakonyalja határolja. A Bakonyhoz csatlakozó, hasonló jellegű Keszthelyi-hegységtől D-re, DNy-ra találjuk a lösszel borított Keszthelyi- és Zalavári-hátat. Győr megyéből nyúlik át a homokos lösszel, helyenként kavicscsal borított Sokorói-dombság. A megye ÉNy-i részét a Kisalföldhöz tartozó Marcalmente homokos, kavicsos síksága foglalja el. Ezzel határos a hasonló felszínű, nagyobbrészt Vas megyébe tartozó Kemenesalja. A Bakony alacsonyabbra süllyedt része a változatos felépítésű, kisebb medencékkel tagolt Balaton-Felvidék. A megye DK-i sarkában ér véget a Mezőföld. A megye vízrajzi rendszerét a Balaton jelenlétén kívül a Bakony határozza meg. A patakok többsége a Bakonyban vagy a hegység lábánál fakad. Ezek vagy a Balatonba folynak, vagy a Veszprémi-Séd, illetve a Marcal és a Bakonyér közvetítésével a Dunába szállítják a vizüket. Az igen rövidre fogott természetföldrajzi ismertetés is elegendő talán annak érzékeltetésére, hogy a változatos domborzati, vízrajzi és egyéb itt nem ismertetett adottságok a legkülönbözőbb őskori népek megtelepedésére is kedvező feltételeket teremtettek. Az alábbiakban néhány példával mutatom be, hogy ezeket az adottságokat a különböző kultúrák milyen módon használták fel.

7 Az újkőkori vonaldíszes edények kultúrájának közel 150 lelőhelye korántsem egyenletesen helyezkedik el (2. kép). Feltűnően sok lelőhely van a Nagyvázsonyi medencében és a Balaton-Felvidék medencéiben, a Veszprémi-Séd mellett és a megye DNy-i sarkában, a Keszthelyi- és Zalavári-hátságon. A megye É-i részén a Sokorői-dombvidék alján, továbbá a Marcal völgyében találunk még, nem túlságosan sűrűn fekvő lelőhelyeket. A megye területének több mint fele, mindenekelőtt a Bakony és a Bakonyalja teljesen lakatlan maradt. A kultúra telepei kivétel nélkül a lösszel borított tájakon sűrűsödnek. A löszös területek kedvelése a kultúra egész elterjedési területén kimutatható. Ez a körülmény összhangban van a kultúra kezdetleges földművelő életmódjáról valló egyéb adatokkal. Érthető, hogy a Bakony kötöttebb, nehezebben megművelhető agyagos talaja nem vonzotta a földművelőket.Ugyanez mondható el a helyenként igen erősen kavicsos Bakonyaljáról is. A hegyvidéken további problémát jelent az is, hogy a 15°-nál, egyes kutatók szerint már a 9°-nál nagyobb lejtőszögű területeken a fokozottabb kilúgozódás következtében a talaj rohamosan gyengül,

8 az őskori viszonyokat figyelembe véve igen rövid idő alatt elveszíti termőerejét. Ezzel magyarázható, hogy a Balaton-Felvidék kisszámú magaslati települése is olyan dombon helyezkedik el, amelyet legalább egy oldalról enyhe lejtő vagy fennsík határol. A Bakony összefüggő sűrű erdőtakaróját a lengyeli kultúra idején is csak egészen kevés, alig 5—10 település szakította meg. Ezek is kivétel nélkül igen kicsiny, rövid életű megtelepedésről tanúskodnak. A badeni kultúra lelőhelyei is ugyanazt a területet foglalták el, mint az újkőkoriak. A Bakonyban csupán két kisebb barlangi településről tudunk: Dudar

9 és Várpalota határában. Egyetlen bakonyi vagy bakonyaljai lelőhelyet sem ismerünk a korabronzkori zóki és kisapostagi kultúra idejéből. A korábban lakatlan területek a középső bronzkorban is üresen maradtak. (3. kép). A dunántúli mészbetétes edények művelődése elterjedési térképének külön érdekessége, hogy amíg a Balaton-Felvidék K-i felén, különösen a Séd mellett igen sok a lelőhely, addig a Veszprém és Tihany között húzott vonaltól Ny-ra csak egy bizonytalan lelőhely van. Annál inkább feltűnő ez, mert a korábbi korszakokban, így a korabronzkorban is sűrűn lakott területek (pl. a Nagyvázsonyi-medence) váltak benépesítetlenné. A lelőhelyek hiányát a teljesen azonos földrajzi adottságú táj Ny-i felén, illetve sűrűsödését a Balaton-Felvidék K-i felén, nem magyarázhatjuk természeti tényezők hatásával. A megye DK-i sarkában folyó Börkösréti patak völgyének teljes lakatlansága sem tekinthető véletlennek, különösen akkor nem, ha figyelembe vesszük, hogy a Nyugati-Mezőföld Fejér megyei részén is hiányoznak a középső bronzkori lelőhelyek.

10 Abból a tényből, hogy a kultúra hordozói nem népesítették be egyenletesen a rendelkezésre álló területet, hanem településre is kiválóan alkalmas helyeket is üresen hagyva, meglehetősen zárt települési tömböt alakítottak ki, a társadalom szerkezetére következtethetünk. A jól lehatárolt települési tömböt egy kisebb törzs szállásterületeként értékelhetjük. A Keszthely és Zalavár környékén talált 4 lelőhely már inkább a Somogy megyei hasonló korú lelőhelyekhez kapcsolódik. A megye É-i szélén fekvő 8 telephelyet a Győr környékiekhez sorolhatjuk. Egy térképre gyűjtöttem össze a későbronzkori halomsíros és urnasíros kultúra lelőhelyeit. (4. kép.) A felszíni nyomok gyakran nem alkalmasak a pontosabb időrendi besorolásra. Másrészt a két kultúra közötti időhatár kérdésében nem alakult még ki egységes álláspont.

11 A korszak térképe, a lelőhelyek sűrűségétől eltekintve is jelentősen különbözik az eddig bemutatottaktól. A lelőhelyeket nemcsak a korábbi kultúrák által is sűrűn lakott területeken találjuk meg. A későbronzkor folyamán a mindaddig lakatlan Bakony, Bakonyalja, Marcalmente és Kemenesalja is benépesült. Sőt a lelőhelyek éppen a Magas-Bakony belsejében, Zirc és Bakonybél környékén sűrűsödnek a legjobban. Korábban a települések felső határát a 300 m tengerszint feletti magasság közelében húzhattuk meg, a későbronzkori lakosság a 4—500 m magasan fekvő medencéket, fennsíkokat is birtokba vette, földváraikat 600 m magasan is megtaláljuk. A megszállt terület ilyen nagy mértékű kibővülését csak részben magyarázhatjuk a kétségkívül megnövekedett népességgel. (A későbronzkori lelőhelyek száma a Dunántúl többi, terepbejárással átkutatott területein is magasan kiemelkedő értéket képvisel.) A földművelésre szinte teljesen alkalmatlan, zárt erdőkkel borított hegység sűrű megszállásához minden bizonnyal hozzájárult a későbronzkori lakosság feltételezhetően állattenyésztő életmódja is. Talán nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény sem, hogy a Dunántúlra Ny-ról, ÉNy-ról érkező halomsíros népesség a Bakonyban találta meg az 79